További Belföld cikkek
-
Hack Péter: Ugyanazzal a fegyverrel nyírták ki Sulyok Tamást, mint egykor Baka Andrást - Elgázolt egy autó egy rollerest Nyíregyházán
- Az Index cikke után jött a bejelentés, megszüntethetik a Pécsi Tudományegyetem doktori iskoláját
- Bizarr fordulat az abonyi kalapácsos gyilkos ügyében: kényszergyógykezelést indítványoznak
- „Tusványos saját lábon?” – Tanács Zoltán durván nekiment Németh Zsoltnak, a rendezvény jövője a tét
A Medgyessy-kormány jó cselekedetei
|
Az elnökség megvitatta a K&H brókerbotrányt, amiből Kovács szerint az ellenzék politikai ügyet akar kreálni és szocialista szálakat láttatni, jóllehet az elnökség szerint kristálytiszta, hogy az csak egy köztörvényes bűncselekmény. "Meg kell találni a sikkasztókat és ki kell deríteni, hogy volt-e pénzmosás" - mondta a pártelnök, majd hozzátette: "nincsenek ügyeink".
Megőrizni a morális alapokat
A Gyurcsány-üggyel kapcsolatban - amely a sportminiszter korábbi balatonőszödi nyaralóvásárlását és a Szalay utcai ingatlanvételét takarja - az elnökség úgy foglalt állást - mondta Kovács -, hogy az egy fideszes támadás. "Meg kell őrizni a szocialista párt morális alapjait" - mondta a pártelnök. Szerinte ugyanakkor morálisan lehet vitatni az ingatlanszerzést, bár az jogszerű volt és az üzleti morálnak megfelelő. Kovács hozzátette: ha miniszterként követ el valaki törvénytelenséget, akkor azt meg kell torolni.
|
Az adócsökkentésről szólva, Kovács jelezte, hogy a jövő héten találkozik Kuncze Gábor pártelnökkel, de nincs nagy mozgáterünk - mondta.
Szíjjártó Péter fideszes képviselő a legfőbb ügyészhez fordult kérdésével, hogy Polt Péter lát-e esélyt a Gyurcsány-ingatlanok visszaszerzésére - jelentette be a képviselő csütörtök délelőtt.