A frankhamisítási per: bosszú Trianonért

2021.03.27. 06:04
Nyugdíjas huszárezredes, egykori közellátási miniszter és országos rendőrfőkapitány is szerepelt az 1925 végén kirobbant frankhamisítási ügyben, amelyben a vádlottak azzal védekeztek, hogy pusztán bosszút akartak állni Franciaországon az igazságtalan trianoni békediktátumért. Az ügyben 95 évvel ezelőtt hirdettek Hágában ítéletet, majd néhány hónappal később a magyarországi perben a francia jegybank jelképesen egy frankot kért kártérítésként.

1925. december 19-én jelentette a Magyar Távirati Iroda, hogy Hága városában letartóztattak három magyar állampolgárt, miután tízmillió frank értékben hamis ezerfrankos bankjegyeket foglaltak le náluk. Csakhogy az eset nem december 19-én, hanem 14-én történt. A Horthy-korszak egyik legnagyobb botrányából, a már-már tragikomikus frankhamisítási ügyből valójában a francia lapok kreáltak világszenzációt, miközben a magyar kormány nagy erőkkel igyekezett eltussolni az ügyet. A legismertebb magyarázat szerint a hamisítók pusztán bosszút akartak állni Franciaországon az igazságtalan trianoni békediktátumért.

Fotó: Numizmatikai Közlöny, 2003–2004 (102–103. évfolyam) / Arcanum
Fotó: Numizmatikai Közlöny, 2003–2004 (102–103. évfolyam) / Arcanum

Windischgrätz unokája

A frankhamisítási ügy részleteit – egyebek között az iratok megsemmisítése, titkosítása, illetve a vallomásokban szereplő ellentmondások miatt – máig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni. Az azonban kétségtelen, hogy a szervezkedést Windischgrätz Lajos herceg, egykori közellátási miniszter vezette. A trianoni békeszerződés után Csehszlovákiához került a herceg birtokainak egy része, amelyet a csehszlovák kormány kártalanítás nélkül elkobzott. 

A volt közellátási miniszter, aki annak az Alfred Windischgrätznek volt az unokája, aki 1848–49-ben az osztrák császári csapatokat vezényelte Magyarország ellen,

sárospataki birtokán kőnyomatos eljárással próbált hamis ezerfrankosokat előállítani.

Windischgrätz a hamisítványok gyönge minősége miatt egy német szakértő, Arthur Schultze segítségét kérte. A herceg Schultze érkezésekor Budapestre tette át működése színhelyét, ahol Gerő László őrnagy csatlakozása után a hamisítás a Térképészeti Intézet Retek utcai épületének pincéjében folyt tovább. Az intézet – ami a trianoni békeszerződés miatt fedésben működött, és katonai célokat szolgált – közvetlenül a Honvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozott.

Windischgrätz Lajos herceg, a frankhamisítási botrány fővádlottja
Windischgrätz Lajos herceg, a frankhamisítási botrány fővádlottja
Fotó: Gesta Könyvkiadó, Budapest, 1997, 171. oldal

Árulkodó kardmarkolat

A hamisítócsapat Németországból szerezte be az eszközöket. Minden erőfeszítésük ellenére a vízjel lemásolása és a bankóhoz használt speciális papír beszerzése megoldhatatlan problémát okozott, de az ábrák és feliratok hamisítása sem sikerült tökéletesen. Különösen a papír fogott ki rajtuk, mert az eredetiben olyan rostok voltak, amelyeket csak a francia gyarmatokról lehetett behozni. Így végül a felhasznált papír durvább tapintású, vastagabb és egyszersmind könnyebb is lett az eredetinél. A vízjelet pedig préseléssel próbálták kiváltani. Végeredményben 30 000 darab hamis, „bleu et rose” típusú ezerfrankost készítettek, közülük a szakértők szerint 4400 jó, 9000 közepes, míg 16 000 rossz minőségűre sikeredett. Ablonczy Balázs történész szerint

a feliratok szaggatottak, a papír durvább, a »Franc« szó »F« betűje lágy pasztellszerűség helyett elmosódott, az értékjelzés betűi 1–3 milliméterrel vastagabbak voltak. Elnagyolt volt az árnyékolás, egyes betűk hosszabbak voltak, és olyan különbségek is kiderültek, hogy a bankjegy jobb oldalán található nő bal karján, amely kardmarkolaton nyugszik, az eredetin csak egy hüvelykujj látható a kardmarkolat előtt, míg a hamisítványon ott van a nő mindegyik ujja.”

