Bácsfi éjjel egykor szabadlábra kerülhet

2004.09.14. 21:21
Közösség elleni izgatás és tiltott önkényuralmi jelkép használatának megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal küldte kedden meg a rendőrség az ügyészségnek a magát hungaristának valló Bácsfi Diána ügyét. Az ügyészség csak szerdán alakítja ki álláspontját az ügyről. Az őrizetbe vétel 72 órás határideje azonban már szerdán éjjel egy órakor lejár.
A mai napon a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) B. Boglár Diána ellen a közösség elleni izgatás megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást befejezte, áll a rendőrség MTI-hez eljuttatott közleményében. "Az iratokat egy rendbeli közösség elleni izgatás, valamint egy rendbeli tiltott önkényuralmi jelkép használata bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda vádemelési javaslattal az V-XIII. kerületi ügyészségnek megküldte."

A Nemzeti Nyomozó Iroda sajtóreferense hétfőn azt közölte: a bűnismétlés veszélye miatt kezdeményezték az előzetes letartóztatás indítványozását a Fővárosi Főügyészségen. Az ügyészség szóvivője kedden az MTI-nek elmondta: a Fővárosi Főügyészség várhatóan csak szerdán alakítja ki álláspontját arról, hogy továbbítják-e a bíróságra a magát nyíltan hungaristának valló Magyar Jövő Csoport vezetőjének, Bácsfi Diánának az előzetes letartóztatását indítványozó rendőrségi előterjesztést.

"Egyetlen hivatalos mondatot vagyok jogosult elmondani: az ügyészség az érdemi döntés kialakításán még dolgozik" - mondta Dobos Gabriella az MTI érdeklődésére.
Az Index Bácsfi őrizetbe vételéről>>>

Szabadlábon védekezhet

Az 1998. évi büntetőeljárásról szóló törvény szerint az őrizetbe vétel szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény megalapozott gyanúja - különösen tettenérés - esetén rendelhető el, feltéve, hogy a terhelt előzetes letartóztatása valószínűsíthető.

A törvény szerint az őrizet legfeljebb hetvenkét óráig tarthat. Ennek elteltével a terheltet - ha a bíróság az előzetes letartóztatását nem rendelte el - szabadon kell bocsátani. A 72 óra Bácsfi Diána esetében szerdán éjjel egy órakor lejár, azaz ha addig nem lesz bírósági határozat, akkor a gyanúsított szabadlábon védekezhet.

Alkalmasak a gyűlöletkeltésre

A rendőrség hétfőn közölte, hogy közösség elleni izgatás megalapozott gyanúja miatt szombaton késő este őrizetbe vette Bácsfi Diánát, a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport vezetőjét. Az indoklás szerint "a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a Magyar Jövő Csoport be nem jegyzett szervezet vezetőjeként a médiában és gyűléseken olyan uszító jellegű nézeteket hangoztatott, melyek alkalmasak valamely nemzeti, faji, vallási csoport elleni gyűlöletkeltésre".

Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda sajtóreferense az MTI érdeklődésére közölte: a rendőrség álláspontja szerint közösség elleni izgatással ér fel, amit például szombati lapinterjúkban mondott Bácsfi Diána.

Nem érzi uszításnak

A szombati lapokban volt olyan kijelentése, hogy aki nincs velük, az ellenük van, és aki ellenük van, azt meg kell semmisíteni. Emellett - mint mondta - hungarista államot szeretnének, és vallja, hogy nincs helye ettől az eszmétől eltérő véleménynek. Mint mondta, nyíltan árulónak tekintik azt, aki nem azonosul ezzel az eszmével, és elmondta azt is, hogy ők diktatúrát szeretnének - magyarázta a sajtóreferens.

Horváczy Emese elmondta: gyanúsítottként már kihallgatták Bácsfi Diánát, aki kihallgatásán is vallotta a korábban már hangoztatott nézeteket, "ő azonban ezt nem érzi uszításnak".

A Magyar Jövő Csoport október 15-re demonstrációt jelentett be a budapesti Andrássy út 60., a Terror Háza Múzeum elé, amelynek épülete korábban Szálasi Ferenc "nyilas nemzetvezető" Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom nevű pártjának is otthont adott.