A Magda-per: a szolnoki gyermekgyilkosság

A nyolcéves N. Mariann másodikos általános iskolai tanulót 1983. október 25-én délután hiába várta édesapja a megbeszélt helyen. Az iskola után ugyanis a férfi mindennap elébe ment, mert a kislány útja a temető mellett vezetett. Ám ezen a napon nem jött Mariann. Egy idő után az apa hazament, és mivel otthon is hiába vártak, jelentette a rendőrségen, hogy a kislányának nyoma veszett.

Mint a későbbi tanúvallomásokból kiderült, késő délután, negyed hat táján N. Mariann két osztálytársával indult a Szolnok peremrészén álló házuk felé. Az út körülbelül tíz-tizenöt percig tart, Mariann fél hat előtt néhány perccel búcsúzott el pajtásától. Utcájuk torkolatában osztálytársa még fél füllel hallotta, hogy hellóval köszönt a kislány valakinek, ez már elválásuk után történt. A gyilkoson kívül ő látta utoljára élve Mariannt.

Aljas indokból, különös kegyetlenséggel

A bejelentés alapján a rendőrök azonnal Mariann keresésére indultak, és a szolnoki izraelita temető egyik sírkamrájában másnap rá is találtak a holttestére. A rendőrség aznap este 

Magda az anyjával élt együtt egy közigazgatásilag Szolnokhoz tartozó, szandaszőlősi családi házban. Alkalmi munkákat vállalt, nem sokkal korábban leszázalékolták. Saját bevallása szerint naponta fél liter vegyes pálinkát és egy liter bort ivott. Nagy mennyiségben szedett görcsoldó gyógyszereket is. A bizonyítékok alapján a rendőrség vádemelési javaslattal átadta őt az ügyészségnek.

A vádirat szerint Magda János október 25-én délután a szolnoki temető közelében észrevette, majd megvárta N. Mariannt, és amikor a kislány közelébe ért, elkapta, szájára zsebkendőt szorított, hogy ne kiabálhasson, és tarkón ütötte. A közelben zajt hallott, mire félelmében, hogy a kislány apja közeledik, behúzta az alélt gyereket a közeli sírboltba és mellére egy sírkődarabot helyezett. Ezután a helyére illesztette a síremlék fedőlapját, és elhagyta a helyszínt. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a N. Mariann halálát fulladás okozta. Az ügyészség Magdát aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolta.

Halálos ítélet három tárgyalási nap után

A Szolnok Megyei Bíróságon Szabó Péter vezetőbíró öttagú tanácsa 1984. április 17-én kezdte a büntetőügy tárgyalását. A vádirat ismertetése után Magda János kapott szót, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését, és azt állította, hogy a kérdéses napon már kora este, úgy hat óra körül, otthon tartózkodott, és lefeküdt aludni.

Az elsőfokú bíróság az ügy kivizsgálása során tizenhat szakértőt és nyolcvan tanút hallgatott meg. Az ügyben különös jelentőséggel bírt egy középkorú asszony vallomása, aki a bíróság előtt megerősítette, hogy a gyilkosság napján, majd a következő napon is látta a vádlottat a temetőben és környékén. Továbbá a bíróság szerint az is bizonyítást nyert, hogy egy ember képes közepes erőkifejtéssel elcsúsztatni egy százhetven kilós fedőlapot. A Magda nadrágjának zsebében talált zsebkendőn lévő szennyeződés pedig egyezést mutatott N. Mariann vércsoportjával.

A Szolnok Megyei Bíróság – vélhetően a hatalmas közfelháborodás miatt – gyorsan elhatározásra jutott, mert már a harmadik tárgyalási napon, 1984. június 5-én kihirdetett ítéletében bűnösnek találta, és – mint többszörös visszaesőt – aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt halálra ítélte. Az ítélet indoklása szerint Magda János a cselekmény elkövetésekor elmebetegségben, személyiségzavarban nem szenvedett, ezért büntetőjogilag beszámíthatónak minősült, és 

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott védője viszont felmentésért folyamodott.

Nem kellően tisztázott tényállás

A Legfelsőbb Bíróság Kuhnyár László vezette büntetőtanácsa 1984. november 13-án hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és a Fővárosi Bíróságot utasította a megismételt elsőfokú eljárás lefolytatására. A legmagasabb bírói fórum a végzésében hangsúlyozta:

A közvetett bizonyítékok láncolata csak abban az esetben nyújthat következtetési alapot büntetőjogi bizonysággal a levonható következtetésre, ha valamennyi bizonyíték, tényállásrész, amely a következtetés alapjául szolgál, minden tekintetben megalapozott.

