Ősszel járhat jól az SZDSZ a visszalépésekért

2006.04.11. 09:48
A Fidesz hétfői elnökségi ülésén valóban Mikolát kritizálták, erősítette meg az Index hétfői értesüléseit Pokorni Zoltán. Herényi Károly MDF-es politikus szerint a baloldal folytatja a kormányzást.

Pető Iván, az SZDSZ ügyvivője az MTV reggeli műsorában dicsérendőnek nevezte, hogy pártja, az első fordulóban harmadik helyezést elért tagjai visszaléptek, de szerinte a visszalépéseknek "hatása lesz az őszi önkormányzati választásokra is." Sok helyen, cserébe a mostani visszalépésért, az MSZP nem indít majd jelöltet az SZDSZ politikusai ellen, állította.

Kevésbé az érzelem

Hogy rávehetők-e a liberálisok szavazóik arra, hogy a második fordulóban a szocialistákra szavazzanak, Pető azt mondta, mára a magyar választó sokkal tudatosabb lett, döntéseit sokkal kevésbé irányítja az érzelem. A szabad demokrata politikus a hátralévő időben még erős kampányt vár, "a Fidesz tanította meg a koalíciót arra, hogy a választásoknak akkor van vége, amikor lezárták az urnákat."

Kuncze Gábor szerint kérdés, mennyire mozgósíthatók átszavazásra az SZDSZ választói az országgyűlési választások második fordulójában, ahol az lehet a döntő, hogy a liberálisok "finnyásabbak" a Fidesszel, mint a szocialistákkal szemben. Az SZDSZ elnöke a Klubrádiónak kijelentette, olyan központi kampányt nagy valószínűséggel nem szerveznek, mint eddig, míg "az MSZP-nek nyilván kell valamit országosan csinálnia". "Ahogy a Fideszt elnézem, ő nyilván nem lesz puha, és erre majd valamilyen választ kell adni, négy évvel ezelőtt az nem volt jó válasz, hogy ne válaszoljunk" - tette hozzá.

Vereség után?


MDF-es extázis vasárnapról - klikk!

Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke szerint az a kérdés, hogy lesz-e kormányváltás, ezért másodlagos, hogy ki milyen pozíciót tölt be. Az MDF elzárkózására utalva megjegyezte: "azzal nehéz vitatkozni, ha valaki az ország sorsa helyett saját pártja sorsával akar foglalkozni", hiszen a párt öncéllá sosem válhat.

Hogy elképzelhető-e, hogy Orbán Viktornak távoznia kell a pártelnöki posztról a választási vereség után, a Fidesz alelnöke hangsúlyozta, nem személyes karrierekről van szó, hanem a kormányváltás közös ügyéről. Pokorni szerint a Fidesz hétfői rendkívüli vezetői ülésén Mikola István kormányfőhelyettes-jelölt esetében "kimondott bírálat nem volt", "sokkal udvariasabb megfogalmazások előfordultak".

Mikola elnézést kért

Mikola István elnézést kért sok embertől, hiszen "nem kellett volna valóban a szingliket említeni", de Pokorni Zoltán véleménye szerint ettől még nyugodtan meg lehet nyerni a választásokat.

Herényi Károly egyetért Dávid Ibolya MDF-elnökkel, aki hétfőn azt mondta, úgy néz ki, hogy a baloldal folytatni tudja a kormányzást. Véleménye szerint a fideszesek "most megpróbálják elhitetni a népekkel" - mondta Herényi - ,"hogy az összefogás egyetlen akadálya a Magyar Demokrata Fórum."

Herényi Károly szerint Orbán Viktor Fidesz-elnök és Gyurcsány Ferenc kormányfő megosztották középen az országot. Ez nem vezet sehova, jelentette ki a politikus.

Gyurcsányék kampánykörútra indulnak

Guyrcsány Ferenc a következő napokban többek között Heves, Vas, Veszprém és Fejér megyébe látogat el, és "még vagy ötven helyre elmegyünk", közölte a televíziós interjúban Gyurcsány Ferenc.

A miniszterelnök nem fél attól, hogy ismét ellentüntetőket szervez a Fidesz a várható kampányhelyszínekre, szerinte ugyanis kifejezetten jót tett az MSZP-nek, hogy az ellenfél sokszor durván megzavarta a szocialista eseményeket. "Nekik árt nem nekünk" - vélekedett Gyurcsány, hozzátéve, hogy az emberek így láthatták, hogy ki az aki nyugodt hangon tud politizálni.

Meggyőzni a liberális szavazókat


Gyurcsány vendégségben az SZDSZ-nél

Az SZDSZ-szel közös kampányról szólva Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy most tavasszal más a helyzet mint 2002-ben. Bár akkor is voltak kölcsönös visszalépések, lényegi különbség, hogy a két párt külön-külön kampányolt. Ez most másképp lesz, "Kunce Gáborral együtt állunk ki a színpadra", a következő napok feladata ugyanis a liberális szavazókat meggyőzni arról, hogy szavazzanak az MSZP-s jelöltekre.

Gyurcsány Ferenc szerint az első forduló sikeréhez nagyban hozzájárultak a baloldalon megjelent fiatalos mozgalmak, az Amőba és nem utolsó sorban a blog amit indított. A nagyobb városokban alakult amőbás egyetemi klubok teremtik meg az új, nyitott, közéleti baloldaliságot, magyarázta a kormányfő, aki elmondta, hogy az aktivisták fele egyetemista, de nem kevés a 40-50 éves szimpatizáns sem.

"Én vagyok az első miniszterelnök, akinek a szobájában számítógép van, aki kocsijában laptoppal utazik és közben is válaszol leveleire", érzékeltette a progresszív miniszterlnökiséget Gyurcsány Ferenc, aki naponta kétszáz levelet kap, a rajongói, vagy kritikusan támogató mellett sok gyűlölködő levelet. "Mindegyikre válaszolunk", a rövid válaszlevél alján annyi áll: "üdv, gyf".