A Richter-per: az ámokfutó fegyenc, aki semmire sem emlékezett

Richter Richárd 1956. december 1-jén született egy lecsúszott, hajdani akrobatacsaládban, amely nem állt rokonságban a világhírű Richterekkel, szülei legkisebb, tizedik gyerekeként. Csak nagyon későn tanult meg beszélni. Miután szülei sokat betegeskedtek, testvérei börtönben ültek vagy külföldön éltek, és nevelésére egyetlen rokon sem vállalkozott, kilencévesen állami gondozásba került. Osztályfő­nökének jellemzése szerint nem hiá­nyos szellemi képessége miatt járt gyógypedagógiai iskolába. Csavargása miatt nem volt képes a tananyagot feldolgozni. Egy környezettanulmány szerint az előkészítő osztály­ban nagyon nyugtalan, fegyelmezetlen, kötekedő, állandóan bicskával jár.

Szülei halála után egyik nővére fogadta be, de ő sem bírt az állandóan csavargó, gyújtogató fiúval. Richter már gyer­mekkorában huszonhárom alkalommal került szembe a törvénnyel.

Vérengzés a bútorgyárban

Az idő múlásával még agresszívabbá vált, a közösségi szoká­sokat, szabályokat nem tisztelte, a fegyelmet nehezen tűrte. Fiatalkorúként és felnőttként is többször elítélték. Emberölés kísérlete miatt 1980. szep­tember 16-án került a szegedi Csillagbörtönbe, ahonnan 1986 decemberében szabadulhatott volna. De nem így történt.

Alacsony termete ellenére erős fizikumú volt. Egyik rabtársa szerint egyszerre akár kétszáz fekvőtámaszt is lenyomott. Kötekedő természete miatt harmincegyszer vonták felelősségre a fegyház rendjét sértő cselekményekért. Mindezek ellenére az Alföldi Bútorgyár műhelyében rakodómunkásként dolgozhatott.

Egy csütörtöki napon, 1984. október 18-án Frank Tibor művezető késélezésen kapta rajta. A kést a termelésirányító magához vette, és az esetet jelentette feletteseinek. Másnap a fegyencet a főművezetőhöz hívták. Úton az irodába azonban megfordult, és szaladni kezdett. Ekkor már kezében volt egy maga készítette kés és egy tőrnek kiélezett acélda­rab. Az őt elfogni igyekvő Sötét János főtörzsőrmester hiába fújt felé könnyfakasztó gázpermetet, mert kikerülte őt, és megtámadta a munkaasztal fölé hajló, gyanútlan Frank Tibort, akinek a nyakát és a mellkasát is összekaszabol­ta. A 38 éves férfi a kórházba szállí­tás után meghalt.

Az ámokfutó elfogására induló művezetők egy része Frankon próbált segíteni, így kevesebben ered­tek nyomába. A fegyenc menet közben hasba szúrta Tóth Andrást, aki sérülésébe november 24-én halt bele. Ahogy kiért a belső udvarra, az elítélteket kísérő Szabó Béla művezetőt, majd Varga József főtörzsőrmestert késelte meg. Ezután behúzódott az egyik kamra kapcsolóterébe, ahonnan Konkoly István anyagellátóra csapott le, akit kétszer szúrt meg. Az őrökkel együtt már saját rabtársai is a nyomába eredtek. A gyűrű lassan bezárult körülötte. Csak ekkor adta meg magát.

Kilencnapos hírzárlat

A korszak kommunikációs szokásainak megfelelően hosszú napokig egyetlen sor sem jelent meg a történtekről. A szegedi Csillagbörtön előtti piac népe csak annyit látott, hogy szirénázó mentők érkeznek a börtönhöz, és véres testeket hoznak ki.

Az első rövid hír október 27-én látott napvilágot a szegedi Délmagyarország című napilapban.

Richter a fogva tartása alatt sem állt le. Azonnal egy elkülönítőzárkába, vagy ahogy a rabszleng nevezte, gumiszobába zárták be. A szoba falát párnázottra építették, hogy a fogva tartott ne tudjon magában kárt tenni. A bilincsbe vert Richter azonban – máig sem kiderített módon – a falra erősített kárpitból kihúzta a szögeket. Hármat közülük lenyelt, egyet pedig a ha­sába szúrt.

A több sebből vérző fegyencre még időben rátaláltak, és beszállították a szegedi klinikára.

Sokáig töprengtek, hol lenne leginkább biztonságosan elzárva, végül az első emeleti lépcsőfeljáró alatti takarítói kamrát nézték ki a számára. Ahova egy kórházi vaságyat és három széket raktak, ami épp csak elfért benne. De nem is kellett annál több. A megműtött Richtert három őr felügyelte, miközben teljesen legyengülve a fertőzéstől és műtéttől látszólag magatehetetlenül feküdt az ágyon. [...] Egy őr a feje mögött, egy a derekánál, egy a lábánál volt köteles elhelyezkedni, folyamatos készenlétben gumibottal, bilincsekkel és fegyverrel.

Az igazságszolgáltatás nem akarta elveszíteni az ámokfutót, mindenképpen bíróság elé akarták állítani, hogy példás büntetést szabhassanak ki rá. Ezért november 4-én megoperálták. Az egyik biztonsági tiszt későbbi elmondása szerint Svájcból hozattak gyógyszert, hogy megmentsék az életét. A kezelése alatt tíz kilót fogyott.

