A KDNP-ből csinálhat Orbán saját ellenzéket
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Megtiltották a hallgatóság tagjainak, hogy nyilatkozzanak Orbán Viktornak arról előadásáról, amelyet Kéri László politológus meghívására tartott a színművészeti egyetemen. A Fidesz elnöke – akit Stumpf István politológus, egykori kancelláriaminiszter is elkísért – több órán át részletezte azokat a politikai és gazdasági intézkedéseket, amelyek szerinte szükségesek lesznek, ha pártja hatalomra kerül. Hasonló – konkrétumokban bővelkedő – előadást hallhattak előtte a Heti Válasz-résztulajdonos Csák János által létrehozott Széll Kálmán Alapítvány rendezvényének meghívottai is.
Aki teheti, javasol
A Fideszben az MSZP–SZDSZ-koalíció szétesése óta gyorsabb ütemre kapcsoltak a programgyártási felelősök. Több műhely már el is készült saját tervezetével, ami főként a különböző adómódosítások terén eredményezett bőséges felhozatalt. A hirtelen programszaporodás miatt fű alatt lényegében médiaversengés kezdődött a párhuzamos javaslatok között.
Vitairatként szellőztették meg Matolcsy György, egykori gazdasági miniszter és munkatársai saját felvetéseiket. A Világgazdaságban a szerzők megnevezése nélkül közzétett tervezet az üzleti élet szereplőinek „erős adócsökkentést” ígér úgy, hogy annak tartalmát még egy későbbi, őszre tervezett gazdasági konzultációtól teszi függővé. A tervben felbukkanó szja-egyszerűsítési elgondolás pedig a bérből és fizetésből élőknek villantott fel kedvezőbb adózási feltételeket. Matolcsyék mellett Járai Zsigmond, az MNB exelnökének neve alatt is született gazdasági csomag.
Rajtuk kívül a jelentősebb pénzügyi és vállalkozói körök is folyamatosan bombázzák az ellenzéki párt vezetését különböző ötletekkel. A gazdasági csúcsminiszteri posztra aspiráló milliárdos, Széles Gábor például saját tévéjében hirdette meg több pilléren nyugvó nemzetmentő programját, amely a nyugdíjas turisták paradicsomává változtatná az országot.
Az ország édekeit szem előtt tartva fejtette ki nézeteit Demján Sándor is, aki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ügyvezető elnökeként sürgetett reformokat az előrehozott választások győztesénél, és egyúttal óvta is az egykulcsos adó bevezetésétől.
Ha nem 2010, akkor 2009 tavasza
Bár technikailag minden eshetőségre felkészül a Fidesz, Orbán a legrosszabb lehetőséggel is számol, legalábbis ezt kommunikálta a Fidesz vezetőinek keddi megbeszélésén, ahol azt hangsúlyozta, hogy a pártnak alapjában nem az előrehozott választások megtartására kell készülni. A pártelnökség, a választókerületi elnökök és a fideszes polgármesterek előtt elmondott helyzetértékelésében Orbán azonban azt is hangoztatta, hogy ha a Gyurcsány-kormány mégsem tudja megtartani a hatalmat, akkor az előrehozott választások legvalószínűbb dátuma 2009 tavasza lehet.
A Fidesz átütő sikerében bízó gyárosok, bankárok és politikusok számára most az a fő kérdés, hogy a pártelnök milyen elgondolásokat tesz magáévá a sokszor egymásnak ellentmondó vagy csak nehezen összebékíthető javaslatokból. Az érdekeltek nyilván különösen nagy figylemmel kísérik, hogy mi hangzik el a zártkörű Orbán-monológokon.
Belement a beszélgetésbe
Informátoraink szerint tudatos döntés volt, hogy szakítottak az eddigi szokásokkal, és civilek előtt is szerepeltetik a pártelnököt. A hatalmi tervek egyes részleteinek felfedésével ugyanis tesztelhetik a fogadtatást, másrészt a beszélgető-vitatkozó Orbán-imidzs kiépítésével tovább bonthatják a Fidesz-elnök elutasítottságát a hangadó értelmiségiek körében. Orbán korábbi szereplései rendszerint világnézetileg erősen szűrt közönség előtt zajlottak, a Fidesz azonban már 2006 óta dolgozik azon, hogy bevonja szimpatizánsi körébe a Gyurcsány Ferencben és az MSZP-ben csalódott korábbi balos szavazókat.
Erre azért is szükségük van, mert a győzelmi esélyekkel növekedésével egy időben megjelentek olyan nézetek, amelyek szerint a választások után Orbán a putyinizmus magyar formáját próbálná meg kialakítani az országban, ami alkotmánymódosítással és az ellenséges gazdasági elittel való leszámolással járna együtt. A Fideszben azt remélik, azzal, hogy a pártelnök újabban hajlandó akár közismerten kormánypárti meghívottak előtt is megnyilvánulni, sokakat meggyőz arról, hogy a választási győzelem nem jelent majd újabb „egészpályás letámadást”.
Jól jönnek még a kereszténydemokraták
A Kéri-féle összejövetel résztvevői, köztük újságírók, megtudhatták, hogy Orbán is a kiegyezés híve, és komoly, sőt meglepően részletes beruházásbarát tervei vannak. A pártban többen azt szeretnék elérni, hogy a befektetőknek kevesebb bürokratikus akadállyal kelljen megküzdeniük ahhoz, hogy Magyarországon el tudják helyezni pénzüket. Az engedélyeztetési rendszer leépítése és a közbeszerzési szabályok egyszerűsítése az állami kiadások csökkentésével is párosulna.
Vannak olyan tervek, amelyek szerint a versenyképesség megőrzése érdekében a Fidesznek hozzá kell nyúlnia az önkormányzati rendszerhez, amely a rengeteg pénzt emészt fel feleslegesen. A még körvonalazódó elgondolás szerint csökkentenék az önkormányzatok számát, akár a jelenlegi (3200) negyedére.
Orbán pillanatnyilag az egykulcsos adó híve, de a Fidesz-vezetés több tagja a családi adórendszerre esküszik. Az adózás rendszerének átalakításáról még nem született döntés. Az viszont kikristályosodni látszik, hogy Orbánék nem akarják ismét ideológiai, főként keresztény befolyással terhelni a kormányzást.
A jobboldali ideológiai értékek képviselőjének szerepére a KDNP kap majd megbízást. A kereszténydemokratákkal kapcsolatban az sincs kizárva, hogy közös választási győzelem után sem kerülnének be a kormányba, hanem a Fidesz szociális ellenzékeként próbálnák meg kifogni a szelet a szocialisták vitorlájából.