Alajos, Leila
20 °C
34 °C

Kádárék tesztelték az országot

2007.05.01. 08:12
Az 1956-os forradalom leverése után fél évvel Kádárék látszólag kockázatos feladatra vállalkoztak: május elsejére nagygyűlést hívtak össze a Hősök terére. A több százezer ember látványa és ünneplése meggyőzte az egykori felkelőket arról, hogy belátható időn belül nincs esély forradalmuk győzelmére.

"Ugye, nem kell bennünket agyonrendezni. Tudjuk mi, mikor vonuljunk ki, tudjuk, mikor éljenezzünk. A szívünk diktálja..." – nyilatkozta a Népszabadság 1957. május 1-jei, esti különszámában egy név nélküli csepeli munkás. A hatalom első nagy tömegrendezvénye volt ez az 1956-os forradalom leverése után, így egyáltalán nem volt mindegy, hányan és milyen hangulatban jelennek meg a Hősök téri dísztribün előtt.

Még a korabeli Népszabadság is megemlékezik róla, hogy ezúttal nem voltak kordonok és főrendezők, finoman utalva arra, hogy Rákosi idején bizony túl sok is volt belőlük. A munkásosztályra nehezedő nyomás a május 1. előtti napokban azonban az ötvenes évek első felét idézte.

Egzisztenciális kérdéssé válhat

Zsigmond Gyula jogász 1956-ban a Petőfi Párt egyik vezetője volt, a csepeli munkásétól enyhén szólva eltérő emlékeit 1987-ben mondta tollba. "1957-ben rettentően kemény agitáció folyt a május elsejei felvonulás érdekében. Mindenkihez külön odament a párttitkár és a néhány sztálinista beállítottságú párttag. Az irodagépgyár viszonylatában azt mondhatom, ez a megfélemlített társaság úgy ítélte meg, hogy egzisztenciális kérdéssé válhat, kivonul-e vagy sem." (A forradalom emlékezete. Személyes történelem. 1956-os Intézet, Budapest, 2006). Zsigmond nem vonult ki, másnap hívatta is az igazgató, és a párttitkár jelenlétében felelősségre vonta.

A Népszabadság nagy gonddal vezette fel a munka ünnepét. Részlet az április 28-i szerkesztőségi cikkből: "Ünnepre készülődik az ország... Az idei május 1. új tartalmat, új értelmet nyer. A májusi seregszemle akkor lesz igazán méltó a régi hagyományokhoz, ha nemcsak külsőségeiben, hanem mindenekelőtt harcosságában kinyilvánítja ország-világ előtt: a magyar dolgozó nép az ellenforradalom felett aratott győzelem után ma ezerszerte elszántabb és egységesebb, mint bármikor."

Nagy Imre a Gyorskocsi utcában

Az 56-os forradalom után jó fél évvel még nem jelent meg az aki nincs ellenük, az velünk van Kádári jelmondata. Most még híveket gyűjtött a hatalom, legitimációját kereste, és ehhez több százezer ember jelenléte kellett egy igazi munkásünnepen. No és a felfegyverzett munkásőrségé, május elsejére több mint húszezren voltak fegyverben, Andrássy úti felvonulásuk erőfitogtató demonstráció volt. A megtorlások alig indultak el, Nagy Imrét már hazahozták romániai házi őrizetéből, és a perre várt a Gyorskocsi utcai egyik fogdájában.


Munkásőrök tartanak a Hősök terére

A forradalommal kapcsolatban még nincs az a szemérmes hallgatás, ami később évtizedekig jellemezte a Kádár-korszakot. Május elsejét október 23-hoz képest határozták meg. "Május elseje van. Az első 1956 októbere után – írja az ünnep reggelének szerkesztőségi cikkében a Népszabadság. – Mindenki jól tudja, álljon a barikád bármelyik oldalán, hogy a mai nap a magyar népi demokrácia, a Magyar Szocialista Munkáspárt erőinek seregszemléje."

Budapest nem felelt

Amikor Adam Rapacki lengyel külügyminiszter a krakkói május elsején szónoklatában a szovjet-lengyel barátságról szóló részhez ért, ezer egyetemista kezdte skandálni: "Magyarország, Magyarország!" – írja egy tanulmányában Tischler János. Budapesten azonban ekkor már mintha semmi sem emlékeztetett volna arra, hogy Magyarország fegyverrel szállt szembe a Szovjetunióval.

A Hősök terén több százezer ember várt arra, hogy a néhány hónappal korábban árulónak tartott Kádár János beszélni kezdjen. (Hogy pontosan mennyien voltak, nem tudni. Az elmúlt ötven évben 100 ezer és egymillió közötti számokat lehetett olvasni, Kádár évekkel később félmillió emberről tesz említést. Mi maradunk a kutatók zöme által elfogadott "több százezernél", amúgy a korabeli Népszabadság is ennyi emberről írt.)

Kádár és Dobi

A tribünön két jelmondat volt: "Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt, a magyar nép vezető ereje!" "Éljen a béke, éljen a békéért harcoló népek harci szövetsége!". Rákosi és Sztálin arcképe helyett a spontán felvonulók már Kádár Jánosét és Dobi Istvánét, az Elnöki tanács elnökéét vitték. Murányi Gábor évekkel ezelőtt a HVG-ben idézte fel ennek okait. Az MSZMP ideiglenes intéző bizottságában már hónapok óta parázs vita dúlt arról, kit rakjanak a transzparensekre. Végül Marosán György álláspontja győzött: "Ha csak egy ember arcképét tesszük ki, az feltétlen személyi kultuszt jelent" – mondta.