Külvilágra vetített indulatok

A Csongrád Megyei Bí­róságon Szabó Loránd büntetőtanácsa előtt 1985. január 2-án kezdődött a per. A vádat Mile Im­re ügyész képviselte, míg vádlottat a hivatal­ból kirendelt Pálinkó Ilona védte. A Csongrád Megyei Főügyészség hivatalos személy ellen, több embe­ren és különös visszaesőként elkö­vetett emberölés bűntette miatt emelt vá­dat ellene.

A több napig tartó tárgyaláson Richter azzal védekezett, hogy a történtekre nem emlékszik. Csakhogy a meghallgatott harminc tanú, a bútorgyár alkalmazottjai, a vádlott rabtársai és a börtönőrök egyértelműen bizonyították a vádlott terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Tettét utóbb így indokolta:

Meg akartak mérgezni.

Az ügyvédnő az Orszá­gos Igazságügyi Megfigye­lő és Elmegyógyító Intézet jelentésében bízott. Rich­tert ugyanis egy hónapos vizs­gálat után kóros fokú gyengeelméjűnék minősí­tették. Igen ám, de nem 1984-ben, hanem 1971-ben. Ráadásul a megismételt tesztek már a normál övezet alsó hatá­rán lévő alacsony intelli­genciára utaltak. Két év múlva ugyanez az intézet adott papírt arról, hogy Richter gyenge értelmi képességű, általá­nos ismeretanyaga szegé­nyes, ugyanakkor meglehetősen jó a lényegmegragadása. A börtön pszichológusa 1983 áprili­sában pedig az alábbi írásos diagnózist adta:

A külvilágra vetíti ki vágyait, indulatait, ezek­nek megfelelően színezi át érzékleteit. Agressziós feszültségét nem tudja sem elhárítani, sem feldolgozni, de érvényesíteni sem, ezért kivetíti környezeté­be, és úgy éli át, hogy mások ártani akarnak ne­ki.

Aztán az igazságügyi elmeorvos a tárgyaláson megállapította, hogy Richter nem elmebeteg, nem gyengeelméjű és olyan tudatzavarban sem szenvedhetett tettének elkövetésekor, amely akadályozta volna cselekmé­nye társadalomra veszélyes következményeinek felismerésében, illetve abban, hogy e felismerésnek meg­felelő magatartást tanúsítson.

A társadalom védelme érdekében

Arra a felvetésre, hogy zárkatársai szerint dicsérte Hitlert, mondván, az volt az igazi rend, amit a Führer csinált, így reagált a vádlott:

Ez nem igaz. Hitlert nem di­csértem, a nevéhez kap­csolódó eseményeket sem. Háborús filmek nézése közben gyakran mondo­gattam: utálom a némete­ket, mert irtották a cigányokat.

A tárgyaláson szóvá tették, hogyan kerülhettek a szigorúan őrzött fegyintézetbe életveszélyes, gyilkos szerszámok. A nyomozás során be­bizonyosodott, hogy a rabok fusizták őket a fegyház üzemében. Fá­hoz, szigetelőszalaghoz, acélhoz könnyen hozzájutottak a bútorgyárban, nyelet fabri­kálni és pengét élezni pedig csak az ügyességükön múlott. Az is kiderült, hogy 

A megyei bíróság január 8-án halálra ítélte Richter Richárdot, miután bűnösnek mondta ki hivatalos személy ellen, több emberen és visszaesőként elkövetett emberölés bűntettében. Az ítélet indoklásakor elhangzott, hogy a vádlottat 1984. október 19-én a büntetés-végrehajtási intézet bútorgyárába osztották be dolgozni, ahol a délelőtti órákban a munkavégzés közbeni fegyelmezetlenség miatt fe­lelősségre akarták vonni, és ekkor meg­támadta az üzemben dolgozó polgári alkalmazottakat és őröket. Az álta­la korábban, az üzem területén el­rejtett késsel az útjába kerülő sze­mélyek közül Frank Tibor, Nagy Fe­renc és Tóth András művezetőt meg­ölte, Varga József büntetés-végrehaj­tási főtörzsőrmestert, Szabó Béla és Konkoly István művezetőt pedig életveszélyesen megsebesítette.

A Legfelsőbb Bíróság 1985. február 7-én a halálbüntetést helybenhagyta. A döntés indoklása szerint a vádlott az üldöztetéses téveszméit szimulálta, és azt, hogy a bűncselekmény-sorozat tudatos volt az elmeorvosi véle­ményeken túl, az is bizonyította, hogy bár mindössze öt perc alatt szúrt meg hét embert, áldozatait megválogatta, kizárólag a büntetés­-végrehajtás alkalmazottjait támadta meg.

A sokszorosan büntetett vádlott életmódja, makacs szembehelyezkedése a törvényekkel és az, hogy leg­utóbb is emberölési kísérletért ítél­ték el, a társadalom védelme érde­kében szükségessé teszi a kivételes büntetési nem, a halálbüntetés alkalmazását.

A kegyelmi kérvény elutasítása után, 1985. február 26-án hajnali fél 5-kor hurkolták Richter nyakára a kötelet.

Epilógus

Richter Richárd ámokfutása után rendkívüli intézkedéseket vezettek be a szegedi Csillagbörtönben. Több őrt állítottak szolgálatba, fejlesztették a biztonságtechnikai eszközöket, személyi riasztórendszert vezettek be. Új gumibotokat, védőpajzsokat és könnygázgránátot vásároltak. Szigorították az ellenőrzéseket a rabok körleteiben és a munkahelyeiken.