Misével demonstrál a nunciatúránál a melegszervezet

2003.10.06. 13:50
Szentmisével demonstrál a nunciatúra előtt a történelemben meggyilkolt vagy megnyomorított melegekért az Öt Kenyér Keresztény Közösség. A hívő homoszexuálisokat tömörítő egyesület a vatikáni Hittani Kongregáció nyáron kiadott, az azonos nemű személyek együttélésének legális elismerésének kérdéséről szóló dokumentuma miatt tiltakozik.
A katolikus egyház szertartásrendjének megfelelő szentmisét tart szombaton, az Orbán téren, az Apostoli Nunciatúra épületének közelében az Öt Kenyér Keresztény Közösség a Homoszexuálisokért nevű szervezet. Az egyórásra tervezett, szabad ég alatt celebrálandó misét a hívő melegeket képviselő egyesület egyik felszentelt pap ügyvivője mutatja be.

Melegellenes útmutatások

Az 1996 óta működő Öt Kenyér Közösség akciójával főként a Joseph Ratzinger bíboros és Angelo Amato érsek által jegyzett szentszéki dokumentum miatt kíván tiltakozni. A vatikáni Hittani Kongregáció nyáron kiadott tizenkét oldalas irata az azonos nemű személyek együttélésének legális elismerésével kapcsolatban fogalmazta meg a katolikus egyház hivatalos álláspontját. Az egyesület állásfoglalása szerint a pápa által is jóváhagyott dokumentum "világi szinten is sürgette a melegek diszkriminálását". A szabadtéri misével az egyházi "melegellenes" útmutatásokon kívül a szervezők a történelemben meggyilkolt vagy megnyomorított melegekért, valamint a "jelenkorban üldözést szenvedő melegekért és üldözőikért" is demonstrálni akarnak.

Ima a belső szobában

Birtalan Balázs, a szervezet ügyvivője az Index kérdésére elmondta, hogy a nunciatúra melletti bejelentett demonstrációról értesítették Juliusz Janusz címzetes érseket, a Vatikán nemrégiben kinevezett magyarországi képviselőjét. Az elküldött levélben az egyesület a nunciust is meghívja az eseményre, hozzátéve: amennyiben "diplomáciai helyzetéből adódóan nem tudja felvállalni: távol álljon tőlünk, hogy Excellenciád részünkről bármiben is kényszerítve érezze magát. Ezzel együtt a 'belső szobájában' értünk titkon elmondott imádságát mindenképpen hálás szívvel fogadjuk."

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Autóba rohant egy mentő Újpesten

Autóba rohant egy mentő Újpesten

A mentősofőr a keresztbe áthaladó járművet csúnyán elkapta oldalról.

március 22., 17:21

  • Belföld
Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik

Menczer Tamás megint kicsizik, de Magyar Pétert csak a zebrák érdeklik

Főleg az, hogy mit esznek.

március 22., 15:52

  • Belföld
Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?

Orbán Viktor: Szia Bátyus! Helyzet?

A legismertebb, labdarúgással foglalkozó Facebook-oldal üzemeltetőivel találkozott.

március 22., 19:42

  • Belföld
Ismerősei ma is értetlenül állnak az egykori jegybankelnök rejtélyes halála előtt

Ismerősei ma is értetlenül állnak az egykori jegybankelnök rejtélyes halála előtt

A rendőrség szerint öngyilkosság történt, de volt, aki szerint nem önkezével vetett véget az életének.

17 perce

  • Belföld
Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben

Egy kisebb kivizsgálást sem úszhatunk meg 100 ezer forint alatt a magánegészségügyben

Az egynapos műtétek 300 ezer forinttól kezdődnek, de van, ahol milliós tétellel kell számolni.

március 22., 15:07

  • Belföld
Kovács Csaba lett a MOME új rektora

Kovács Csaba lett a MOME új rektora

A Prima Primissima díjas építész mandátuma a 2025–26-os akadémiai év végéig szól.

március 22., 15:18

  • Címlapon
Mészárlásra készült egy magyar gimnazista, politikusokkal és diáktársaival számolt volna le

Mészárlásra készült egy magyar gimnazista, politikusokkal és diáktársaival számolt volna le

Célja az volt, hogy annyi embert végezzen ki, amennyit csak lehetséges.

