A fejszés gyilkos pere: az utolsó női kivégzés

Besze Imréné (leánykori nevén Bigló Erzsébet) 1915-ben született Diósgyőrben. Erzsébet húszéves korától követte el a csalások és lopások, a vagyon elleni bűncselekmények egész sorozatát. Három évtized alatt tizenhétszer szabtak ki rá rövidebb-hosszabb börtönbüntetést, és összesen több mint negyedszázadot töltött az ország büntetés-végrehajtási intézeteiben.

1967-ben, legutolsó szabadulása után hónapokig bolyongott az országban, végül Gyöngyösön kötött ki, ahol munkát kapott egy építkezésen. Néhány nap múlva befogadta őt egy magányos férfi, akivel hamar összeházasodtak. Erzsébet szisztematikusan szövögette kapcsolatrendszerét. Augusztusban megismerkedett özvegy Kertész Lajosnéval, s behízelgő modorával sikerült rövid idő alatt az idős kofa bizalmába férkőznie, akit nemes egyszerűséggel csak „Mamának” hívott.

Pecsétgyűrű, levél, fejsze

1967 októberének elején szűkszavú rendőrségi jelentés tudatta Gyöngyös város lakóival:

Özvegy Kertész Lajosné 72 éves gyöngyösi piaci árus ismeretlen körülmények között eltűnt, feltehető, hogy bűncselekmény áldozata lett. A Heves megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben megindította a nyomozást.

Kertészné Gyöngyösön, a Harangozó utca 4. szám alatti borházban lakott. Eltűnését október 2-án jelentették szállásadói, akik szeptember 28-án a hajnali órákban látták őt utoljára.

Egy piaci kofa úgy emlékezett, hogy délután négyet kongatott a toronyóra, amikor Kertészné bezárta bódéját. Arról senki sem tudott, hogy az idős piaci árus valakinek is útjában lett volna. 

Miután körültekintő nyomozással az öngyilkosságot, az esetleges balesetet, valamint a külföldi tartózkodást is kizárták, a rendőrség azon a nyomon indult el, hogy Kertésznét az eltűnése napján a késő délutáni órákban Besze Imrénével látták együtt.

A rendőrség gyanúját csak fokozta, hogy a Beszééknél tartott házkutatáskor előkerült a piaci árus pecsétgyűrűje, meg egy levél is, amit Kertészné az akkori Csehszlovákiában élő lányának írt. Ebből kitűnt, hogy 28-án az idős asszony kivette a takarékban őrzött pénzének egy részét, hetvenezerből hatvanezer forintot, azzal a szándékkal, hogy egy másik bankba teszi.

A fáskamrából előkerült egy fejsze is, amelyen emberi vértől szennyezett foltokat fedeztek fel a bűnügyi laboratóriumban. Ezeknek a bizonyítékoknak a birtokában a rendőrség őrizetbe vette Besze Imrénét.

Nem én voltam! Nem vagyok gyilkos! Bizonyítsák be, hogy eltettem láb alól Kertésznét!

– ordítozta a sokszoros bűnöző a rendőröknek. De kihallgatták a férjét is, aki elmondta, hogy világéletében a légynek sem ártott, ám a feleségéről el tudja képzelni a legrosszabbat is, hiszen nemrég szabadult a börtönből. A nyomozók megállapították, hogy a férfi 28-án késő este tért haza a munkából, megvacsorázott, és már lefeküdt, amikor felesége közölte, hogy sürgős dolga miatt az éjféli vonattal Pestre utazik. Szembesítéskor a nő megerősítette, hogy valóban a fővárosba akart utazni, de lekéste a vonatot, és az állomásról egyenesen hazament.

Nyomozó: Honnan vette a pénzt?

Beszéné: Összerakosgattam a férjem keresetéből.

Nyomozó: A férje szerint a keresetet egyik napról a másikra felélték.

Beszéné: Mi közük ahhoz, hogy honnan vettem a pénzt? Volt, és kész.

Már harmadik hónapja folyt a nyomozás, amikor a Mérges-patak partján, Beszéék házának kertjében kihantolták özvegy Kertész Lajosné holttestét.