A hamisítók úgy kalkuláltak, hogy a pénzt diplomáciai futárpostával kijuttatják Hollandiába, Belgiumba, Svédországba és Olaszországba, ahol a bankjegyeket más valutákra váltják át.

Pénz a harisnyában

Csakhogy már az előtt lebuktak, hogy beindították volna az akciójukat. Az történt ugyanis, hogy Jankovich Arisztid nyugdíjas huszárezredes Amszterdamban – valószínűleg tévedésből – két hamis ezerfrankos beváltásával próbálkozott, ám lebukott. A banktisztviselő gyanúsnak találta a bankjegyeket, türelmet kért, és közben értesítette a hatóságokat.

A kiérkező rendőrök lefogták a férfit, aki a rajtaütéskor éppen újabb ezerfrankosokat akart elrejteni a harisnyájába. A tetten éréskor a gyanúsított a Külügyminisztérium futárigazolványát kezdte lobogtatni, és diplomatastátusára hivatkozva megpróbálta kivonni magát az eljárás alól.

Jankovich feladata mindösszesen annyi lett volna, hogy átadja a hamis bankókkal teli bőröndöket két megbízott, Marsovszky György és Mankovich György számára. Így viszont őt és Hágában várakozó két társát is letartóztatták.

A botrány a magyar politika legfelső szintjéig jutott, mivel a holland rendőrök megtalálták Jankovich szállodai szobájában – a hamis pénzzel teli bőrönd mellett – az ezredes noteszét is, amiből kiderült, hogy Nádosy Imre országos rendőrfőkapitány „teljes mértékben tisztában volt az akcióval”.

A miniszterelnök, Bethlen István érintettsége viszont máig tisztázatlan. A Nemzetgyűlés által 1926. január 21-én felállított, 

a hamisítást kivizsgáló bizottság jelentéséről folyó parlamenti vitában az ellenzék keményen támadta Bethlent.

Azt állították, hogy a frankhamisítás évek óta a kormány tudtával és bizonyos fokig együttműködésével folyt. A vádakat a miniszterelnök azonnal visszautasította, illetve azok bizonyítását követelte.

Ítélet Hágában

A nyomozásba a francia és a magyar rendőrség is bekapcsolódott, s egymás után buktak le a hamis frankot terítő megbízottak. Decemberben őrizetbe vették Rába Dezsőt, Windischgrätz Lajos herceg titkárát, majd 1926 januárjában magát a herceget is, aki Jankovich tiszttársa volt a hadseregben. De rács mögé került a Jankovich számára futárigazolványt kiállító Nádosy Imre országos rendőrfőkapitány, Arthur Schultze és a Térképészeti Intézet több munkatársa is.

Nádosy Imre és Windischgrätz Lajos herceg
Nádosy Imre és Windischgrätz Lajos herceg
Fotó: Ország-Világ, 1981. július–december (25. évfolyam, 26–52. szám) 1981-07-22 / 29. szám / Arcanum

A hágai bíróság 1926. március 18-án Jankovich Arisztidet háromévi, két társát, Marsovszky Györgyöt és Mankovich Györgyöt pedig két-két évi fegyházbüntetésre ítélte. Az Est 1926. április 4-i számában így számolt be az ítéletről:

Akkor általános meglepetést keltett, hogy a bíróság nem sújtotta a legnagyobb büntetéssel – hét évi fegyházzal – a vádlottakat, mint ahogy jogászkörökben mindenki meg volt róla győződve, csak az elítélteket döbbentette meg az elmarasztalás, mert ők bíztak benne, hogy a hollandi törvényszék nemcsak enyhítő körülménynek fogja betudni, hanem a felmentésre is elegendő alapnak veszi azokat a motívumokat, amelyekre hivatkoztak.

Jelképes kártérítés

Enyhe büntetések születettek néhány hónappal később a magyarországi perben is, ami szintén példátlan gyorsasággal zajlott. A budapesti királyi büntetőtörvényszék büntetőtanácsa Törkey Géza elnökletével 1926. május 7-én kezdte meg Windischgrätz Lajos és társainak büntetőperét. A pénz- és közokirat-hamisítás miatt indult eljárásban a vádlottak mindvégig azzal védekeztek, hogy ők nem bűntényt, hanem hazafias tettet hajtottak végre. Gerő László őrnagy kijelentette:

Amikor mi a Térképészeti Intézetnek naiv, hiszékeny és a törvényekben járatlan embereivel, szakmunkásaival az ezerfrankosokat négyszeresükre nagyítottuk, arra gondoltunk, milyen jó volna ennek az országnak a területét is a négyszeresére nagyítani. És amikor a papírt merítettük ki abból a vízből, akkor szemünk előtt megjelentek a gyönyörű Kárpátok vizei és folyói.

