Luxushülyeség & -profit, krumplileves, Rozi néni a parlamentben

2005.11.28. 14:22

Ártörő populizmus jellemezte a parlament november 28-ai napirend előtti pofozkodását. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megemlékezett a vasárnap beharangozott babakötvényről, majd száz méterről is jól kivehető grafikonokat kapott elő, hogy fényezze a kormány teljesítményét.

Ezen és még sok más mondatán a Fidesz csak jót röhögött, Orbán pedig rálicitált a miniszterelnökre: március elejére áramárcsökkentést javasolt, pedig Gyurcsány nemrégiben megígérte, hogy nem nőnek a gázárak. A Coca Cola árával senki nem foglalkozott. Gyurcsány megígérte, a pannon puma biodízel nagyhatalom lesz, bár arra nem tért ki, miért büntetik az étolajozást.

Kuncze Gábornak természetesen mindenről az jutott eszébe, ami 1994 óta mindig. Persze az az az SZDSZ-nél mindig azt jelenti, hogy: fejezzék be a populizmust. Mindenki. Mindenkik, mert a bimbozó tulipánnak öltözött Dávid Ibolya is ártörési versenyre kelt a nagyokkal.

Aztán: legyen-e munkanap december 24, és küldjön-e az állam gyertyácskákat szociális indokból? Lamperth Mónika haloványan védekezett a rendőröktől védett FIB-es plakáttépkedők ügyében, bár az igazi bukta a függetleneké: Balogh László ismét nem szavaltathatta el a házelnökkel az MDF-ből való kizárásának történetéről szóló művének eposzi terjedelmű címét A végén az állatok kezdtek el disznólkodni, bár Kóka János hiánya lerövidítette a perlekedést.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 22 százalékos nyereség van az erőműveknél a villany árán, tehát luxusprofit van, állapítja meg Orbán Viktor, aki szerint tehát abban is egyetérthetnének a pártok, hogy a luxusprofitot le kell törni. Ezt még néhányszor elmondja, majd átevez a partnerség édes vizeire, és konkrét javaslattal áll elő: 2006. március 1-től 10 százalékkal „csökkentsük” a villany árát. „Csak rajtunk múlik” – zárja rövidre Orbán.
  • Orbán Viktor a luxusprofittal kapcsolatos munkamegbeszélésre küldött meghívót hétfőn a Magyar Villamos Műveknek és annak az öt nagy energiatermelő vállalatnak, amellyel a magyar államnak hosszú távú megállapodása van.

    A Fidesz elnöke sajtótájékoztatóján elmondta: az egyeztetést csütörtökön 11 órakor tartják a parlamentben, ahol arról tárgyalnak majd, hogyan érhető el a luxusprofit letörése és a tisztességes profit biztosítása ezeknek a cégeknek.

  • Több mint három és fél évig nem szólalt meg a Parlamentben Orbán Viktor, végighallgatta a Medgyessy-kormány megalakulását és Medgyessy Péter miniszterelnökösködését, a Gyurcsány-kabinet létrejöttét, három és fél év valamennyi politikai vitanapját.

    Aztán idén november 7-én - talán az egykor volt ünnepnap hatott így tudatalattijára - megszólalt, és az akkori 4 perc 26 másodperces felszólalását azóta minden hétfőn követte egy, a mai már a negyedik. Így Orbán Viktor máig 15 perc 24 másodpercet, míg a maival együtt már megközelítőleg 20 percet beszélt.

    Ennyi idő alatt a Felcsút az őszi szezonban átlagosan 0,6 gólt lőtt és 0,2 gólt kapott a 15 bajnoki meccsén.

  • Egy piros és egy narancssárga szeméttárolót helyeztek el két Giccs stop! feliratú táblával együtt liberális politikusok a parlament épülete előtt hétfőn, arra kérve az MSZP és a Fidesz politikusait, hogy a politikai giccs kategóriájába tartozó javaslataikat ne vigyék be az Országgyűlésbe, hanem hagyják kint őket.

    "Arra kérjük tehát a két nagy párt kádáristának bizonyuló politikusait, hogy mielőtt a parlamentbe bemennének, és érdemi javaslatok helyett, ezekről a szólamokról papolnának, felejtsék kint giccses javaslataikat ebben a két szemétgyűjtőben" - hangoztatta Csőzik László, az SZDSZ Új Generáció elnöke.