Tizenhárom dömper föld

1968. július 22-én Gyöngyösön, a bűntény színhelyén kezdte tárgyalni a Heves Megyei Bíróság Kamrás István vezette büntetőtanácsa az előre kitervelt módon, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel vádolt Besze Imréné büntetőperét. A hatalmas érdeklődésre való tekintettel erre a célra tárgyalóteremmé alakították át a járási tanács legnagyobb befogadóképességű helyiségét.

A tárgyalás híre sokakat vonzott, s már jóval a kezdet előtt óriási embertömeg lepte el a Főtér betonját, a járdákat. A kíváncsiak benyomultak az épületbe, szinte megszállták a tanácskozó teremhez vezető lépcsőházat, folyosót; olyannyira, hogy a bíróság tagjai is csak »közelharc« árán juthattak el a terem ajtajáig. Zsúfolásig megtelt a helyiség, s háromszorta többen várakoztak odakint, türelmesen kitartva a tárgyalás végeztéig, este fél 7-ig

– számolt be a felhajtásról másnap a Heves Megyei Népújság.

A vádirat szerint Besze Imréné 1967. szeptember 28-án gyöngyösi lakásában különös kegyetlenséggel, kilenc fejszecsapással megölte özvegy Kertész Lajosné 72 éves piaci árust. A szétroncsolt, vérző fejet rongyba csavarta, és nejlonzsákkal lekötötte; magát a holttestet pedig bevarrta egy szalmazsákba. 

Én, kérem, még a macskát is sajnáltam agyonütni. Miért öltem volna meg Kertésznét? Kérem, ha én végezni akarok vele, akkor egyszerűen megmérgezem. Volt otthon nikotin, belekeverem a pálinkájába, megissza és kész. Kicsaltam volna a szőlőbe, és ott itatom meg, és akkor elásom ott, nem pedig a kertben.

Bíró: Ott hagytuk abba, hogy nem érzi magát bűnösnek, csak részben. Miért?

Beszéné: Mert nem én öltem meg özvegy Kertész Lajosnét. Csak a ponyva egyik sarkát fogtam meg. Segítettem elvinni a holttestet a kamráig. Mást nem tettem.

Bíró: Ki volt hát a tettes?

Beszéné: Hívják ide a férjemet! Ő majd megmondja, ha itt áll mellettem. Én olyat kérdezek tőle, tisztelt bíróság, hogy mindjárt kiderül, ő az igazi bűnös.

Bíró: Azt állítja, maga semmit sem tudott a sértett özvegy Kertészné anyagi helyzetéről. Nem tudta, hogy hetvenezer forintja van a takarékban.

Beszéné: Tisztán állítom.

Bíró: De hiszen elment érdeklődni a bankba, hogy kivette-e a pénzt özvegy Kertészné. És a férjére is rátámadt, hol van a pénz, mit csináltatok vele, engem kisemmiztek!? Ezt is maga állította itt a bíróság előtt, Beszéné. Vagy nem így volt?

A vádlott azonban sohasem jött zavarba a tárgyalás alatt, mindig volt valami magyarázata, újabb sztorija, még akkor is, ha azok történetesen ütötték egymást.

Bíró: Miért vetette be a kertet?

Beszéné: Nyulakat akartam tenyészteni.

Bíró: Maga újabb börtönbüntetésének letöltése előtt állt, hogy gondozta volna a nyulakat?

Beszéné: A „Mama” gondozta volna.

Bíró: De hát akkor már több napja halott volt a „Mama”. El volt ásva a földben. Maga tudta, hogy halott. Azt vallotta itt a bíróság előtt, hogy segített a ponyvában kivinni holttestét a fáskamrába!

Beszéné: Még korábban elhatároztuk együtt, hogy nyulat tenyésztünk.

