Tíz jelölt három MSZP-s posztra
Podolák György, a testület elnöke az Index érdeklődésére pénteken elmondta, hogy a frakcióigazgatói posztra a tisztség eddigi betöltője, Varjú László az egyetlen jelölt.
Igazi "izgalmak" a frakcióvezető-helyettesek megválasztása körül várhatóak, ugyanis a három posztért összesen tíz jelölt indul. Köztük szerepel az eddigi három frakcióvezető-helyettes, Göndör István, Juhász Gábor és Gy. Németh Erzsébet. Új jelölt pedig Arató Gergely, Kovács Tibor, Avarkeszi Dezső, Szabó Zoltán, Németh Erika, Vidorné Szabó Györgyi és Csiha Judit.
Csütörtökön az Index úgy értesült, hogy a frakcióvezetői posztra Szekeres Imre, a párt alelnöke, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára is kapott jelölést, ő azonban nem vállalta Lendvai Ildikó kihívását, mert - mint közölte - őt tartja a legalkalmasabbnak.