Nem lesz közös EP-lista
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
"Rakás szerencsétlenség"
"A miniszterelnök körül lévő pr-felelősök felkészült emberek, érthetetlen hát, miért áll a magyar miniszterelnök ország-világ előtt úgy, mint egy rakás szerencsétlenség" - mondta az ellenzéki politikus.
Áder János úgy vélte, a kormányfőnek nehezen lehet hinni, mert a kabinet ígéretei ellenére emelkedett a gáz ára, szűkültek az otthonteremtés lehetőségei, nőtt a diákhitel kamata, nem épültek kollégiumi férőhelyek, új adókat vezettek be.
A politikus közölte, azt várta volna a kormányfőtől, hogy reményt adjon az embereknek, mert - mint mondta - az emberekben nő a bizonytalanság.
"Félnetek nem kell"
Kuncze Gábor (SZDSZ) "érdekes" javaslatnak ítélte a kormányfő részéről, hogy a pártok közös listán induljanak az európai parlamenti választásokon. Mint mondta, "közös listát állitani nem kell félnetek jó lesz". Ugyanakkor hozzátette, hogy az SZDSZ önállóan kívánja magát megméretni. Kuncze Gábor hangsúlyozta azt is, hogy az emberek a politikai közhangulat javulását várják.
Kuncze a parlamentben újságíróknak Medgyessy ötleteiről úgy nyilatkozott: a választás értelmét venné el, ha valamennyi parlamenti párt közös listán indulna, így az SZDSZ nem híve ennek. Azonban ha a tárgyalások kezdődnének az ügyről, azon a szabad demokraták is részt vennének. Kuncze Gábor szerint pártja támogatná a parlament létszámának kétszázötvenre csökkentését, ha a választási rendszer az arányos irányba mozdulna el. A Szabad demokraták tizenöt éve ugyanazt képviselik: a parlamentnek kell köztársasági elnököt választani.
"Nagyívű javaslat"
"Szokatlan és meglepő megoldásokat javasolt országértékelő beszédében Medgyessy Péter, de mivel egy miniszterelnök tette, ezért érdemes elgondolkodni rajta" - mondta Orbán Viktor. Az európai parlamenti közös listára tett javaslat kapcsán a Fidesz elnöke, volt miniszterelnök azt mondta: "európai léptékkel mérve is nagyívű a javaslat, hiszen Európában tudomásom szerint ilyen példa sohasem volt".
"Én nem lennék olyan elutasító és gunyoros, mint Kuncze frakcióvezető volt, azt mondom, hogy adjunk egy lehetőséget a miniszterelnöknek, hogy elmondja, mire is gondolt" - tette hozzá, az SZDSZ elnökének véleményére utalva, miszerint "érdekes" a javaslat.
A parlament létszámának csökkentéséről, valamint a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról Orbán Viktor úgy vélekedett: ezekről mind lehet beszélni. Arra a kérdésre, hogy egyetért-e a javaslatokkal, azt válaszolta: "azt gondolom, hogy Magyarország ma egy 200 fős parlamenttel tudna igazán optimálisan működni". Hangsúlyozta: a köztársasági elnök-választásról az alkotmányjogászok között is megoszlanak a vélemények, "erre inkább azt mondom, hogy várjunk, nem mondanék rá egyből nemet".
"Van egy esélyünk
Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője hangsúlyozta: "van egy esélyünk, nem biztos, hogy el kellene játszani". "Van egy esélye az országnak is az uniós csatlakozással, (...), de van egy esélye a parlamenti pártoknak is, egy emelkedettebb politikára" - hangoztatta.
A szocialista politikus jelezte: érdekesnek találta, hogy nem érkezett válasz az ellenzék részéről a közvetlen köztársasági elnök-választásra és a közös európai parlamenti listára. "Összefogás helyett önök talán inkább csak összefogdosni szeretnék politikai ellenfeleiket, ha hatalomra jutnak" - mondta az ellenzék felé fordulva. Lendvai Ildikó közölte: készek egyeztetni az ellenzékkel a miniszterelnök javaslatairól.
Kovácsot nem érte váratlanul Medgyessy ötlete
Kovács László szocialista pártelnök-külügyminiszter az Indexnek nyilatkozva jelezte, hogy nem lepték meg Medgyessy Péter ötletei. A kormányfő ugyanis tájékoztatta előre a szocialista vezetést, szónoklatának fontosabb elemeiről. Kovács jónak tartaná, ha a parlamenti pártok közösen indulnának, mivel szerinte ezzel elérhető volna, hogy egyetlen, szélsőséges nézeteket valló politikai erő se jusson be magyar színekben az Európa Parlamentbe.
Kovács szerint pártja a rendszerváltás óta következetesen a közvetlen államfő választás híve, illetve a parlament létszámának csökkentését is támogatandónak tartja. Az MSZP első embere úgy véli, a két utóbbi kérdésről négypárti tárgyalásokat kell kezdeni.
Dávid: Közös listáról szó sem lehet
Dávid Ibolya, az MDF első embere újságíróknak nyilatkozva kijelentette, nem tartja jó ötletnek, hogy közösen induljanak a parlamenti pártok a választáson. Szerinte az európai gyakorlatnak megfelelően minden párt, így az MDF is megméretteti magát a voksoláson. A demokrata fórum ugyanakkor nem zárkózik el a parlamenti létszám csökkentésétől, s kész tárgyalni az államfő választás megváltoztatásáról is.
Medgyessy kész a párbeszédre
"Fenntartom a javaslataimat, várom az ezzel kapcsolatos reagálásokat" - közölte Medgyessy Péter miniszterelnök az országértékelő beszéde kapcsán elhangzott felszólalásokra reagálva hétfőn a parlamentben. "Megingathatatlanul hiszek abban, hogy van értelme a párbeszédnek, van értelme annak, hogy a nemzeti egység a magyar társadalom által megfogalmazott követelményét közösen teljesítsük" - jelentette ki a kormányfő. Kijelentette: minden javító szándékú javaslatban kész a párbeszédre, a megoldások együttes keresésére.