Molnár Lajos szerint nincs egypártrendszeri demokrácia

A szombati Népszabadságban megjelent írásában az április 4-én váratlanul lemondott egészségügyi miniszter megismétli korábbi érveit, hogy a reformokra az igazságtalan, hálapénzzel működtetett, egyenlőtlen eloszlású és nem hatékony kórház rendszer felszámolása miatt volt szükség.

A volt egészségügyi miniszter szerint szerencsétlenül alakult, hogy a reform elindításával egyidőben az államháztartás szempontjából elengedhetetlen pénzügyi megszorításokra volt szükség, így az emberek az egészségügy átalakításával kapcsolatban csak a megszorításokkal találkoztak.

Nehezen vállalható

„Megszorításokként jelennek meg a közvéleményben azok a lépések is, amelyek új lehetőségeket nyitnak: a mentés és a betegszállítás szétválasztásából a tömeges elbocsátás lett a hír, a korszerű, hatékony onkológiai rendszer megteremtése, a látszatellátás elleni fellépés helyett a finanszírozási csökkentésről beszél mindenki. Miközben évtizedes szakmai konszenzus van arról, hogy a kórházcentrikus ellátást át kell szervezni, politikai hisztériát lehet kelteni a kórházak megszűnését előtérbe állítva", olvasható írásában.

„Így válhatott a reform minden szükséges - szakmailag elismerten indokolt, és a nemzetközi tendenciákhoz illeszkedő - lépése még a kormánypolitikusok egy része által is nehezen vállalható intézkedéssé", fejti ki Molnár, megerősítve azokat az információkat, hogy tevékenységével a koalíciós partner és Gyurcsány Ferenc sem volt maradéktalanul elégedett.

A volt egészségügyi miniszter szerint az egészségügy helyzetének javítását nehezíti a legfőbb finanszírozó, az Országos Egészségbiztosítás Pénztár monopóliuma, s állami ellenőrzése. Emiatt nincs összefüggés az egészségbiztosítási bevételek nagysága és a nyújtható szolgáltatások mennyisége, minősége között.

A kiadások növelése mellett mindig könnyű politikailag érvelni, a kiadások szükséges visszafogása miatt viszont azonnal támadható a kormány, közben az OEP eredménye nem mérhető, működése nem értékelhető, hiszen teljesítménye nem hasonlítható össze másik biztosítóéval, érvel a volt miniszter.

Így se jó, úgy se jó

Molnár szerint a gazdasági szereplőként is működő biztosítók a beteg érdekeit látványosan tudják képviselni az erős egészségügyi lobbival szemben, s a rendszer minden résztvevőjére - tehát a kórházakra és a betegekre is - rákényszerítik a gazdaságilag hatékony gyógyítási megoldásokat.

Naivitás azt hinni, írja, hogy az OEP megreformálása, gazdasági társasággá alakítása megoldja ezeket a gondokat. „Ahogy nincsen egypártrendszeri demokrácia, ahogy nincsen piacgazdaság egybanki monopóliummal, úgyanúgy valódi biztosítási rendszer sincsen egy állami biztosítóval".

Molnár szerint sem a regionális több-biztosítós rendszer, sem a szakmai alapon (MÁV-biztosító, fegyveres testületek biztosítója) szerveződő biztosítók nem tekinthetők jó megoldásnak. A volt miniszter úgy véli, az sem célravezető, ha az alapellátás biztosítása az OEP-nél marad, míg a magánbiztosítók a kiegészítő csomagokat (jobb ellátás, jobb szoba stb) kínálnák. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a magánbiztosítóknak annál jobban menne, minél rosszabb az (állami) alapszolgáltatás.

A legjobb megoldás Molnár írása szerint az lenne, ha az OEP-et teljesen felszámolnák és csak magánbiztosítás rendszert vezetnének be. Véleménye szerint így lehetne a legtöbb forrás bevonni az egészségügy javítására, így lehetne javítani a hetékonyságot, de elismeri: az OEP azonnali eltűnése jelentős kockázattal járna, s az új biztosítók nem tudnák azonnal átvenni a teljes infrastruktúrát, dokumentációt és ez ellátás szervezését.

Az OEP és a többiek

Kompromisszumos javaslatként így az elmúlt napokban már utódja, Horváth Ágnes által ismertetett modell mellett áll ki Molnár Lajos: „az OEP bázisán létrejön egy - az induláskor még - állami tulajdonú egészségbiztosító, és mellette lépnek piacra az alapcsomagot (is) kínáló magántulajdonú biztosítók."

A biztosítás mindenkinek kötelező lenne. Aki nem választ magánbiztosítót, az az OEP-nál maradhat, ahogy eddig. A biztosítottak választhatnak, hogy állami vagy magántulajdonú biztosítónál kötik meg a kötelező biztosításukat. A társadalombiztosítás egységes szolidaritási pénzalapja az OEP-nél marad, az Egészségügyi Alap intézi majd a járulékok újraelosztását.

Az új magánbiztosítóknak a biztonságos működéshez minimális százezres nagyságrendű induló létszámot írnának elő kétmillió körüli felső korláttal a túlzott koncentráció megakadályozására. Fontos előírás lenne a tartaléktőke és a világos tulajdonosi kör is.

Korlátozott nyereség

A biztosítók nyereségének egy része az OEP kockázati alapjába kerülne (mint tartalék), más része szabályozottan megelőzésre, egészségügyi beruházásra lenne fordítható, írja Molnár Lajos. Jelentősebb nyereség az önkéntes magánbiztosítások üzleti alapon kalkulált díjaiból képződik, s nem a kötelező alapbiztosításból, jegyzi meg.

Elképzelése szerint a biztosítottak szabadon választhatnak a biztosítók között (és meghatározott időszakonként, például évente válthatnak), de a biztosítók számára szerződéskötési kényszer van, nekik kötelező bármely náluk jelentkezőt "befogadni".

Ez a rendszer a volt egészségügyi miniszter szerint „a fent említett hibák közül sokat gyorsan és érzékelhetően enyhít, de persze nem old meg mindent, önmagában nem pótolja ötven év elmaradt beruházásait és nem korrigálja a járulékrendszer hibáit sem".