Az előzetes hírekkel ellentétben még hétfőn sem kezdődhet el az M3-as autópálya, új Füzesabony és Polgár közti szakaszának építése, miután még mindig nem rendelkezik a szükséges bankgaranciával a győztes Vegyépszer és a Betonútépítő alkotta konzorcium. A két hete aláírt kivitelezői szerződés szerint augusztus 10-éig kell beszerezni a bankgaranciát, utána a dokumentum érvényét veszti.
Hiányzik a bankgarancia az M3-as továbbépítésének megkezdéséhez |
A két héttel ezelőtt aláírt kivitelezői szerződés szerint, ha augusztus tizedikéig nem csatolják be a bankgaranciákat igazoló dokumentumokat, akkor a dokumentum érvényét veszíti. Orbán Viktor miniszterelnök egyébként korábban személyi felelősségre vonást ígért azért, ha a nyár legelejéig nem kezdődik el az M3-ason a munka. A két hónapja elhangzott nyilatkozat óta aláírták ugyan a szerződést, mégsem kezdődött el a munka, viszont a kormányfő sem vont felelősségre senkit.
Az RTL Klub Híradója úgy tudja: annyira kifutottak a cégek az időből, hogy ha el is kezdődik az építkezés, ebben az évben csak a földmunkákat végezhetik el.