A GYSEV vonalain hétfőn 6 óra után is közlekedtek a vonatok Sopron-Győr, Sopron-Szombathely és Szentgotthárd-Szombathely között, a cégnél nem sztrájkolnak. Stöckert Dávid kommunikációs munkatárs elmondta, hogy az országos sztrájk miatt ugyanakkor módosul a vasúttársaság által közlekedtetett vonatok menetrendje.
A Győr-Sopron vonalon nem a győri MÁV-pályaudvarról, hanem a Győr-GYSEV állomásról indulnak és oda érkeznek a szerelvények. A Sopron-Budapest között közlekedő InterCity-vonatokat nem indítják Sopronból. A Sopron-Szombathely és a Szentgotthárd-Szombathely vonalszakaszokon az utolsó GYSEV-állomásokról vonatpótló buszok szállítják az utasokat Szombathelyre, illetve az ellenkező irányba.
Sem Tolna, sem Zala megyében nem sztrájkolnak az egészségügyi dolgozók hétfőn, szolidaritásuk jeleként kék szalagot viselnek. Losoncz Józsefné a Tolna megyei kórház EDDSZ kórház szervezetének vezetője elmondta: dolgoznak, de egyetértésük jeleként a kék szalagot kitűzték ruhjukra.
A zalaegerszegi Zala Megyei Kórházban és a nagykanizsai Kanizsai Dorottya Kórházban az EDDSZ tagjai tették fel a kék szalagot. A keszthelyi városi kórházban ugyanakkor nem tartanak tiltakozó akciót. (MTI)
A Munka Törvénykönyve elháríthatatlan oknak minősíti, ha valaki a sztrájk miatt nem tud megjelenni munkahelyén, a távollétet igazoltnak kell tekinteni. Az elháríthatatlan ok miatt a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, a távollét idejét később ledolgozhatja, vagy szabadságot vehet ki erre az időre.
Egyedileg mérlegelendő, hogy a sztrájk ténylegesen akadályozta-e a munkavállalót, hogy megjelenjen a munkahelyén. Így például ha a munkáltató telephelye a munkavállaló lakóhelyéről nem túl hosszú idő alatt gyalog is elérhető, az elháríthatatlan ok nem áll fenn. (MTI)