Feloldották a Molnár-ügy titkosítását
További Belföld cikkek
- Semjén Zsolt Vadai Ágnesnek: Imádkozom Önért!
- Több mint 4 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök egy budapesti lakásban
- A Líra javára ítélt a Kúria, nem fogadták be a kormányhivatal felülvizsgálati kérelmét
- Féltékenységből verte halálra párját egy hajléktalan zalai férfi
- Az NMHH szerint hiányosak a magyar médiaviszonyokat értékelő jelentések
Az adatok másik részét pedig maga Molnár Csaba, a saját eljárásán belül minősítette titkossá, s ezek titkosságát az ORFK bűnügyi igazgatója az ügyészség kérésére oldotta fel. A szóvivő hozzátette: "okafogyottá vált, hogy az eljárás jelen szakaszában ezeket az iratokat és tartalmukat titokként kezeljék".
Bizsu karlánc, tálca süti
Molnár Csaba védője - miután nyílttá vált eljárás - elmondta, pontosan mivel vádolják védencét. "A hivatali vesztegetés gyanúja szerint 2003 augusztusában az alezredes a K&H bank egyik ügynök cége vezetőjétől, illetve annak magyar munkatársától ajándékokat - egy fa ceruzatartót, egy tálca szíriai süteményt, egy fa névjegykártyatartót és egy szakértők által 200 forintos értékűnek becsült bizsu karláncot - fogadott el, azért, hogy ennek a cégnek az ügyében a Volksbanknál eljárjon" - közölte Zamecsnik Péter.
Rámutatott: a hivatali vesztegetésről szóló iratban azonban az is szerepel, hogy Molnár Csaba nem járt el ilyen ügyben. Az ügyvéd közlése szerint Molnár Csabát azzal is gyanúsítják, államtitkot sértett és hatáskörével visszaélt, amikor az Intermoney Kft.-t tájékoztatta arról, hogy a céggel kapcsolatban a K&H Bank bejelentést tett. Molnár Csaba korábban osztályvezetőként aktívan részt vett a K&H-ügy nyomozásában.
Előzmények
A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal hivatali visszaélés gyanúja miatt december 9-én rendelt el nyomozást az ügyében. A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal január 8-án vezető beosztású, hivatalos személy által elkövetett vesztegetés, hivatali visszaélés és államtitoksértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki gyanúsítottként az alezredest, s a kihallgatás után Zamecsnik Péter ügyvéd közölte: "az ügy államtitkot képez".
Salgó László országos rendőrfőkapitány a Magyar Nemzet december 2-án megjelent cikke, valamint a Nemzetbiztonsági Hivatal - utóbb az ORFK vezetőjéhez eljuttatott, "szigorúan titkos" minősítésű - összefoglaló jelentése alapján rendelt el belső vizsgálatot Molnár Csabával kapcsolatban. Az újság szerint Molnár Csaba az arab alvilági körökkel az elfogadhatónál sokkal mélyebb kapcsolatot tartott fenn.