  • Gyurcsány Ferenc felidézi, hogy 2001 decemberében Orbán Viktor személyesen nyomott igent arra a javaslatra, hogy az állam árkorlátozó szerepe szűnjön meg. Tehát akkor miért mondja most, hogy szabályozzuk, csipkelődik a kormányfő, arcán kaján mosoly. Vagy: Orbán korábban amellett kardoskodott, hogy az autópálya-építésnél nincs szükség a versenyre. Most akkor miért kéri számon mindezt a kormányon, gonoszkodik tovább Gyurcsány Ferenc, majd nagyot döf Orbánba: „Lehet-e önnek hinni?”


  • Nem a közvéleményt, a géneket manipulálja az MSZP
    Pár héttel azután, hogy az MSZP nukleáris génlaborjában cseppfolyósították Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, forintmilliárdokat nem kímélve a klónozást is megoldotta a luxusbaloldal. A hosszas kutatómunka eredményét hétfőn rendkívüli sajtótájékoztató keretében prezentálja Gál J. Zoltán és Gál J. Zoltán.

    „Rájöttünk, hogy sokkal olcsóbb a sikeres, már bizonyított politikusokat klónozni, mint újabbakat kiképezni” – számolt be az Indexnek a kutatásról doktor Micsurin Iván, az MSZP vernalizációs és örökléstani műhelyének vezető biológusa. A tudós reményei szerint szabaddá vált az út az olcsóbb államapparátus felé. "Évente akár 3500 Gál J. Zoltánt is elő tudunk állítani, de a folyamat gyorsítható" - mondta Micsurin.

    Bizonyíték itt >>.
  • Összemosott a kormányfő, amikor azt fejtegette, hogy most akkor Orbán Viktor versenypárti vagy versenyellenes. Gyurcsány szerint ugyanis az Orbán-kormány nem volt versenypárti az autópálya-építések kapcsán - ez igaz -, most viszont ezt számonkéri a kormányon.

    Holott a Fidesz nem kérte számon a kormányon azt, hogy verseny legyen az autópálya-építésben, hiszen az van, úgyhogy ez luxusbaromság lett volna tőlük (más dolog, hogy a verseny ellenére is luxusdrágán épülnek a sztrádák). A Fidesz elnöke azt sürgette, hogy a villanyár piacán legyen verseny, ami egyébként tényleg jó lenne - de azért ne felejtsük el, hogy ezügyben tényleg nem tett semmit, amíg kormányon volt.

  • A képviselők 2001. december 18-án fogadták a villamos energiáról szóló törvényt. A 15.44-kor lebonyolított szavazáson 211 képviselő nyomta meg az igen gombot, köztük - ahogyan ezt Gyurcsány felidézte - Orbán Viktor is.

    De nemcsak az akkori miniszterelnök fogadta el a törvényt, hanem igennel szavazott 20 SZDSZ-es képviselő. Közülük öten a 2002 óta hatalmon lévő kormányok tagjai lettek: Horn Gábor a Miniszterelnök Hivatal jelenlegi politikai államtitkára, Szalay Gábor a Medgyessy-kormány első gazdasági minisztériumi politikai államtitkára, Kóródi Mária Medgyessy első környezetvédelmi minisztere volt, Kovács Kálmán Medgyessyt és Gyurcsányt is kiszolgálta informatikai miniszterként, Hankó Faragó Miklós, az igazságügyi tárca politikai államtitkára 2002 óta.

  • Legyen munkaszüneti nap december 24-e, javasolja a fideszes Bernáth Ildikó, aki a családról, a szeretetől és égő gyertyákról beszél.
  • Legnagyobb meglepetésünkre Soltész Miklós fideszes képviselő ugyanazt kéri, amit Bernáth Ildikó. A szellemi párbajokat kedvelő Pettkó András is támogatja a javaslatot.

    Filló Pál (MSZP) örülne, ha a szenteste napja munkaszüneti nap lenne, de azt sürgeti, hogy a munkaadókkal és a munkavállalókkal egyeztessenek erről, mert ők még nem támogatják a munkamentes karácsonyt.

