Az EP-választás után kismértékben romlott a lakosság politikai elégedettsége, de a Fidesz újabb előretörése mögött inkább az áll - vélik az elemzők -, hogy a választáson győztes párt maga mellé tudta állítani a pártpreferenciával korábban nem rendelkező választók egy részét.
Csökkent a kormánytagok népszerűsége
A sikeresnek tekinthető szereplés ellenére az MDF támogatottsága nem növekedett számottevően a választás óta, az SZDSZ is a korábbi szavazatarányát tudta stabilizálni.
Aligha függetlenek viszont a választás eredményétől a politikusok népszerűségében bekövetkezett változások: Kovács László népszerűsége 8 százalékkal csökkent a májusihoz képest, igaz, a többi kormánytagé is visszaesett néhány százalékkal.
A Tárki múlt héten közölt közvélemény-kutatási adatai alapján a biztos pártválasztók közül 49 százalék a Fideszre, 41 az MSZP-re 3-3 pedig az SZDSZ-re, illetve az MDF-re szavazna.
|