A Legfelsőbb Bíróság tehát elfogadta Magda kirendelt ügyvédjének, Orosz Balázsnak az érveit, aki egy meglepő mondattal indította védőbeszédét:

Védencem kifejezetten rosszarcú ember, így nem csoda, hogy a tanúk több esetben őt választották ki a rendőrségi szembesítések során a bemutatott gyanúsítottak közül.

Az ügyvéd a továbbiakban arra is rámutatott, hogy bár a tanúk többsége határozottan felismerni vélte az elkövetés napján az emberöléssel vádolt férfi arcát, ruházatára úgyszólván senki sem emlékezett. Orosz Balázs szerint az elsőfokú bíróságon kihallgatott tanúk döntő többsége arra nézve tett vallomást, hogy Magda János képes elkövetni egy ilyen bűncselekményt, és nem azt bizonyították, hogy meg is tette. Azok, akik így vallottak, gyakran kerültek ellentmondásba, és a bíróság nem minden esetben törekedett ezek feloldására. Az ügyvéd, aki szerint a tényállás nem kellően tisztázott, a cselekmény minősítését is vitatta. Úgy vélte, hogy a bűncselekmény semmiképpen sem lehet minősített emberölés, mert semmi nem bizonyítja, hogy az elkövető szemérem elleni erőszakra készült. De a különös kegyetlenség minősítés sem áll meg, mert a pszichológiai szakvélemény szerint a férfinak a tervszerű cselekvés az egyik gyenge oldala.

„A nyomozó urak csak jobban tudták”

A megismételt eljárás hírére zsúfolásig megtelt a Fővárosi Bíróság esküdtszéki terme. A Strausz János vezette öttagú büntetőtanács 1985. április 9-én kezdte meg a tárgyalást, amelyen az aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolt Magda János továbbra is makacsul tagadta a bűntett elkövetését.

A bíróság sorra hallgatta meg a tanúkat. A vádlott korábbi barátnője, Makai Kálmánné például első vallomásában határozottan azt állította, hogy a bűncselekmény délutánján, megközelítőleg a gyilkosság elkövetésének időpontjában, találkozott a buszon hazautazó Magdával, akivel szót is váltott.

Elnök: Miért változtatta meg a találkozó időpontjára vonatkozó vallomását?

Makainé: A nyomozó urak autóval vittek be a kapitányságra. Nagyon finom emberek voltak. Az egyik tiszt úr elmondta, hogy nem jó az az időpont, amit először mondtam. Akkor én nem találkozhattam Magda Jánossal az autóbuszon.

Elnök: És ez elegendő volt magának ahhoz, hogy mást mondjon a találkozás időpontjául?

Makainé: Igen. A nyomozó urak csak jobban tudták, hogy mit kellett mondanom.

A vád koronatanúja egy harmincéves asszony volt, aki a bűncselekmény időpontjában a temető mellett kerékpározott el, és az októberi sötétség ellenére is felismerte a temetőben Magdát. Miután a Szolnok Megyei Bíróság elmulasztotta a bizonyítási kísérletet, azt az új eljárásban a Fővárosi Bíróság pótolta. Előzetesen a meteorológiai intézet szakembereivel megállapították, hogy májusban, amikor a helyszíni tárgyalást rendezték, pontosan hány órakor vannak olyan fényviszonyok, mint amilyenek a gyilkosság idején voltak.

A helyszín is nyomot hagy a tettesen

Amikor a Magda-ügyről kérdeztem, Strausz János két évtizeddel később így emlékezett vissza az 1985. május 27-i bizonyítási kísérletre:

Lementünk Szol­nokra, szemlét tartottunk a temetőben, ahol a kislány holttestét megta­lálták. A legapróbb bizonyítékokat is megnéztük. Sötétedés után azt fi­gyeltük, hallható-e a hang, látszik-e valaki. Végül arra a következ­tetésre jutottunk, hogy motí­vum nincs, nincs meg az eszköz, és tulajdonképpen semmiféle bizonyíték nincs.

