- Kinek szurkol?- kérdezzük a lebarnult üstökű Gusztos Pétert a parlamenti büfében.
- Brazília, Brazília, Brazília!
- Azok után, hogy két langyos meccsen csak 3 gólt lőttek?
- Igen. Zseniális a taktikájuk: Ronaldo úgy képes három védőt lefoglalni, hogy nem csinál semmit.
- Az argentinoktól sem fél?
- Nem.
- A bangladesi képviselők lerövidítenék a parlamenti ülésnapot, hogy nézhessék a vébét, egy ilyen kezdeményezés eszükbe jutott már?
- A bangladesi parlament valószínűleg nem most tárgyal egy drasztikus megszorítási csomagról.
- Akkor hogy tudja követni a vébét?
- A frakcióirodában van egy tévé. Ma egész nap vitanap lesz, ezért valószínűleg elcsábulok, és parlamenti közvetítést az irodámból fogom nézni, néha-néha pedig átkapcsolok a meccsre.
„Kifejezetten örültem a franciák vereségének. Hiába, a mi nemzedékünk ilyen” – tudjuk meg a Parlament erkélyére kilépő Boross Pétertől, kinek nem drukkol az 1928-as születésű volt miniszterelnök. Bizony, a régi szép idők [1939-1941], amikor „még Vitéz Ginzery Dénesnek hívták a szövetségi kapitányt”. Sárosi „Doktor” jogtanácsos volt, ami mellett focizott, és 1938-ban ezüstérmet szereztünk [az olaszoktól kaptunk ki 4-2-re]. „Sajnálom, hogy csak olyanokról nevezték el a mostani sportlétesítményeket, akiket a fiatalok ismernek, Puskásról, Bozsikról.” Talán mert búskomor a fajtánk, a szó a vasárnapi világkupa-döntőre terelődik. „A szerbek most élik meg a maguk Trianonját, ami gyilkos érzelmeket vált ki belőlük” – elemzi a meccset Boross. A tétel az argentinok elleni 6-0-ás szerb zakóra nem igaz, ismeri azért el. „Jaj de kár, hogy nem volt tévé ’54-ben!” – mondja, majd elnyomja cigarettáját, és visszaül vitatkozni.