Orbán: A népszavazás előrehozott választás

2007.12.08. 14:42
Az Európai Néppárt prominenseinek jelenlétében hozta nyilvánosságra a Fidesz Erős Magyarország című programját, amely Orbán Viktor Fidesz-elnök szerint alapja lehet egy majdani választási- és kormányprogramnak. A pártelnök szerint a dokumentum fontos lépés afelé, hogy a magyarok helyreállítsák önbecsülésüket.

"Fontos pillanat lesz Magyarország életében a népszavazás, lényegében egy előrehozott választás lesz"-mondta a Fidesz elnöke a párt "Erős Magyarország" című programjának szombati bemutatóján, Budapesten.

"Ítéletet mondunk az egészségügy, az oktatás jövendőbeli szerkezetéről, válaszolunk arra a kérdésre, hogy ezen az úton akarunk-e továbbmenni, vagy másik irányt választunk" - mondta Orbán. A pártelnök a Fidesz most nyilvánosságra hozott programjáról úgy vélekedett, ez a program fontos lépés abban, hogy a magyarok helyreállítsák önbecsülésüket. Szerinte a 94 oldalas alapprogram 10-15 évre megadja a választ arra, hogy mit akar a Fidesz.

Orbán Viktor abból indult ki, hogy Magyarországon másfél éve állandósult "rendkívüli állapot" van, mert amit a kormány akar, azt elutasítják a választók, amit pedig a választók akarnak, azt a kormány utasítja el. Úgy vélte, hogy Magyarország ma azért van végzetesen legyengült állapotban, mert a politika romlottá, korrupttá vált, elvesztette önkorlátozó eszközeit.

Véleménye szerint ez nem balesetszerűen történt, hanem a jelenleg regnáló hatalom tudatosan és szándékosan számolta fel a versenyt és az önkorlátozó eszközöket a politikában. Megjegyezte ugyanakkor, hogy nemcsak a politikusok, de a teljes magyar értelmiség is felelős abban, hogy a politika elveszítette erkölcsi alapjait. Úgy gondolja, minden gazdasági bajok gyökere, hogy jelenleg a politika, a 90-es évek előtti időkhöz hasonló formában rátelepszik a gazdaságra, lényegében "megerőszakolja a gazdaságot".

Mint mondta, két módon tette tönkre a megromlott politika a gazdaságot, egyrészt tartóssá tette a gazdaság duális szerkezét, amely így egy sikeres nemzetközi befektetői, és egy nehéz helyzetben lévő magyar kis-és középvállalkozó rétegre válik szét. Másrészt pedig, a ma uralkodó politikai elit a magyar gazdaság minden növekedési energiáját feléli saját politikai megmaradása érdekében, a politikai hazugságokat a magyar gazdasággal fizetteti meg.

Ez okozza a válságot, hiszen a kormány ugyan látványosan kivonul a közszolgáltatásokból, de egy "másik ajtón visszatér", túladóztat, korrupciós és kliensrendszert épít ki - tette hozzá.

Orbán Viktor úgy vélte, hogy ezt a jelenlegi hatalom azért csinálja, mert a Fidesszel ellentétben nem versenyre épülő politikai és gazdasági rendszert és nyugatos társadalmat akar kiépíteni, hanem egy "oroszos típusú" társadalmi berendezkedést, amelynek lényege, hogy gyenge legyen a középosztály, és minél nagyobb legyen a központi szétosztástól függőségben élő réteg.

Orbán egyórás beszédében arról is szólt, hogy a most nyilvánosságra hozott dokumentum lefekteti a legfontosabb téziseket, ez alapján alkotható választási- és majdan kormányprogram is. Megemlítette, a német kereszténydemokraták új alapprogramját nemrég hagyták jóvá, az azt megelőző alapprogramjuk '94-es volt.

Megítélése szerint a gazdasági növekedést ma talán nem is lehetne kimutatni, ha néhány éve nem változtatnak a számításokon, a mostani egy százalék alatti eredményben benne van a prostitúció és a drogkereskedelem bevétele is.

Az ellenzéki politikus fontosnak nevezte, hogy történelmi szövetséget kössön egymással a középosztály és a legleszakadtabb rétegek. Úgy vélte, ennek a szövetségnek már 17 éve meg kellett volna köttetnie, szerinte a mai kormányzati politika a társadalom különböző rétegeinek szembeállításán munkálkodik.

Példaként említette, hogy a kormánypolitika egymás ellen hangolta az orvosokat és a betegeket, a tanárokat és a szülőket. Úgy vélte, ha ebben nem lesz változás, a latin-amerikai helyzet valósulhat meg hazánkban is, vagyishogy a középosztály három méteres betonfalakkal védi magát a legszegényebbektől, hiszen ők a politikai vezetőkkel nem találkozhatnak, csak a középosztály különféle szereplőivel, például a boltossal, vagy az autószerelőkkel, kivéve ha meghirdetik a Nagy párbeszédet, utalt Orbán a miniszterelnök reformmagyarázó országjárására.

A Fidesz programját bemutató tanácskozást Navracsics Tibor nyitotta meg, aki szerint pártjának kell felvállalnia, hogy programot ad Magyarországnak, mert a jelenlegi kormány erre nem képes.

"Miért kell most nekünk alapprogramot bemutatni? Azért mert Magyarországnak nincsen programja, és ha a kormány nem képes programot adni az országnak, akkor az ellenzéknek kell felvállalni ezt a feladatot, még akkor is, ha a kormány el fogja lopni ezt a programot, még akkor is, ha azt fogják mondani, hogy ez egy populista program" - jelentette ki a dokumentum kidolgozásáért felelős Navracsics Tibor.

Navracsics Tibor szerint a Fidesz a jövő Magyarországának programját alkotta meg, és bár biztosan lesznek, akik azt mondják majd, hogy ez a munka felületes, unalmas, demagóg, vagy intellektuálisan szegény, de ezzel nem kell foglalkozni. "A mi feladatunk az, hogy az alapprogram alapján részleteiben is kibontsuk Magyarország jövőképét, készüljünk a következő választásokra, megnyerjük a következő választásokat, és kormányzati pozícióból megvalósítsuk az elképzeléseinket" - jelentette ki.

Nyakó István szerint az MSZP maga is fontosnak tartja a programalkotást, de a szocialisták csak a választások előtt csinálnak ilyesmit. Az MSZP szóvivője úgy látja a "programadó" címből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, mert Orbán Viktor a hozzászólásának kétharmad részében vagy a népszavazási kampánnyal foglalkozott, vagy pedig a Magyar Szocialista Párttal.

A Fidesz elnökének beszédében Nyakó leginkább csak ismétlődő elemeket talált, például, hogy járulékcsökkentés kell, adócsökkentés kell, és az állam adjon minél többet szociális juttatásokra és minden másra. A kérdés azonban az, hogy miből.

"Ha erre megválaszol az a füzet, amelyet a Fidesz programnak hív, akkor ezen érdemes elgondolkodni. Ha nem, akkor továbbra is azt kell mondjam: attól, hogy egy telefonkönyvre ráírják azt hogy program, attól még nem lesz az, továbbra is telefonkönyv marad" - mondta Nyakó.