Windischgrätz herceg két oknál fogva sem érezte magát bűnösnek:

Először az, amivel vádolnak, az nem egy egyéni és önző bűncselekmény, az a magyarság harcának egy motívuma, amelynek igen nagy háttere van. Másodsorban igen sok alapos okom van arra, hogy azért, amivel vádolnak, azért bennünket egyáltalán nem vádolhatnak. Erre vonatkozólag a jelen főtárgyalás folyamán nyilatkozni nem kívánok.

A vádat képviselő Sztrache Gusztáv ügyész a perbeszédében hangsúlyozta:

Mert a hazafiság a hazaszeretetből fakadó legnemesebb érzés. Ebből a nemes érzésből csak nemes cselekedetek fakadhatnak. Kétségbe vonom, hogy a pénzhamisítás nemes cselekedet lehetne. Hazafiság és pénzhamisítás egymást kizáró fogalmak. Pénzhamisítás mint hazafias cselekedet a hazafiságnak profanizálása, a hazafiságnak sarkaiból való kifordítása. A hazáért csak olyant szabad tenni, ami a hazának üdvére és javára válhatik. Azért jól fontolja meg mindenki, mielőtt a hazáért tenne valamit.

Az elsőfokú ítélet május 26-án született meg. Windischgrätz Lajost és Nádosy Imrét négy-négy, míg Gerő Lászlót két év fegyházra ítélték, amelyből az előzetes letartóztatásukkal négy hónap és tizennégy napot kitöltöttnek vettek. A többi vádlottat hat hónaptól két évig terjedő szabadságvesztésre, valamint pénzbüntetésre ítélték, illetve néhányukat felmentették.

Nádosy Imre a letartóztatás előtt
Nádosy Imre a letartóztatás előtt
Fotó: Ország-Világ, 1973. január–június (17. évfolyam, 1–26. szám) 1973-05-02 / 18. szám / Arcanum

A feltűnően enyhe ítéletek kiszabása után a sértett Banque de France – tartva Bethlen István kormányának bukásától – kártérítési igénye fejében jelképesen egyetlenegy frankot kért.

Visszavont tanúvallomás

A fellebbviteli tárgyalás 1926. augusztus 16-án kezdődött a királyi ítélőtábla előtt Gadó István tanácselnök vezetésével. A vizsgálat elsősorban arra irányult, hogy ki volt az egész hamisítási ügynek a feje, hiszen senki nem ismerte ezt el, a vádlottak közül is csak Nádosy Imre vallotta be a bűnösségét. A tárgyalás egyik legfontosabb mozzanataként Rába Dezső visszavonta azt a vallomását, hogy a kormány és a hamisítók között Teleki Pál volt a kapcsolattartó, és 

ezzel kivonta az ügyből a kormányt mint lehetséges felbujtót.

A királyi ítélőtábla augusztus 24-én Windischgrätz és Nádosy büntetését helybenhagyta, a többiekét viszont csökkentette. A Kúria Ráth Zsigmond másodelnök vezetésével október 14-én annyiban módosította a másodfokú ítéletet Windischgrätzcel szemben, hogy a négyévi fegyházat megrokkant egészségi állapotának a figyelembevételével négyévi börtönre változtatta, Nádosyt három és fél évi fegyházbüntetésre ítélte, míg a Térképészeti Intézet alkalmazottainak a büntetését tovább enyhítette.

Epilógus

Ám egyik elítélt sem töltötte ki a büntetését. Windischgrätz két év után szabadult, de ezt az időt is inkább szanatóriumokban töltötte. Nádosy 1928 tavaszán kormányzói kegyelmet kapott, és az 1935-ben bekövetkezett halálig nyugdíjat is folyósítottak számára. Gerőt – legalábbis a Pesti Hírlap 1926. május 27-i száma szerint – már az ítélethirdetés után szabadon engedték.

A nemzetközi közvélemény viszont keményen büntetett: a nyugat-európai kabarékban még sokáig élcelődtek azon a magyaron, aki tévedésből jó pénzzel fizetett.