A Vadász-per: az utolsó kivégzés

Vadász Ernő 1960. május 6-án született, és elmondása szerint mostoha gyermekkora volt.

Fiatalon kezdtem a bűnözést, lebuktam, becsuktak, kiszabadultam, ittam, újra balhéztam, megint becsuktak...

Tiszacsegén élt, tipikus csavargó, munkakerülő életmódot folytatva. Bárhol megjelent, legtöbbször a helyi kocsmában, rettegés lett úrrá a jelenlévőkön, mert Vadásznak és haverjának, Lakatos Istvánnak is hamarabb járt a keze, mint az esze. Lakatos a „Bumm” gúnynevet is vélhetően nem villámgyors észjárásáért érdemelte ki.

Gyilkosság fél liter pálinkáért

A két cimbora jó szokásához híven 1986. november 10-én is, ami nem mellesleg fizetésnap volt, találkozott a tiszacsegei italboltban. A kocsma vendégei közül ismerték H. Józsefet, akiről tudták, hogy egyedül él. Elhatározták, hogy még aznap éjszaka látogatást tesznek nála. A nyitott lakásajtón hatoltak be a házba. A férfit felébresztették, elemlámpával a szemébe világítottak, kirángatták ágyából, kezét hátracsavarták, és egy villanydróttal összekötötték, fejére pedig lepedőt borítottak. A lakás átkutatása közben felváltva verték megkötözött foglyukat. H. Józsefnek ugyan pénze nem volt, de szalonnával kínálta támadóit, akik viszonzásul jól megverték. Lakatos arra is kényszerítette a szerencsétlen férfit, hogy sakkozzon vele, miközben Vadász szétszerelte a szobában lévő rádiót és televíziót. Mielőtt továbbálltak, még megfenyegették H. Józsefet, hogy ha feljelenti őket, felgyújtják a házát. Majd 350 forint készpénzzel, néhány borotvapengével és egy asztali órával távoztak.

Egy hónappal később, december 10-én, a következő fizetésnapon sem volt pénzük, ezért jó előre eldöntötték, hogy meglesik és megverik a szintén helybeli J. Imrét, aztán elszedik tőle a fizetését. Minthogy tudták, hol lakik, gyors tervet készítettek, és biciklivel a község elhagyatott részére, a Dobó utcába hajtottak, ahol Vadász leütötte a sértettet, a nadrágját lehúzták, hogy jobban át tudják kutatni, ám a részletes motozás sem hozott eredményt. Pénzt nem találták nála, mivel pechjükre J. Imre nem aznap vette fel a fizetését, így iratait, gázöngyújtóját, két csomag cigarettáját és fél liter pálinkáját vették magukhoz.

A haldokló, nyöszörgő férfi száját egy műanyag zacskóval betömték, majd eltávoztak. J. Imre súlyos belső sérüléseibe rövid időn belül belehalt.

A nyomozás arra is fényt derített, hogy Vadász és Lakatos a gyilkosságot megelőzően a Fő utcai presszó elől egy kerékpárt lopott el, és a kormányon lógó szatyorból két üveg sört és pár száz forintot happolt el. A gyilkosság után a tettesek, mivel pénzt nem tudtak zsákmányolni, erőszakkal egy régebbi ismerősük lakásába hatoltak be, akit jól megvertek. Pénzt azonban innen sem tudtak rabolni, ezért más értékeket vittek el. Utána ismét a Fő utcára mentek, ahol a vendéglőbe törtek be. Onnan négyezerötszáz forintot, egy számológépet és cigarettát vittek magukkal, azért nem többet, mert a lemezkazettát nem sikerült feltörniük.

Különös kegyetlenséggel

1987. január 6-án csattant a bilincs Vadász Ernő és Lakatos István kezén. Mindketten ismertek voltak már a hatóságok előtt, különösen Vadásznak volt már hosszú bűnlajstroma.

A ügyészség az alábbi vádpontokat fogalmazta meg:

• előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette,
• nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette,
• okirattal való visszaélés bűntette.

A Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon Lakatos Ferenc büntetőtanácsa 1988. január 12-én hozta meg az elsőfokú ítéletet. Vadász Ernőt előre kitervelten és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette, két rendbeli rablás, valamint lopás bűntette és okirattal való visszaélés vétsége miatt – mint visszaeső elkövetőt – halálra, míg tettestársát, Lakatos Istvánt ugyanezen cselekmények miatt tizennyolc évi fegyházra és tíz évre szóló közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság.

A fellebbezést követően az akkor 28 esztendős Vadász Ernő az elsőfokú bíróság által kiszabott halálbüntetést legalább életfogytig tartó fegyházzal szerette volna felváltani, míg a 21 éves Lakatos István a 18 évi fegyházbüntetésének csökkentésében reménykedett.

A Legfelsőbb Bíróságon Pálinkás György büntetőtanácsa tárgyalta a fellebbezést, és 1988. május 18-án helybenhagyta a megyei bíróság ítéletét, azzal a kiegészítéssel, hogy 

A halálra ítélt Vadász kegyelmet kért. A kegyelmi kérvényt azonban a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elutasította.

Fekvő nyolcas helyett kötél

Egy nappal a kivégzése előtt, 1988. július 13-án a siralomházban interjút készített vele a Hajdú-bihari Napló újságírója, Farkas János, aki az életéről igyekezett kérdezni Vadászt, de a halálraítélt csak legyintett:

Azt hiszem, nekem már csak múltam van, jövőm nincs. Huszonnyolc éves voltam május 6-án, s hat napra rá a Legfelsőbb Bíróságon már éreztem, hogy huszonkilenc nem leszek. [...] Amikor bekaszliztak, és rájöttem, hogy mit akarnak rám verni, gondoltam egy fekvő nyolcasra. De a kötelet sokallom.

(A börtönszlengben a fekvő nyolcast, azaz a végtelen jelét az életfogytiglanosokra értik.) Arra a kérdésre pedig, hogy tud-e magyarázatot adni a rablógyilkosságra, ezt felelte:

Nem, de már nem is akarok. Lehet, hogy felkötnek, de amíg nem mondták ki a végső szót, addig bizakodom. Egyébként már gondolkodtam azon is, hogy nem hagyom magam felkötni. Amikor értem jönnek, kimegyek a vécére, es hanyatt dobom magam a vaskagylóra, majd csak megdöglök...

Epilógus

Nem így történt. Vadász Ernőt 1988. július 14-én hajnali ötkor az utolsó magyarországi ítélet-végrehajtó, Pradlik György akasztotta fel. Vadászhoz hasonlóan Pradlik ugyancsak híres ember lett, 2009-ben interjú is készült vele. Ebből megtudhatjuk, hogy hivatalosan börtönőr volt, és feleségén kívül senki sem tudta, hogy valójában hóhér. Két segédjével tizenkét évig járta a fegyintézeteket, Budapesten kívül Vácott, Győrben, de a szegedi Csillagbörtönben is ő hajtotta végre a halálos ítéleteket. Aztán munka nélkül maradt.

Pálinkás György, a másodfokú ítéletet hozó büntetőtanács elnöke évekkel később, a halálbüntetés eltörlése után megjegyezte:

Saját néhány évtizedes tapasztatom az, hogy korábban a rabló különösen az idősebb áldozatokat »csupán« összekötözte, manapság viszont igen gyakran értelmetlenül, legtöbbször brutális módon megöli, talán azért is, mert nincs meg a rizikó, hogy tette miatt esetleg a saját életével kell fizetnie.

(Borítókép: A Budapesti Fegyház és Börtön épülete a Maglódi úton 1989-ben. Fotó: Urbán Tamás / Fortepan)