Minden újságíró majom akar lenni

Megrendülve szorongattam reggel a Színes Bulvár Lapot. Csak, hogy Szaniszló Ferencesen személyeskedjek (A Metró elnevezésű, nemzetközi tömeglapban barackfáiról, és a kártevők titkos világ-összeesküvéséről írt ma lírai képekben) megemlíteném, hogy álltam ott, egyik kezemben a Színes Bulvár Lap, másikban a Busz újság három példánya (ennyit nyomtak a kezembe rögtön), éppen jött a megrendülés, kezem remegett, agyamban felsejlettek a gyerekkori, hangalámondásos pornófilmek emlékei, hajam pedig az állomásra beérkező metró szele borzolta éppen. Cicciolina titkosügynök volt! III/I-es ügynökként tolta a kommunizmus szekerét önön nemi szervével szolgálva a rendszert. Amerikai diplomatákkal feküdt le az Intercontinentalban. Vagy legalábbis ezt állítja önéletrajzi regényében, ami még csak olaszul jelent meg, de nemsokára ugyanakkorra sokkot okoz majd a kilencvenes évek videógyűjtői közt, mint amekkorát a Javított kiadás okozott a pesti értelmiség soraiban.

Ehhez képest mi Jelcin temetése, ami a Népszabadság szinte teljes címlapját elfoglalja? Egyébként is van a Népszabadságban napi csaj rovat? Na, ugye. A lapban amúgy sincs sok olvasnivaló: fejekben elmaradt rendszerváltás, a digitalizáció feleslegességét ecsetelő publicisztika (speciel nagyon is igaza van), meg a magyar cigányválogatott esete az MLSZ ötmilliójával, aztán mehet a slozi mellé, a régi, sárguló újságok közé. Legfeljebb a Mozaik rovat elitista szemléletét érdemes még megemlíteni: "a kilenc gyanúsított közül kettőnek doktorátusa van, mégis lebuktak" - írják kissé megrökönyödve.

Már az Index mediterrán hangulatú erkélyén állok, hajam és a Blikk lapjait most a tavaszi, lágy szellő fújja. Régi szerelmekre gondolok, elmúlt tavaszokra, amikor ott, a barackfa virágai alatt vártuk, hogy felnőjünk. Meg arra, hogy mégis mi a faszt keresek én itt, az Index mediterrán erkélyén, Újpesten, egy szerkezetkész lakóparkot bámulva, miközben nekem kerti nyugágy meg koktél járna. Pont, mint a Blikkben, ahol a napszemüvegben limonádét szürcsölő majom képe fölé csak ennyit írtak, mintegy szerkesztőségi hitvallásként: Ilyen életre vágyunk! Egy hónapig nem borotválkozom, meglátjuk, mi lesz belőle.

A Blikk egyébként megéri ma az árát, megtudhatjuk, hogy Tommyboy, a bőrtangás sztriptíztáncos szerepelt a Rém rendes családban, ha nem láttuk volna tegnap a tévében, és egyébként meg utálja a tejszínhabot, mert ugyebár az neki munkaeszköz. Plusz Sebeők guberált ruhákat hord, Gundi (csak, így Gundi, baszod) kétmilliót fizetett önként szerződésszegése miatt a Tv2-nek, de a Tv2 hétmilliót akar. Ja, a napi publicisztikából pedig kiderül, hogy Járomi Zsuzsanna irigyli Gregor Bernadettet, amiért kétmilliót kapott a Playboytól egyetlen aktfotózásért, bár azért a szerény publicista beismeri, hogy az ő segge nem olyan jó, mint Gregornak.

És a végső konklúzió, amit minden bulvárlapban meg kéne írni: "Kérdés, nem árt-e nekik (mármint Gregor Bernadett gyerekeinek), hogy anyukájuk meztelen képeit nézik az utcán, és lépten-nyomon legintimebb titikain csámcsognak az emberek." Ja, biztos árt, de akkor mégis miből élne kedves Járomi Zsuzsanna? A fenekéből?

Ehhez képest már tényleg semmi, hogy Pilhál Gyuri bácsi a Magyar Nemzetben azon (is) morgolódik, hogy a mocskos Gergényi-rendőrség megbüntet minket, ha nem kapcsoljuk be a biztonsági öveket. Terror, rendőrállam, ááávééháá!

A szél még mindig fúj, tavasz van, könnyezem, és a barackfa virágjára gondolok feltolult érzelmekkel. Mi értelme a létezésnek? Mi végre is vagyunk e világon, mondd, kedves Szaniszló Ferenc? Már csak a Napi Ász viccrovata segít:

"- Édes kicsim! Kedves kis kincsem! Drágaságom!
- Na mi van, Mari? - kérdi a férj.
- Tartsd a szád! A kutyához szóltam!"

Tűnő álom csupán az élet, semmivé foszlik a remény, a hit és Pilhál Gyuri bácsi. Csupán a szellő marad, és a tavasz.