Tudatosan szembeszegülő magatartás

A bizonyítási eljárás során nem kevesebb, mint ötvenhét tanút hallgatott meg a Heves Megyei Bíróság. És a történtek fokról fokra tisztázódni látszottak. A tanácsvezető végül megállapította, hogy az emlékezetes napon, 1967. szeptember 28-a délutánján özvegy Kertész Lajosné négy és öt óra között minden kétséget kizáróan Besze Imréné lakásán tartózkodott. Az áldozat Beszénével érkezett, és élve már nem távozott onnan. Az időpont, a helyszín és az adott körülmények, így például az, hogy más személy nem tartózkodott a közvetlen környezetben, alkalmas volt a bűncselekmény elkövetésére. A bíróság lényeges bizonyítékként értékelte azt a levelet, amelyet Kertészné írt Beszéné konyhájában. Ebben az áldozat megírta, hogy hatvanezer forintot kivett a takarékból, és ebből Beszéné bizonyossággal tudhatta, hogy a pénz az áldozatnál van, azt megszerezheti. 

A tárgyalás nyolcadik napján az elsőfokú bíróság a vádlottat előre kitervelt módon, nyereségvágyból elkövetett emberölés, valamint négyrendbeli visszaesőként elkövetett csalás, háromrendbeli hamis vád bűntettében találta bűnösnek, és halmazati büntetésül halálra ítélte. A bíróság a vádlott javára nem talált enyhítő körülményt, ugyanakkor súlyosbító körülményként értékelte eddigi életvitelét, javíthatatlan, a társadalommal tudatosan szembeszegülő magatartását, tizenhétszeres büntetettségét, valamint azt, hogy bűncselekményét akkor követte el, amikor más cselekményért nem jogerősen szabadságvesztéssel büntették.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg az elítélt és védője a tényállás és a minősítés ellen, valamint a büntetés enyhítéséért fellebbezett.

A Legfelsőbb Bíróságon Vida Ferenc büntetőtanácsa 1968. november 12-én kezdte meg a fellebbviteli tárgyalást. Farkas András, a védelem képviselője a fellebbezés indoklásaként arra helyezte a hangsúlyt, hogy 

Eddigi bűntetteit a pénzszerzés motiválta, és jelenlegi bűnügyét is ez jellemzi, viszont az ügyvéd szerint a pénz, a hatvanezer forint megszerzése után semmi sem indokolta, hogy erőszakos cselekedetet kövessen el, és megölje az idős asszonyt.

Beszéné az utolsó szó jogán – több mint egyórás beszédében – szintén tagadta a bűnösségét, és azt állította, hogy férje a tettes, ő csak a holttestet segítette kivinni a kamrába.

A Legfelsőbb Bíróság november 17-én jogerősen helybenhagyta az első fokon kiszabott halálos ítéletet. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a kegyelmi kérvényt elutasította. Besze Imrénét 1969. február 2-án az egri börtön udvarán akasztották fel.

Epilógus

Az elmúlt években folyamatosan csökkent az ismertté vált emberölések száma: 2016-ban 96, 2017-ben 90, 2018-ban 78, 2019-ben 58 gyilkosság jutott a hatóság tudomására. Míg az összbűnözésen belül 13-14% a nők részvétele, addig az erőszakos bűncselekményeknél ez az arány „csak” 10% körüli.

A női bűnelkövetés az összbűnözésen belüli kisebb aránya miatt sokáig kevesebb figyelmet kapott. Tudományos áttörést jelentett Raskó Gabriella A női bűnözők című, 1978-ban megjelent monográfiája, amelyben megállapította:

A tömegstatisztika adatait csak lassan, de töretlenül, tendenciajellegűen módosítva megjelent a női bűnelkövető viszonylag új típusa: a kezdeményező, aktív, erőszakos fiatal nőé, aki egyre kevésbé különbözik a hasonló férfi bűnözőtől.

Bolyky Orsolya, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa pedig 2018-ban készített doktori értekezésében – Besze Imréné kései utódjairól szólva – rámutatott:

A nők által elkövetett emberölések motívuma mindig érzelmi-indulati alapú volt. Legtöbbször gyermekük vagy partnerük sérelmére valósították meg az ölési cselekményt, de előfordult az édesanya megölése is. A női elkövetők több mint fele az emberölést megelőzően pszichiátriai problémával küzdött, sokszor gyógyszeres kezelés alatt állt, vagy visszaélésszerűen használt nyugtatókat, altatókat.