Rómában pihentek Gyurcsányék

2006.05.08. 07:35
Információink szerint Rómában ünnepelte tizedik házassági évfordulóját Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára, akik pénteken utaztak el, és vasárnap érkeztek haza. A párt több magyar turista is látta az olasz fővárosban.

A Magyar Hírlap úgy tudja, Londonban voltak. A lap próbált hivatalos tájékoztatást kapni, de érdeklődésüket azzal hárították el, hogy mindez magánügy.

Ugyanakkor a miniszterelnök nemrég részletesen beszélt magánügyeiről a blogjában. "Elmegyünk három napra csak kettesben. A tíz évet ünnepelni meg a jövőről beszélgetni." - írta Gyurcsány Ferenc.

A blog olvasói megtudhatták azt is, hogy két év ismeretség után házasodtak össze, s hogy "emberükre akadtak" egymásban. Gyurcsány azt is elárulta netes naplójában, hogy sok "szókimondós" vitával kezdődött a kapcsolatuk, de ezzel együtt Dobrev Klára tanította meg beszélgetni.