Orbánt vallatta a gazdagodásbizottság
További Belföld cikkek
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
Megerősítette az ÉS-ben megjelent dokumentumok hitelességét Mayer Aranka, az Orbán család gazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság szerdai meghallgatásán. Elmondta, hogy e lépésének politikai motivációja nem volt. Férjével közös vagyonuk megosztásának meghiúsulása késztette arra, hogy az iratokat nyilvánosságra hozza. A bizottsági meghallgatás tíz órakor Orbán Viktor meghallgatásával folytatódott.
Életemben soha nem láttam
"Semmilyen olyan céges találkozón nem vettem részt, ahol bármilyen üzleti ügyekről lett volna szó" - szögezte le meghallgatásán Orbán, akit első körben Szabó Zoltán, a testület MSZP-s elnöke kérdezett vagyoni ügyeiről. A fideszes politkust a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. jegyzőkönyveiről kérdezték: hogyan kerülhetetett Duda Attila ügyvéd, a cég egyik tulajdonostársának aláírása és pecsétje az Orbán részvételével lezajlott megbeszélésekről készült összefoglalókra? Szabó Zoltán két lehetőséget vetett fel. A: a szóban forgó ügyvéd hamis jegyzőkönyvet hitelesített, vagy B: hogy a papír maga hamisítvány. Orbán elhárította a papír hitelességének megítélését. Bár Szabó bemutatta a papírt, az ellenzéki politkus azt mondta, "életében soha nem látta", ezért nem is kívánja kommentálni, később azonban kijelentette: "Ebben a papírban szerepelnek olyan állítások, amiket soha nem mondtam."
Orbán később azt hangoztatta, hogy a felesége volt cégének juttatott állami támogatásokat több kormányfő hivatali ideje alatt folyósították. A Horn-kormány alatt ítélték meg az elsőt, és Medgyessy Péter kabinetje utalta az utolsó részletet. A bizottsági elnök több ízben feltette a kérdést Orbánnak: juttattak-e neki személyesen a támogatásokból bármilyen részt, természetben, kölcsönbe, ajándékba? Orbán: "Meglepett volna, ha természetben adtak volna". A politkus bizottság előtt is elismételte a vagyonnyilatkozatában szereplő föbb tételeket, a XII. kerületi Czinege utcai lakást, a felcsúti építés alatt lévő házat, az 52 hektáros szántót, gyepet, árkot, a 8 hektárnyi sárazsadányi földterületet és a családi Golfot. Orbán ismét elmondta azt is, hogy 20 milliós hitel terheli a fővárosi ingatlant és egy 5 milliós hitelük is van a vidéki ház miatt.
Inkább kerüli a pert
Hosszas vita alakult ki az ÉS-cikkre vonatkozó bírósági döntés értelmezéséről. Orbán értelmezése szerint a cikkben megjelölt időpontokban céges taggyűlés nem volt, tehát akkor nem vehetett részt azon. "Sőt én ehhez hozzátehetem: soha, semmilyen taggyűlésen nem vettem részt" - mondta a polilitkus. "Elismeri a per eredményét?" - tette fel a kérdést a testület elnöke, aki szerint a bíróság csak a dokumentumok megnevezése ügyében hozott ítéletet. Szabó felvetette viszont, hogy "az ÉS-ben megjelent hosszú riport nem vetett önre jó fényt, mégsem perelt, a kft. viszont amiatt perelt, hogy nem voltak a taggyűlések. Miért nem perelt?" "Ha Önre azt mondanák, hogy Ön rendszeresen jár lopni a boltba, perelne?" - kérdezett vissza Orbán. "Ha újság, igen." Orbán: "Nem vagyunk egyformák. Én olyan újságokban, ahol ellenségességet érzek, inkább, ha lehet, elkerülöm a perelést, nem foglalkozom vele."
