'Lelőttem négy embert'

2000.07.05. 01:50
Az Aradi utcánál fogták el a rendőrök az Oktogonon keddről szerdára virradóra történt lövöldözés feltételezett tettesét. Az Index értesülései szerint legalább három súlyos sebesültje és egy halálos áldozata van annak a leszámolásnak, amely a McDonald's gyorsétteremben zajlott le.
Kovács László és társa fogták el a tettest
Kovács László, azon rendőrök egyike, aki elfogta a feltételezett tettest, az Indexnek elmondta: a Blaha Lujza térről tartottak az Oktogon felé, amikor egy rosszul kivilágított helyen észrevettek egy gyanús fiatalembert. Igazoltatták, s csak ekkor derült ki, hogy fegyver van a megállított gyalogosnál. Arra a kérdésre, hogy miért van nála pisztoly, szinte rezzenéstelen arccal azt felelte: "Lelőttem négy embert."

A HavariaPress tudósítása szerint a rendőrök azonnal megbilincselték a 25 éves B. Zsoltot, aki magyarázatként csak annyit mondott, ahhoz, hogy tettét megindokolja, hosszas filozófiai fejtegetésekre lenne szükség.

Lapunk információi szerint három ember volt a tettes feltételezett célpontja, a negyedik sérült minden bizonnyal a gyorsétterem egyik dolgozója lehetett. A fiatalember az Oktogon közelében, a Teréz körúton található McDonald'sban három embert sebesített meg, egyet pedig egy közeli utcasarkon. A mentők egy áldozatot a McDonald's Oktogonon lévő helyiségéből szállítottak el. Garamvölgyi László, az ORFK sajtófőnöke, az Indexnek elmondta: a sérült hajnali négykor életét vesztette.

Egy másik férfi, akit az ámokfutó az utcán lőtt hasba, kritikus állapota ellenére a Szondi utcáig menekült, ott találtak rá a mentők.

Az ámokfutó takarásban
Miután a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, lezárták a környéket, és egy ideig a forgalmat is elterelték. Az Aradi utcánál szintén elzártak egy szakaszt, itt még az újságírók tudtán kívül is történhettek bizonyos események. (Egyes, hivatalosan meg nem erősített, feltételezések szerint elképzelhető, hogy a tettes nem egyedül számolt le áldozataival.)

A lezárt helyszín A gyorsétterem néhány perccel a történtek után