A tanú vallomása szerint egy ostornyeles lámpákkal megvilágított keskeny úton kerékpározott, kisgyermekét a kormányra ültetve. Amikor a temetőhöz érkeztek, teljes volt a sötétség, mert üzemzavar miatt azon a részen nem működött a közvilágítás. A tanú által délután megmutatott helyet – ahol állítása szerint a gyilkos állt – megjelölték, és este a megadott időben a bíróság jelenlétében újra kerékpárra szállt a nő, ráadásul gyerek nélkül. Mivel a bírók és a jelen lévő újságírók közül senki sem tudta felfedezni az ott várakozó Magda Jánost, a hölgy is kénytelen volt beismerni a kudarcot. 

De maradt még bőségesen rejtély az ügyben. A kislány holttestét egy hatalmas sírkő alatt talál­ták meg. Hogyan tudta megmozdítani a százhetven kilós követ a cingár Magda Já­nos? Strausz János erre a kérdésre is válaszolt:

Végeztünk egy kísérletet. A fegyőrök meg sem tudták moccantani a kö­vet. Aztán hozattam csörlőt, de nem lehetett megemelni. A Legfel­sőbb Bíróság elren­delte, hogy mérjük le a követ. Mi lemértük a szé­les­ségét, a vastagságát, hívattam egy szakértőt, hogy állapítsa meg a fajsú­lyát. Kala­páccsal le­vertem egy darabot a sírkő­ből, és odaadtam a szak­értőnek. Volt egy olyan feltételezés is, amennyiben Magda el­kapta a kislányt a temető sar­kánál, és a rozzant drótkerítésen keresztül, növényekkel, ágakkal benőtt terü­leten, hurcolta be a sír­kőig, akkor a kerítésnek le kellett volna sza­kítani egy darabot a gyerek ruhájából. Arról nem be­szélve, hogy Magda ruházatán is találni kellett volna a temető­beli avar­ból, levélmaradvá­nyokból. Mert nemcsak a gyilkos hagyhat nyomot a helyszí­nen, hanem a helyszín is a tette­sen.

A Fővárosi Bíróság megvizsgálta azokat a tárgyi bizonyítékokat is, amelyeket az elsőfokú bíróság kritika nélkül elfogadott. Így azt az Esterházy-kockás nadrágot is, ami a gyanúsított letartóztatása után, hetekkel később került elő. Csakhogy a pantalló és a zsebkendő, amelyeket állítólag Magda János őrizetbe vételekor, 1983. október 28-án tartott házkutatás során foglalt le a rendőrség, nem került be a jegyzőkönyvbe, csak pótlólagosan, 1984. január 25-én! Vagyis ezt a perdöntő bizonyítékot arra hivatkozva utasította el a bíróság, hogy a bizonyítási eljárás során nem tettek rá bűnjelcímkét, így azt három hónap alatt bárki manipulálhatta.

Amikor a bizonyítási eljárás hibáiról kérdeztem, Strausz János egy érdekes helyi összefüggésre is felhívta a figyelmet:

Kide­rítettük, hogy Szolnokon legkevesebb húszezer em­bernek van hasonló nyálcso­portja. Vagyis elvileg az származhatott bár­kitől. Hihetetlenül hangzik, de régi köny­vekben bukkantam rá, hogy az ötvenes években a szolnoki rendőr­ség szinte min­dig talált a tettesnél valami zsebkendőfélét, amelyen rendre kimutatták az áldozat nyá­lát. Megtörtént például, hogy csoportos nemi erőszak miatt elkaptak öt vagy hat em­bert. Bizonyí­ték nem volt, a sértett nem ismerte fel a tetteseket, a gyanúsítottak pe­dig közöl­ték, hogy ők még életükben nem látták a nőt. Ekkor házkutatást tartottak a főgyanúsítottnál, és láss csodát, a lakásá­ban találtak egy zsebkendőt a sértett nyálával. Úgy látszik, Szolnokon az volt a szokás, hogy mindenki eltette a tetthelyen a sértett nyálával szennyezett zsebkendőt.

A Fővárosi Bíróság 1985. augusztus 13-án bizonyítottság hiányában felmentette Magda Jánost a vád alól.

Halálbüntetés helyett felmentés

Ügyészi fellebbezés folytán a Legfelsőbb Bíróságon Bagi Dénes büntetőtanácsa 1986. február 19-én kezdte tárgyalni a már két és fél éve tartó bűnügyet. A vádlott élt a törvényben biztosított jogával, és nem vett részt a tárgyaláson. A vádhatóság képviselője továbbra is fenntartotta a vádat, és indítványozta Magda János szigorú megbüntetését. Ugyanakkor Orosz Balázs, a vádlott jogi képviselője felszólalásában arra hívta fel a legfelsőbb bírói fórum figyelmét, hogy védencét ne bizonyítottság hiányában, hanem bűncselekmény hiányában mentse fel, álláspontja szerint ugyanis a Fővárosi Bíróság előtt is egyértelműen bebizonyosodott, hogy Magda János nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. Végül elutasították az ügyészi fellebbezést.

