Orbán, Gyurcsány: forró a kása
További Belföld cikkek
- Gyurcsány Ferenc: Ha Magyar Péter magáénak akarja az országot, akkor csöbörből vödörbe kerülünk
- Varga Judit több mint 2 millió forintot keres a Miskolci Egyetem akadémiáján
- Két év alatt több mint 132 millió forintot költöttek Nagy Márton külföldi útjaira
- Északkelet-Magyarországot is elérte a szigorítás, Borsodban is kötelező a maszkviselés a kórházakban
- Már a fél ország beteg, és a kínai vírus is erőre kapott
Levelet hozott a posta
Szerdán az ország arra ébredt, hogy Gyurcsány Ferenc levélben is megismételte hétfői ötletét, és "tényeken nyugvó nyilvános vitára" hívta ki Orbán Viktort. A Magyar Televízió kötött szabályok szerinti kampányvitát közvetített volna élőben, ebbe Gyurcsány beleegyezett, Orbán nem. A Fidesz-elnök "értelmetlen számháború" helyett "az ország bajairól" váltott volna szót a kormányfővel. A nap végére Orbán válaszlevele is megérkezett, eszerint kevés az esély a vitára, úgyhogy péntekre nyugodtan más program után nézhetnek. Az ellenzéki vezető azt javasolta, hogy a kormányfők pénteki találkozója után a parlamentben "haladéktalanul folytassuk a munkát, a teljes nyilvánosság bevonásával".
"Orbán Viktor megfutamodott a vitától" - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csütörtökön egy budapesti fórumon, miután a titkársága tájékoztatta a volt kormányfő levelének tartalmáról.
"Az egy házastársnak elég rossz"
Miért kellett Orbán Viktornak hét óra hossza, hogy válaszoljon Gyurcsány Ferenc levelére? A Fidesz elnöke a napot a parlamentben kezdte, ahol a csupa kormánypárti képviselőből álló gazdagodásbizottság tett fel neki kérdéseket. Amikor mindenki megunta, hazamentek. A testület előtt megjelent Mayer Aranka, Lévai Anikó egykori üzlettársának elvált felesége is, aki megerősítette azokat az állításokat, amelyeket az ÉS közölt az exkormányfő és felesége korábbi cégének viszonyáról.
"Egy válóperben, amikor kiderül, hogy a cég valójában nem ér semmit, az egy házastársnak elég rossz" - kommentálta Orbán Mayer Aranka vádjait.
Vizsgálat a réten
A csupa ellenzéki képviselőből álló gazdagodásbizottság nem a parlament hűvös tárgyalótermében, hanem a napsütötte Kisalföldön végezte a munkáját. A mosonmagyaróvári Motim Kft. előtti réten szerettek volna utánajárni annak, hogy Gyurcsány Ferenc kapott-e az anyósától, Apró Piroska bankártól hitelt a cég megvételére.
Gerezdes János, a Motim vezérigazgatója levélben közölte, hogy nem jelenik meg a bizottság előtt meghallgatás céljából. A vezérigazgató szerint politikai botránykeltés zajlik, és a "politikai komédiában" nem kíván részt.
Hány lépés a száz lépés?
Hová vezetnek Gyurcsány Ferenc lépései? Jobban élő munkanélküliek, könnyebb álláshoz jutás, jobb egészségügyi ellátás, több családi pótlék, olcsóbb élet a panelekben, kevesebb adó, fejlődő agrárium - ígéretek vannak, de kérdéses, mi teljesül belőlük, és az is, mennyibe kerül ez a költségvetésnek.
Bővebben a vita vitájáról>>>
Izgalmas részletekért kattintson ide>>>
Mi történt Mosonmagyaróváron?
Számolja Gyurcsány lépéseit az Indexszel>>>