Elviekben utal rá
Az ellenzéki politikus kérdezésébe bekapcsolódott Eörsi Mátyás szabad demokrata képviselő is. Hosszas vita alakult ki arról, hogy miként kell értelmezni Orbán Viktornak a Friderikusz-műsorban elhangzott mondtatait. Eörsi szerint a Szólás szabadságában Orbán azt mondta, biztosan elhangzott a szájából, hogy "ne nyerjünk annyit". Orbán Viktor most azt állította, hogy ilyen mondatot biztosan nem mondott, tartalmilag viszont elhangzott hasonló. "A mindenkori miniszterelnök és annak felesége kevesebbet engedhet meg magának, mint amit a törvény lehetővé tesz. Minden olyan mondat lehetésges, ami elviekben erre utal" - jelentette ki a Fidesz elnöke.Eörsi tovább firtatta, hogyan lehetséges, hogy a miniszterelnök kifejezi óhaját, hogy "kevesebbet kérjünk": a cég bead egy pályázatot kevesebbre, hogy még ennél is kevesebbet kapjon? "Azt gondoltam, hogy a lényeg az, hogy a miniszterelnök mindig kevesebbet engedjen meg magának. Gőzöm sincs, hogy ezt milyen formában érvényesítik. Semmilyen utasítást nem adtam, sem hatáskört nem vontam el, mindig rigorózusan betartottam a miniszterelnökre vonatkozó jogszabályokat" - mondta Orbán.
Akkor cáfolja?
A testület tagjai a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja kft. privatizációs szándékairól is érdeklődtek. Az ÉS-ben megjelent Orbánnak tulajadonítva, hogy le lehet választani a forgácsokat a Tokaj Kereskedőházról. Az ellenzéki politikus erről most az állította: "Semmit, aminek az az értelme, hogy a Tokaj Kereskedőházat magánkézbe kell adni, nem mondtam, mert ellentétes az elvi álláspontommal. Nyugodtan tekintse hamisnak". "Akkor cáfolja?" - kérdezte az SZDSZ-es honatya. Orbán: "Tőlem el nem hangzott mondatot nem cáfolok. Hogy mit akarnak a számba adni, azt nem fogadom el. Azt tudom, hogy mi az, amit mondhattam."
Stróman volt-e Szász?
A bizottság arra is kíváncsi volt, hogy Mayer Aranka volt férje, Szász Attila strómanként vásárolt-e földeket. "Mások családi ügyeiben nem nyilatkozom. Én szomorúan látom, hogy a házasság szétment, és azt is szomorúan látom, hogy vagyoni vita van. De ebben én úgy vagyok, mint Pilátus a krédóban" - mondta Orbán. "Nem ez volt a kérdés. Volt-e bizományi szerződés az Ön felesége és mások között, azaz hogy saját nevében, de más számára kössön-e üzletet, vegyen-e földet?" - tért vissza a témára a bizottság. "Valószínűtlennek tartom, mivel csak a családi vagyoni kérdésekben tudok nyilatkozni." - válaszolt Orbán hozzátéve, hogy miniszterelnöksége után 2002-ben Szász Attila ügyvédtől 1824 négyzetméter szőlőt 81 ezer forintért vásárolták meg, valamint további 2 hektár gyepet és erdőt - valójában parlagot - vettek meg Szásztól, akivel három adásvételi szerződést kötöttek, amelyek a vagyonnyilatkozatban is szerepelnek.
"Egy válóperben, amikor kiderül, hogy a cég valójában nem ér semmit, az egy házastársnak elég rossz" - folytatta Orbán, aki szerint az 1997-ben alakult hegyaljai cég folymatosan vitte a pénzt: "A megtakarítást mindig ide tettük be, hogy lehessen finanszírozni, az évek során tőkét kellett emelni". A fideszes politikus nem tudja, mikor lesz a cég nyereséges: "Ez függ a természettől, Istentől és a kormánytól, meg a szőlőpiactól."
A meghallgatás végén a testület tagjai azzal függesztették fel Orbán meghallgatását, hogy amennyiben új kérdések merülnek fel, visszahívják a volt miniszterelnököt.