2 órája

  • Címlapon
Bordélyházat üzemeltetett a kecskeméti ügyésznő, a vád képviselőjéből lett vádlott

Bordélyházat üzemeltetett a kecskeméti ügyésznő, a vád képviselőjéből lett vádlott

A jogi képviselő prostituáltakat foglalkoztató panziót működtetett a városban.

2 órája

  • Címlapon
Elon Musk eladta az X-et

Elon Musk eladta az X-et

45 milliárd dollárt fizettek a platformért.

4 órája

  • Belföld
Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel

Ukrajnáról és a Pride-ról beszélgetett Szijjártó Péter az osztrák külügyminiszterrel

Utóbbiról kiderült, hogy teljesen más álláspontot képviselnek.

március 22., 18:45

  • Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos

Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.

március 22., 07:11

  • Címlapon
Videón, ahogy a földrengés utáni áradás elsöpri az embereket Mianmarban

Videón, ahogy a földrengés utáni áradás elsöpri az embereket Mianmarban

Ezer fölé emelkedett a halálos áldozatok száma.

6 órája

  • Belföld
Ismét megjelent az égbolton a sarki fény

Ismét megjelent az égbolton a sarki fény

Mutatunk néhány felvételt.

március 22., 12:38

  • Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?

Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.

március 22., 05:49

  • Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést

Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.

március 23., 06:10

  • Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen

Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.

március 22., 07:42

  • Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot

A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.

március 22., 08:44

  • Belföld
Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért

Karácsony Gergely: Hétfőn a főváros elutalja az első vételárrészletet Rákosrendezőért

Hamarosan elkezdődhet a terület megtisztítása is.

március 22., 11:21

  • Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat

Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat

Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.

március 22., 09:42

  • Belföld
Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása

Fejtörést okoz a szakembereknek a Magyar Rádió atombunkerének lebontása

Centiméterről centiméterre küzdenek meg a vasbeton monstrummal.

március 22., 12:10

  • Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések

Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.

március 22., 08:18

  • Belföld
Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette

Kormánytisztviselő tenyerében robbant kézigránát Újdörögdön, mindkét kezét elveszítette

Az újdörögdi balesettel kapcsolatban nyilatkozott Somogyi Zoltán vezérőrnagy.

március 22., 10:22

  • Címlapon
Egy fiatal nő halálát okozta a rendőri ellenőrzés elől menekülő sofőr

Egy fiatal nő halálát okozta a rendőri ellenőrzés elől menekülő sofőr

Az autót vezető nőnek nem volt jogosítványa.

1 órája

  • Címlapon
Vlagyimir Putyin tépte le Zelenszkij öltönyét

Vlagyimir Putyin tépte le Zelenszkij öltönyét

A háború mindent megváltoztat.

4 órája

  • Belföld
A szülőket még inkább megviseli a gyerek cukorbetegsége, mint magukat a kicsiket

A szülőket még inkább megviseli a gyerek cukorbetegsége, mint magukat a kicsiket

Az állandó aggodalom mentálisan kimeríti őket – derült ki egy felmérésből.

március 22., 12:24

  • Belföld
Tehervonat gázolt el egy embert Debrecemben

Tehervonat gázolt el egy embert Debrecemben

A balesetkor a fénysorompó jól működött, a közút felé pirosat mutatott

március 22., 15:54

  • Címlapon
Hadházy Ákos képeket osztott meg Matolcsy Ádám feleségének luxuséletéről

Hadházy Ákos képeket osztott meg Matolcsy Ádám feleségének luxuséletéről

A politikus állítja, hogy hiteles információk birtokába jutott.

4 órája

  • Belföld
Halálos közlekedési baleset történt Vas vármegyében

Halálos közlekedési baleset történt Vas vármegyében

Az egyik autó sofőrje a helyszínen meghalt, míg a másik vezetőt kórházba szállították.

március 22., 20:09

  • Belföld
Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen

Jogosítványukat bukták az ittas rolleresek Zalaegerszegen

Az egyikük még a rendőrök elől is megpróbált elmenekülni.

március 22., 20:42