    Bernáth Ildikó értetlenkedik, és olyan korábbi kormánypárti nyilatkozatokat idéz, amelyekben a szocialisták is rábólintottak most ismertetett javaslatára.

  • Bernáth Ildikó legközelebb azt is javasolhatná, hogy "az orvosi segítség mindenhol 15 percen belül érkezzen meg". A kormányfő már ezt is megígérte a nyáron, akárcsak azt, hogy elfogadta a kormány: munkaszüneti nap lesz december 24. Igaz, az orvosi segítséghez hasonlóan ebben az ügyben sem történt semmi azóta. Pedig idén például egy hét pihenést bukunk a hülye naptár miatt, így nagyon nem kell sírniuk a munkaadóknak a kiesett luxusprofit miatt.

    Filló Pálnak az a megjegyzése viszont több mint vicces, hogy "a munkaadókkal/munkavállalókkal egyeztessenek erről, mert ők még nem támogatják a munkamentes karácsonyt". Reméljük, az összes munkavállaló nevét közzéteszik, aki dolgozni szeretne december 24-én, talán újraindíthatnák a kedvükért a sztahanovista mozgalmat.

  • A független Balogh László ismét cenzúrával vádolja a házvezetést, mert ma sem olvasták fel napirend utáni felszólalásának tízsoros címét.

    Az elnöklő Mandur László megvonta a szót.

  • A független Balogh László - csakúgy, mint a múlt héten - azt kifogásolta, hogy nem olvasták fel napirend utáni felszólalásának a címét: Lehet, hogy ezért:

    "Vajon az Országgyűlés MSZP, SZDSZ, MDF frakciók tagjai milyen formában kérnek bocsánatot és adnak elégtételt, miután a Fővárosi Ítélőtábla 2005. november 17-én jogerős döntésével megállapította, hogy Herényi Károly MDF-es frakcióvezető és a Dávid Ibolya volt igazságügy miniszter által vezetett MDF valótlan állítással 2004. szeptember 2-án törvénytelenül zárt ki az MDF frakcióból öt képviselőt, ezáltal súlyosan megsértve dr. Balsai István, Font Sándor, dr. Horváth Balázs, dr. Kelemen András és Szászfalvi László személyiségi jogát valamint az Országgyűlés házszabályát, a képviselők jogállásáról szóló törvényt és ez által a Magyar Köztársaság Alkotmányát is.'

  • A fideszes Kovács Zoltán felelevenítette a miskolci plakátragasztási ügyet, amelyben egy MSZP aktivista arról beszélt, hogy nyugodtan le lehet tépni a fideszes plakátokat, mert a helyi rendőrökkel megbeszélték a dolgot.

    A belügyminiszter szerint a Fidesz olyan ügyből akar politikai botrányt kavarni, ami nincs. Szerinte az idézett aktivista túlzott magabiztossággal, minden alapot nélkülözve beszélt. "Egy fiatal aktivista hencegése volt. Politikai ráhatásról szó sincsen" - mondja Lamperth Mónika.

    Kovács Zoltán szerint ennek ellenére a miskolci fideszes plakátokat mégis letépkedték és átragasztották, "rendőr egy szál sem". Nem fogadta el Mónika válaszát. A parlament viszont igennel szavazott.
  • Miközben a fideszes Kovács Zoltán a Fiatal Baloldal miskolci kampányáról, "hatalomvisszaéléséről" értekezik, annak kapcsán, hogy a Hír TV rejtett kamerával felvette, amint a FiB helyi vezetője azzal hencegett, hogy a rendőrökkel lebeszélte éjszakai akcióikat, a FiB korábbi elnökei, Tóbiás József és Újhelyi István arcát figyelem. Tóbiás csak figyel, de nem szégyenkezik egykori szervezete e förtelmes viselkedése miatt. Az utóbbi végig telefonálta a felszólalást. És hol van a FiB most ősszel leváltott elnöke, Szitka Péter?
  • cikkünk a témában:

    A miskolci rendőrség és a helyi FIB

    Lamperth Mónika nem mondott teljesen igazat: személyesen nem Varga Gergő miskolci FIB-elnök tagadta, hogy arra kérte volna a rendőröket, ne legyenek ott, ahol a Fiatal Baloldal aktivistái letépkedik a Fidesz plakátjait, ezt Sztupák Péter BAZ-megyei FIB-elnök tette meg.

