Orbán-gate-et emleget az MSZP

2006.11.02. 14:18
Orbán Viktor ámokfutása nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet, állította Vadai Ágnes MSZP-s képviselő az október 23-i eseményeket értelmezve. A nyolcvan évre tikosított Szilvásy-dokumentumok nyilvánosságra hozatalát a Fidesz követeli, az MSZP pedig kéri.

A Fidesz mellett csütörtökön már az MSZP is az október 29-i zárt ülésen elhangzottak nyilvánosságra hozatalát indítványozza. A szocialisták legalábbis arra kérik az NBH-t, mint titokgazdáját, vizsgálja meg, hogy a nemzetbiztonsági érdekek megsértése nélkül mit lehet nyilvánosságra hozni az ülésen bemutatott anyagokból.

Tudatosan beszélt

A Fidesz viszont követeli, hogy a három parlamenti bizottság zárttá nyilvánított ülésének teljes jegyzőkönyvi anyagát, továbbá minden lehallgatott Fidesz-képviselő telefonbeszélgetését hozzák nyilvánosságra, jelentette ki Simicskó István és Demeter Ervin csütörtöki sajtótájékoztatóján. A két képviselő azt állította, hogy a maratoni nyílt-zárt-nyílt ülés kormányzati dramaturgia szerint zajlott, aminek az volt a célja, hogy hírbe hozzák az ellenzéki politikusokat.

A kereszténydemokrata Simicskó szerint a bizottsági ülésen nem kaptak választ arra, hogy ki a felelőse az október 23-ai brutális rendőrfellépésért, és arra sem, hogy Gyurcsány Ferenc milyen utasítást adott a rendőröknek. Demeter viszont az Index kérdésére azt mondta, hogy a zárt ülést követően a titoktartási kényszert kikerülve tudatosan mondott el egy történetet Grespik Lászlóval folytatott beszélgetéséről. Az Index szerdai értesülése szerint Szilvásy György kancelláriaminiszter Demeterre célzott, amikor a zavargások jogi képviselőjével kapcsolatot tartó az egykori miniszterről beszélt.

Befejezéséhez közeledik azon dokumentumok minősítésének felülvizsgálata, amelyeket Szilvásy György kancelláriaminiszter az október 23-án történtekről tartott hármas bizottsági ülésen zárt ajtók mögött ismertetett, és nagyon valószínű, hogy 24 órán belül ismertetik a dokumentumok egy részét - értesült az MTI nemzetbiztonsági forrásból csütörtökön. A titkosság feloldása után, várhatóan 24 órán belül, ezt az egy vagy két dokumentumot nyilvánosan ismertetni fogják.

Mi lesz 4-én?

Simicskó levelet írt Szilvásy György kancelláriaminiszternek és Galambos Lajosnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának, hogy van-e információjuk arról, meg akarják-e zavarni az ellenzéki párt november 4-ei demonstrációját, és ha van, azt adják át Fidesznek.

Négy állítás

Vadai Ágnes MSZP-s képviselő elmondta, hogy pártja már kezdeményezte Szilvásy György kancelláriaminiszternél a 80 éves titkosítás felülvizsgálatát. Vadai szerint négy pontba sűrítve államtitok sértése nélkül is megvonható a zárt ülés mérlege: 1. október 23-án nem spontán zavargások voltak, hanem szervezett rendbontás bizonyítható politikai kapcsolatokkal; 2. A szervezők és a Fidesz egyes képviselői között volt kommunikáció; 3. Nem rátolták a rendőrök, hanem a provokátorok hozták á a Fideszre az összetűzéseket; 4. A Fidesz egyes politikusai tudtak róla, hogy oda fogják vonzani a zavargásokat.

Orbán ámokfutása

Vadai szerint a Fidesz álláspontjával szemben inkább Orbán-gate-ről kellene beszélni, mert a tudósítások szerint Orbánt szinte kimenekítették az Astóriától, ebből az gondolható, hogy ő is többet tudott, minta amit mutatott. Orbán saját szimpatizánsait is eszközként használja, ezért nem a rendőrségnek, hanem Orbán Viktornak kéne bocsánatot kérnie híveitől, akik belekeveredtek az utcai harcokba.

Orbán Viktornak nem számít a parlament, nem számít Magyarország, és nem számít saját tábora sem, és ez a fajta ámokfutás egy idő után komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet, állította Vadai, aki szerint a Fideszen belülről kellene leállítani Orbánt.