 Az ügyvéd évekkel később így foglalta össze véleményét a Magda-perről:

Nem vagyok álszent, nem kisebbítem érdemeimet, mert tényleg rengeteget dolgoztam az ügyön, és megtettem mindent, amire képes voltam, de a felmentés kizárólagosan személyemnek való tulajdonítása tiszteletlenség az ügyben közreműködő szakértőkkel, a vád képviselőivel és a bírákkal szemben. Hiszen ők is kiválóan dolgoztak. Számomra is nyilvánvaló volt, ha nem teszek meg mindent, akkor mentsenek fel, vonjanak felelősségre; és ha nem teszek meg mindent, akkor nem a védelmet láttam volna el, hanem a kivégzéshez asszisztáltam volna, ami teljesen nonszensz!

Szabadlábra helyezés után

Magda János szabadlábra helyezése után megint összeállt Makai Kálmánnéval, aki megmásított vallomásával majdhogynem a férfi nyakára rakatta az akasztókötelet. Kapcsolatuk korántsem folytatódott felhőtlenül, hiszen az asszonyt 1985 novemberében egy késsel nyakon szúrták. A nő magára vállalta a dolgot, azt állítva, hogy ő maga szúrta meg a nyakát.

Aztán 1987-ben már nem lehetett leplezni Magda egy jól irányzott ütésének következményeit, mert Makainé kettős állkapocscsonttörést szenvedett. És bár az asszony csak hetek múltán jutott el orvoshoz, a látlelet elegendő volt ahhoz, hogy Magdát maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés és a két évvel korábbi, akkor már bizonyított, súlyos testi sértés kísérlete miatt három és fél év szabadságvesztésre ítéljék.

Magdának mégsem kellett leülnie a teljes büntetését, mert általános amnesztiával korábban szabadult. Nem sokáig élvezhette azonban a szabadságot, mert 1991 elején emberölés alapos gyanúja miatt megint őrizetbe vették. Az eset körülményei hasonlítottak az 1983-as ügyhöz: közvetlen tárgyi vagy személyi bizonyítékok nem kerültek a rendőrség birtokába, és csupán annyit lehetett tudni, hogy a férfi, az élettársa és annak egyik rokona 1991. január 13-án együtt töltötték a napot, és estére mindannyian alaposan berúgtak. A halálesetet Magda jelentette be, azt ellenben tagadta, hogy ő gyilkolta volna meg az asszonyt. A boncolási jegyzőkönyv szerint a halál oka valószínűleg fulladás volt, a halott nő nyakán pedig fojtogatás nyomait észlelték.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság álláspontja szerint – jóllehet a vádlott ismét tagadta a bűnösségét, és közvetlen bizonyítékok sem álltak rendelkezésre – a közvetett bizonyítékok láncolata elég erős volt a tényállás megállapításához. Ennek lényege: Magda János egy kemény tárggyal leszorította az ágyban fekvő Makainé gégéjét, és megfojtotta. A bíróság 1992. június 17-én bűnösnek mondta ki a férfit, és többszörös visszaesőként elkövetett emberölés miatt, nem jogerősen tizenöt évi fegyházra ítélte. Csakhogy a másodfokú tárgyalás elmaradt, mert az 57 esztendős férfi 1993. január elején a tököli rabkórházban tüdőbetegségben meghalt.

Epilógus

Magda János különös figurája a magyar igazságszolgáltatás történetének, hiszen kétszer is emberölés vádjával állították bíróság elé, ám ezekben az ügyekben egyszer sem született ellene jogerős elmarasztaló ítélet. De beírta nevét a hazai kriminalisztika históriájába is, ugyanis 

de a gép ellenőrizhetetlen véleménye miatt nem fogadták el bizonyítékul. Emellett tankönyvi példaként hivatkoznak rá, hogy a bizonyítási eljárás során minden egyes nyomot előírásszerűen dokumentálni kell, mert ha valamelyikre nem kerül rá a bűnjelcímke, dobhatják a kukába.

Mindezekkel együtt igaza volt annak az újságírónak, aki nem értette, miért kiáltották ki egyesek hősnek Magdát, hiszen annyi szerepe volt az esete körüli jogvitákban, mint kísérleti nyúlnak a biológiában.