    Az ügy a Hír Tv rejtett kamerás felvételei révén került nyilvánosságra, amik rögzítették, hogyan instruálja Varga Gergő, aki mellesleg a miskolci polgármester titkára, a kezdő aktivistákat a Fidesz-plakátok letépkedésére. Igaz, ugyanezek a Fidesz-plakátok illegálisan kerültek fel lámpaoszlopokra ugyancsak az éj leple alatt.
  • Molnár Gyula szocialista és Bőhm András szabad demokrata képviselők kis időre levetették parlamenti gúnyájukat, és fővárosi elnökökként beszédbe elegyedtek egymással. Molnár, az MSZP budapesti elnöke széles mozdulatokkal érvelt az SZDSZ fővárosi frakcióvezetőjének. Egyelőre nem látom, hogy sikerült-e meggyőznie Bőhm Andrást, de azért annyi látszik: a mára tervezett koalíciós válság elmarad.
  • Török Zsolt (MSZP) a Puskás Ferenc stadion fejlesztéséről beszél/kérdez. Ajnározza a kormányt, szapulja az ellenzéket. Ismét Lamperth Mónika válaszol, és örömtelinek nevezi a fejlesztéseket. Gratulálunk.
  • A Sportfolió Kht., amelynek felszámolását Ábrahám Attila, a sporthivatal elnöke már tavaly ősszel megígérte, az NSH-hoz és a hivatalt felügyelő belügyminisztériumhoz hasonlóan nem viszi túlzásba a tájékoztatást.

    A cég honlapján ugyanis a Beruházások, projektek menü alatt mindössze három, folyamatban lévő beruházást találtunk - az UTE jégcsarnokát és az újpesti stadion fejépületét, valamint a margitszigeti uszodaépítést -, és mellettük egy hírt: "Megnyitottuk a Megyeri úti Jégcsarnokot!", ami arra utal, hogy a háromból egy talán már nincs is folyamatban.

    A Puskás stadiont azonban sehol sem találtuk az oldalon, pedig a miniszter és a képviselő szerint is szuper kis felújítás lesz ez. A keresőprogrammal is próbálkoztunk, de nem mindennapi esetként azt kaptuk válaszként a beírt "Puskás" keresőszóra: "Kereső program nem található!" Lehet, hogy a honlap felszámolása már tényleg elkezdődött?

  • Karsai Péter (MDF) szerint Juhász Ferenc azt ígérte: 9 NATO-kompatibilis zászlóaljat állítanak fel modern szállítóeszközökkel, helikopterekkel, fokozottabb tűzerővel stb. stb. Ehelyett laktanyabezárás, kutyaól-beszerzési botrányok, a hadsereget elhagyó katonák. "Lassan egy honvéd hagyományőrző egyesületté minősíthetjük a magyar honvédséget." Karsai szerint sok a tiszt, egyre több, mert felfelé buktatják őket, így egyre hízik a vezetés, de a hadsereg nem lett olcsóbb. „A miniszter úr egy tábornoki század felállításán gondolkodik?"
  • A magyar honvédség átalakítására tett ígéret egy tízéves program volt, nem holnapra ígérték, válaszol Juhász Ferenc helyett Iváncsik Imre HM-államtitkár Karsainak. Hatvan százalékkal csökkent az apparátus létszáma, „ezt a számok bizonyítják”, mondja Iváncsik, aki sikeresnek ítéli meg a HM eddigi átalakítását. A hadsereget elhagyók száma 25-ről 10 százalékra csökkent, idén 12 tábornok megy nyugdíjba, de csak 6-ot neveztek ki. A magyar HM mindenképpen megfelel a NATO-sztendernek.
  • cikkünk a témában:

    Juhász Ferenc a múlt héten fújt visszavonulót

    Bár Iváncsik Imre kifejezetten sikeresnek ítélte meg a honvédelmi tárca eredményeit, múlt héten éppen Juhász Ferenc volt kénytelen visszavonulót trombitálni reformhadseregének, amikor a NATO-nak megígért vállalások részleges visszavonását jelentette be.
  • Milyen a magyar mezőgazdaság helyzete? - az ellenzéki Lengyel Zoltán a gazdák nevében nem tudja elfogadni a miniszternek azt a válaszát, hogy jó. Szerinte ugyanis nem az, három éve hazudoznak a termelőknek, akik nem jutnak hozzá uniós pénzükhöz.

