Az állam most mindent megtud rólunk?

A népszámlálás lényegében elindult – bár az adatgyűjtés csak október 1-jén, szombaton fog –, az A/4-es, zöld színnel nyomott boríték mostantól kezdve bármikor felbukkanhat a postaládánkban. Vagy belenyomhatják a kezünkbe, mint korábban írtam, előbbi a szabvány, utóbbi a praktikusabb, mármint a számlálóbiztosnak. Köztük nekem is, aki a családokat felkereső negyvenezrek egyikeként fog adatokat gyűjteni a következő hetekben.

Ahogy közeledik október 1-je, egyre többen paráznak azon, hogy bizony a népszámlálás tökéletes alkalom arra, hogy kiadjuk magunkat az államnak, az adóhivataltól a nemzetbiztonságig mindenki beláthat az adatainkba, és ha egy kicsit is óvatlanok vagyunk, bármikor felkerülhetünk egy Kubatov-listára. Vagy bármilyenre.

És az is biztos, hogy aki alaposan átnézi az adatszolgáltatási csomagot, amiben a kérdőívek érkeztek, talál okot a gyanúra. Már kapásból azzal, hogy a csomagok megcímezve érkeznek; igaz, név nem szerepel rajtuk.

Aztán parázhatunk azon is, hogy meg kell adni a nemünket és a születési dátumunkat és a születési helyünket is – és oké, Budapesten akár egy napon belül is születhetett több Kiss János vagy Kovács Mária, de egy Sponga Benjámin aligha. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy egy-egy néhány százfős kistelepülésen milyen könnyű lehet születési dátum alapján azonosítani bárkit.

Hát akkor tényleg kezdjünk el aggódni?

Fölösleges.

Egyfelől azért, mert az adatvédelmi biztos már tavaly decemberben négy területre kiterjedő megállapodást kötött a KSH-val, amely a hivatalos álláspontok szerint adatvédelmi szempontból garantálja a népszámlálás tiszta lebonyolítását. Így például a kérdőíveken szereplő lakcímazonosítókat az adatok beérkezése után külön kezelik, magukat a papír kérdőíveket megsemmisítik. A KSH-nak törvény tiltja, hogy bármilyen egyéni, a válaszadó személyének esetleges beazonosítására alkalmas adatot bármilyen hatóságnak átadjon.

Másfelől nekünk, szorgos kis negyvenezreknek is szigorú titoktartási kötelezettségeink vannak. A XIIl. kerületi oktatáson, figyelembe véve, hogy a Szent István park környékén a magyar kulturális élet és szórakoztatóipar számos figyelemre méltó személyisége él Fenyő Miklóstól Hajós Andrásig, külön figyelmezettek mindenkit arra: még otthon, a családban sem lehet arról mesélni, hogy a hírességek milyen körülmények között laknak, kiket láttunk esetleg besurranni a fürdőszobájukba, terhesek-e, vagy éppen hevertek-e, és ha igen, milyen márkájú italosüvegek a lakásban szerteszét.

Nyomjanak le a torkomon egy devizahitel-végtörlesztési szerződést, közjegyzői szárazpecsétestül, ha ezt a vállalást megszegem. És minden bizonnyal mások is így lesznek ezzel, szóval nem kell arra számítani, hogy a színes napilapokat a következő hónapban ellepik élelmes olvasóriporterek, akik szórják majd a fotós sztorikat a sztárok otthonairól.

Aztán pedig, és ez talán fontosabb is: a kötelezően megválaszolandó kérdések között nincs igazán aggályos. Ami aggályos lehet, a vallási és nemzetiségi hovatartozásra vagy az egészségi állapotra vonatkozó, azt pedig nem kötelező kitölteni, ahogyan 2001-ben sem volt az. Így nem muszáj arra válaszolni, milyen nyelvet tekintünk anyanyelvünknek, milyen nyelven beszélünk otthon, katolikusok vagyunk-e vagy Jedi-hívek, autisták vagy nagyothallók – a kérdőív ezek nélkül is rendben kitöltött lesz, nem követünk el szabálysértést, nem töri ránk az ajtót a jegyző, a polgárőrség vagy a rendőrség

És hogy mikre kell válaszolni? Születési és lakcímadatok, családi állapotra vonatkozó, iskolázottsággal és nyelvismerettel összefüggő kérdések, továbbá adatkérés arról, hogy hol, milyen munkakörben dolgozik vagy dolgozott az ember, és hogyan jár dolgozni. A 2001-essel szemben idén nem szerepelnek a kérdőívben vagyoni jellegű kérdések, nem kérdeznek rá jövedelmi adatokra sem, és más olyan kérdés sem lesz, ami miatt például félnünk kellene az adóhatóságtól.

A legdurvább talán az lehet, ha bevalljuk, hogy ha kiderül, hogy feketén dolgozunk, miközben papíron munkanélküliek vagyunk. Vagy az, ha kiderül, hogy öregebbek/fiatalabbak vagyunk, mint élettársunk tudta, esetleg több gyerekünk született, mint amennyiről életünk párját informáltuk. De hát az, aki hazudik a munkaügyi hivatalnak, az élet- vagy házastársának, az valószínűleg hazudni fog most is.

Hiszen hazudni most is lehet, ha valaki nagyon akar – bár ennek tényleg semmi értelme –, hiszen mi, szorgos kis negyvenezrek, mint ezt már szintén írtam, semmilyen adat valódiságát nem ellenőrizhetjük. Akit pedig ez sem győz meg, annak a taxisofőr Jerry Fletcher bölcsességével azt üzenhetjük: ők úgyis mindent tudnak rólunk.