Kádár beszél a Hősök terén

Kádár beszédének egy részét az októberi események értékelése tette ki. Május elseje azért jelentős, mert "az októberi sikertelen ellenforradalom fölött a munkásosztály nemzetközi segítséggel döntő győzelmet aratott magyar dolgozó nép ünnepli szabadon május elsejét, a proletár nemzetköziség ünnepét". És kik voltak a forradalom mögött álló erők? A "magyar Horthy fasiszta burzsoázia, amely a posványba süllyedt áruló Nagy Imre csoporttal, illetve az amerikai nagytőke által vezetett nemzetközi imperializmussal szövetkezett". Fél év alatt azonban erős munkáshatalom jött létre, amely a társadalmi vívmányokat továbbfejleszti, és nyilvános vitára bocsátja a hároméves tervet.

"Vége-hossza nem volt az ünneplésnek, az ovációnak" – írta a Népszabadság délutáni rendkívüli kiadása. A tudósító szerint a beszéd és az Internacionálé eléneklése után az emberek nem akartak elmenni a térről.

Egyszerűen érthetetlen volt

Ha a sikertelen MÚK után még bárkiben volt valami halvány remény arra, hogy visszatérhetnek az októberi szép napok, azoknak legkésőbb 1957. május elsején keserűen csalódniuk kellett. Horváth Csaba az esztergomi nemzeti tanács megalakulásában betöltött szerepe miatt már az internálótáborban értesült a munka ünnepén történtekről.

"Amikor utólag megtudtuk, hogy 1957. május 1-jén már mekkora tömeg jelent meg a Felvonulási téren, és mennyien tapsoltak Kádárnak, egyszerűen érthetetlen volt számunkra, hogy hogyan mehetett végbe az emberekben ekkora változás ilyen rövid idő alatt – mondta egy 1990-ben felvett interjúban. – Tehát elképzelhető, hogy egy bizonyos idő után, még akkor is, ha a szovjetek kivonulnak, Kádárék tudták volna tartani magukat. Különösen azért, mert a kivégzésekkel, bebörtönzésekkel nagyon megfélemlítették az embereket."


Kádár a tömegben – volt hozzá bátorsága

Maga mellé állította

Regéczy-Nagy László az angol követégen dolgozott, és viszonylagos védettségét kihasználva segítette Nagy Imre csoportját. Az angol kollegáival együtt kíváncsi volt arra, hogy a forradalom szuflájából maradt-e annyi, hogy a hatalom egy ilyen kockázatos nagygyűlést megengedhessen magának. Maradt. "Láttuk a felvonulásról jövőket – csakugyan óriási tömeget vonultattak ki –, de azok az emberek olyan szomorúan, lógó órral jöttek, hogy az önmagáért beszélt" – idézi az 1988-ban vele készült interjút A forradalom emlékezete. (Regéczy-Nagyot nyáron tartóztatták le, 1963-ban szabadult.)

És még egy visszaemlékezés. A forradalom alatt a szociáldemokrata Kéthly Anna mellett dolgozó, és november 4-e után az ellenállásban résztvevő Kántás László 1957. május elsején tudta, hogy új korszak kezdődött. "Ha tetszik, ha nem, el kell mondani, hogy bár mindenféle csőcselék segítségével és tisztességtelen eszközökkel, de (Kádár) maga mellé állította a munkásosztályt és az értelmiség korrumpálható részét, amely igen tekintélyes méretű volt – mondta 1991-ben. – Ez májusra teljesen egyértelművé vált. Nem volt biztos hatalma, amíg 1957. május elsején a Vörös Csepel és a Váci út nem felelt neki."

Arra éppen nem gondoltam

Kádárék hatalmának megszilárdulása egybeesett a hazai tévézés kezdetével. Az 1957-es május elseje volt az első nyilvános esemény, amit közvetített a Magyar Televízió a Cambridge-i PYE cégtől vásárolt első és egyetlen közvetítő kocsival, szuperortikon rendszerrel működő kamerákkal, mikrohullámú adóval. (Amerikában egy évvel korábban volt már távirányító.)

Kádár ekkor adta első interjúját a Magyar Televíziónak. "Gondolta-e, Kádár elvtárs november 4-én, hogy 1957. május elsején ennyien leszünk itt?" – hangzott a rádiótól kölcsönkért tévériporter kérdése az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága elnökéhez. "Arra éppen nem gondoltam, hogy hányan leszünk." – válaszolta Kádár.

Kádár félmilliósra becsülte

Huszonnégy évvel később Kádár a sztrájkok és tüntetések miatt forrongó Lengyelországból jött elvtársainak adott tanácsot: mit tegyenek a zendülés leverése után. Tischler János idézi a varsói Újkori Iratok Levéltárában talált dokumentumokat. Kádár szerint a lengyel vezetés bizton számíthat tömegtámogatásra, ha elszánja magát a "határozott cselekvésre". Az MSZMP egyfajta tesztnek szánta a rendezvényt, kíváncsiak voltak, "hányan jönnek el önszántukból".

Fejtegetését számháborúval zárta: "Ezzel szemben az ötvenhatos események idején a legnagyobb tömeg, amelyet az ellenforradalmi lázítók, hőzöngők meg tudtak mozgatni, a Kossuth téren gyűlt össze, meg a Bem téren; az egyiken elférnek háromezren, a másikon meg talán nyolcezren. Akkora tömeget, amelyet újjászervezett pártunk hívó szava vonzott, képtelenek lettek volna bármilyen jelszóval, szervezéssel megmozgatni, egybegyűjteni. Mélyen meg vagyok győződve, hogy a mai Lengyelországban is a szocializmus hívei vannak többségben."