    Van is némi igazsága: a területfejlesztési hivatal legfrissebb, november 15-i adatai szerint eddig 5959 pályázó 152,9 milliárd forintot igényelt az agrárfejlesztési operatív programból. Ám eddig csak 1047 pályázónak fizettek, főként olyanoknak, akik kevés pénzt igényeltek. A kifizetett összeg ugyanis mindössze 12,2 milliárd forint volt, ami az igényelt pénznek csak nyolc százaléka.

  • Tóth József és Tóth Gyula szocialista képviselők egymás mellett üldögélnek. Az ülésteremben ezekben a percekben a társadalmat alapjaiban érintő - és súlyosan sértő - kérdésekről esik szó. Tóthék viszont csendesen olvasgatnak, csemegéznek. Tóth József komótosan meguzsonnázik, alaposan megrág minden falatot, aztán szénsavas ásványvízzel öblíti le a száraz elemózsia szájban maradt darabjait. Tóth Gyula ebben a csipegetésben már nem vesz részt, hanem telefonálni kezd. Vélhetően pizzát rendel.
  • A fideszes Soltész Miklós már a második interpellációjánál tart, most Kóka Jánost veszi górcső alá. A fideszes politikus a pannon puma új kerekeiről, azaz a Dunaújvárosba csábított Hankook gumigyárról értekezik. Soltész szerint a gyár nem csökkenti, hanem növeli munkanélküliséget. A fideszes kérdései konkrétan: „Mennyibe kerül az államnak a Hankook-beruházás és az új munkahelyek teremtése, mivel a céget a „tátrai tigristől”, a szlovákoktól állami támogatásokkal kellett elcsábítani.
  • Van rajta, puff, egy pofon, nincs rajta, puff, egy pofon. Jön a Hankook, ami nagyon fáj a fideszes Soltész Miklósnak, Budajenő polgármesterének. Korábban, akárhányszor a szlovákokat, a cseheket vagy a lengyeleket választotta egy potenciális befektető, éppúgy fájt, hogy nem jön.

    Azokban az esetekben az volt a baj, hogy nem adtunk elég támogatást, így nem jön a külföldi beketető, nem teremt itt munkahelyeket. Most viszont az a baj, hogy jön, és luxusfeltételeket kap, nem úgy, mint a magyar vállalkozások.

    Soltész Miklós szerint a Hankook nem csökkenti, hanem növeli a munkanélküliséget. Ha 1500 új munkahelytől több lesz a munkanélküli, akkor csak az lehet, hogy a koreai cég tönkretesz egy csomó magyar gumiabroncsgyártót - igaz, ilyenekről eddig mi nem nagyon hallottunk.

  • A madárpók hálójához hasonló szövésű matéria jelent meg Hiller István pártelnök feje tetején. Reméljük jó sűrű, és a téli hidegben megvédi a szocialisták vezetőjének a koponyáját.
  • Ha már az állatoknál tartunk: állatszakembereink szerint Soltész Miklós nyúlánk alkatával, hosszúkás fejével egy rókamangusztára, Dióssy Gábor pedig egy lógófülű kutyára hasonlít. Mindenkeppen a pannon törzsből természetesen.
  • Kóka János gazdasági miniszter helyett Dióssy Gábor, a GKM politikai államtitkára válaszol: a tátrai tigris sokkal több támogatást ajánlott a Hankook koreai gyárnak, mint a pannon puma. Az, hogy pontosan mennyibe kerül egy új munkahely az államnak, csak a szerződés megkötése után 60 nappal derül ki, ez pedig még nem telt el. Dióssy egyébként amellett kardoskodik, hogy a tátrai tigris többet ajánlott, mint a pannon puma, de a távol-keleti kistigris mégis a pannon pumával akart párosodni.
  • Annyira mókás úgy vizuálisan, mint audionálisan Vojnik Mária válasza Frajna Imre mentőhelikoptereket érintő interpellációjára, hogy lemaradtunk a mondanivalóról. Képzeljenek el egy kétszeres sebességre állított gégemikrofont, amit egy matrojskababába szereltek.