További Belföld cikkek
- Megszólalt az ügyészség a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított férfi letartóztatásáról
- Kijöttek az adatok: csaknem 20 ezren fordultak orvoshoz a múlt héten
- Csak óvatosan a Budai alsó rakparton, ha nem figyel, könnyen büntetés lehet a vége
- Óbuda vezetése szerint Kiss László a börtönben is dolgozik, járnak neki a juttatások
- Csökkent a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben
Szili Katalin |
Megszüntetnék a törvénytelen állapotot
Szili Katalin közölte, hogy a kuratóriumok kiegészítésével az eddigi törvénytelen állapotot szeretnék megszüntetni. Ez azt jelentené, hogy a szocialista párt és a Szabad Demokraták Szövetsége kiegészítené a kuratóriumokat, a kormányalakítást követően szükséges korrekciókat pedig a következő héten tennénk meg - szögezte le, hozzáfűzve, hogy kétlépcsős változtatásban gondolkodnak.
Az MSZP frakciója rábólintott a kurátorjelöltekre
Az MSZP képviselőcsoportjának ülésén elfogadták azt a javaslatot, amelyet a frakcióvezető terjesztett elő a médiakuratóriumokba delegált tagokról és tisztségviselőkről - tudta meg az MTI kedden. Az előterjesztésben Lendvai Ildikó azt javasolta, hogy a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnökségébe alelnöknek Kocsis Andrást, tagnak Gombár Józsefet, az ellenőrző testületbe pedig Fehér Zsuzsát delegálják.
Alelnökök lesznek a szocialista delegáltak
Az indítvány szerint a Hungária Televízió Közalapítvány (Duna Televízió) kuratóriumi elnökségében Bíró Sándor lenne az alelnök, tagként Ördögh Szilveszter és Halák László, az ellenőrző testület elnökeként pedig Farkas István venne részt a munkában.
A frakció elé terjesztett indítvány a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnökségébe Agárdi Pétert javasolta alelnöknek, Gellért Kis Gábort, illetve Ambrus Györgyöt tagnak, továbbá az ellenőrző Bizottsága Kirschner Pétert delegálná. Az MTI úgy tudja, hogy a kuratóriumokba javasolt személyekről az MSZP egyeztetést folytatott az SZDSZ-szel.
Az MSZP megszavazhatja a médiatörvény módosítását
Katona Béla |
A szabad demokraták médiakuratóriumba delegált tagjainak névsoráról kedden döntött az SZDSZ frakcióelnöksége, e szerint a Magyar Rádió kuratóruimi elnökségébe Szente Pétert, az MTV-t felügyelő grémiumba Haraszti Miklóst és Kozák mártont, a Hungária Közalapítvány vezetésébe pedig Hamburger Mihályt jelölik. A Magyar rádió ellenőrző testületébe Marosi Györgyöt delegálják, aki a testület elnöke is lesz egyúttal, míg az MTV ellenőrző testületébe Szabó Attilát, a Hungáriáéba pedig Solti Gábort delegálják.
A Fidesz is delegálna médiakurátorokat
A Fidesz képviselőcsoportjának véleménye szerint, ha az Országgyűlés elnöke felkéri az MSZP és az SZDSZ-t arra, hogy médiakuratórium-elnökségi tagokat jelöljön, akkor ugyanerre fel kell kérnie az MDF és a Fidesz képviselőcsoportját is - nyilatkozta Rogán Antal frakcióigazgató a Fidesz-frakció keddi tanácskozását követően az MTI-nek. Mint mondta, az Alkotmánybíróság idevágó döntése világossá tette, hogy a médiakuratóriumok elnökségében a Fideszt és MDF-et ugyanolyan számú delegátusnak kell képviselnie, mint az MSZP-t és az SZDSZ-t.
Szavai szerint alkotmányellenes helyzetet idézne elő, ha a szocialistáknak és a szabad demokratáknak több tagja lenne a médiakuratóriumok elnökségében, mint a Fidesznek és az MDF-nek. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a taláros testület döntése szerint sem az ellenzéki, sem a kormánypárti oldalhoz nem lehet hozzászámítani a kuratóriumok azon tagjait, akiket megszűnt frakciók delegáltak a testületekbe.
|