„A nagy kérésekről itt a házban szólni kell” – mondta Gyurcsány Ferenc a parlament hétfői politikai vitanapján. Az államot a kormányfő szerint az államot azért kell megreformálni, hogy az EU-tól érkező pénzek ne follyanak szét a „kezeink között”. Át kell alakítani az állam intézményvilágát, és meg kell teremteni a pénzügyi, gazdasági stabilitást. Szerinte nem mást mondanak, mint a kampányban, hanem a programuk feltételeit teremtik meg.
"Nemleszgázáremelés" Ildikó az ellenzékhez fordulva követel adócsökkentést a németeknek és a briteknek. Merthogy ők is elhalasztották az adócsökkentést, pedig megígérték. A német kancellár szava sem úri becsületszó. És még van papírja, csak beleférjen a harminc percbe.
Az MSZP választási programja és a Kormányprogram 1.0 között még valóban volt is némi átfedés, az Új Egyensúly programja ettől már valóban gyökeresen eltér. De kíváncsiak lennénk, ha a Fidesz nyerte volna a választásokat, akkor most radikális, tíz százalékpontos tébéjárulék-csökkentés lenne-e vagy hasonló megszorításokra készülnénk.
A választási program nem kormányprogram.
A Fidesz frakcióvezetője Gyurcsány szemére vetette a kiigazításáról tett kijelentését: "Nem kell félni, nem fog fájni". Navracsics szerint egyrészt fájni fog, másrészt ez egy paternalista mondat. A választást azért nyerte meg az MSZP, mert egy jobb életben bíztak. Két feltételezése van: ez egy rossz program, és ez rossz miniszterelnökké teszi Gyurcsányt. Vagy rossz miniszterelnök, és ezért rossz a program.
A nagyhatalmi orientáció jellemző a magyar képviselők szurkolási szokásaira, Szókratésznek igaza lesz.
- Nem teljesen követem, de eddig nekem csalódás volt a vébé. – Válaszolja Demeter Ervin, egykori titokminiszter visszatérőben az ülésterembe, ahol épp Lendvai Ildikó beszél.
- Kinek szorít?
- Az olaszoknak, de nagyon csalódott vagyok, mert gyengék. Meg a franciák teljesítménye is különösen fájdalmas volt számomra.
- Akkor most mi lesz?
- Na, azért egy német-brazil döntőben még mindig bízhatunk!
Egy nagyon progresszív, európai értelemben vett szociáldemokrata javaslatot említettünk meg Szili Katalinnak a parlament folyosóján. Történt, hogy Bangladesben, Szili Katalin ottani kollégája rövidített a parlamenti ülésnapokon, mert a vb, ugye, pont a hülye munkaidőben van. Nos, Magyarországon a Togo-Svájc meccsről marad le, aki az ülésteremben Kuncze Gábort hallgatja a tévé helyett. Szili Katalin figyelmesen végighallgatott minket, és közölte, nem érkezett ilyen kérés a házbizottsághoz, ezért az ülésnapot sem rövidítik le.
Szili szerint fontosabb dolgok is vannak, mint a vb, amire halovány ellenvéleményt tettünk, de a ház elnöke határozottnak mutatkozott. Sőt, azt is elárulta, hogy ő maga nem nézett még meg egyetlen mérkőzést sem, hogy meggyőzzön minket arról, azért tudja, hol él, elárulta, a környezetében többen kiakadtak, hogy Ghána megverte Csehországot. Izgalmunkat észlelve, Szili nem zárta ki, hogy a döntőhöz közeledve majd érkezik olyan javaslat, hogy a focira való tekintettel, rendeljen el szünetet.
Kuncze az érdemi párbeszédet hiányolja, mert ez ezzel gúzsba köti saját magát. Tipikusan ilyennek nevezte a tandíj ügyét, miközben arról nem beszélnek, hogyan lehetne megszüntetni a diplomás munkanélküliséget.
Egy negyedóra telhetett el a svájci-togói meccsből, amikor Orbán Viktor, miután meghallgatta Gyurcsány, Lendvai és Navracsics felszólalását, a parlament folyosóján termett, és elsietett. Az Index természetesen megpróbálta leszerelni a Felcsút csatárát.
- Elnök úr, az önkormányzati listákról szeretném…!
- Sajnos nincs időm, rohanok – felelte Orbán Viktor rohanás közben.
- Akkor lépek néhányat önnel együtt!
- Sajnos mennem kell, mennem kell. – És Orbán Viktor elviharzott.
Főnökénél nem volt sokkal beszédesebb Navracscs Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, igaz, ő nem el, hanem visszasietett az ülésterembe. Egy gyors oda-vissza passzra azért futotta.
- Kinek szurkol a Fidesz-frakció vezetője?
- A horvátoknak drukkolok a családi kötődésem miatt is.
Nem kellett sokat keresgélni a Fidesz meghatározó játékosait, nem sokkal Orbán és Navracsics felvillanása után, Nyitrai Zsolt került az Index csatárával szembe.
- Kinek drukkol?
- Nézem a meccseket, de nem vagyok egy elkötelezett szurkoló. Ha valamelyik csapatot mégis ki kell emelnem, akkor „angol light” szurkoló vagyok.
- Hol nézett legutóbb meccset?
- Hévégén egy egri szabadtéri kocsmában, ahol egy baráti társasággal néztem a cseh-ghánai meccset. A drukkolói tempónkra jellemző, hogy megosztottuk a figyelmünket, és a meccs alatt két táblán sakkoztunk is.
- Kinek szurkol?
- Amióta az eszemet tudom, brazilpárti vagyok - jelenti ki egy politikus politikusságával Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke - Mindig és mindenkoron az a futball bűvölt el, amit mi itt Európában kevéssé tudunk művelni, de most kevéssé meggyőzőek.
- Minden meccsüket megnézi, ha dolga van, akkor is?
- Nagyon régen a braziloknak meg a Fradinak szurkoltam, meccsekre is kijártam, egészen addig, amikor egy Fradi-meccsen szétszedték a lelátót. Az volt az utolsó alkalom, amikor Magyarországon meccsre mentem, de a brazilokat mindig nézem.
- Egy kinti meccsért is fizetne?
- Annyira azért nem, de a tévéközvetítésen azért elég jól szórakozom.