A munkacsoportot az ellenzéki pártok által szorgalmazott vizsgálóbizottságok létrehozására tett sikertelen kísérlet után alakították meg. Tagjai rekordidő alatt, november közepére tisztázni kívánják, milyen felelősség terheli a kormányfőt az FVM-nél történt visszaélésekért. Az öttagú testület írásbeli választ igénylő kérdésekkel kívánja bombázni a minisztereket. Választ várnak arra, mi volt az oka annak, hogy egészen februárig Orbán kiállt földművelési minisztere mellett, noha az ellenzék már 1999-ben felvetette a később büntetőeljárás részét képező visszaéléseket.
Keller László jelezte, döntöttek arról, hogy minden ülés nyilvános legyen, illetve minden dokumentumot hozzanak nyilvánosságra. A tisztánlátás érdekében tényfeltáró beszélgetést kívánnak folytatni Torgyán Józseffel, az FVM korábbi irányítójával, találkoznának Sepsei Tamással, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vezetőjével, és meglátogatják az előzetes letartóztatásban lévő FVM-államtitkárt, Szabadi Bélát is. A képviselők munkájuk vége felé találkoznának Orbán Viktor miniszterelnökkel is.
A munkacsoporthoz egyébként várják a kormánypárti honatyák csatlakozását is.