Az MSZP választási programja és a Kormányprogram 1.0 között még valóban volt is némi átfedés, az Új Egyensúly programja ettől már valóban gyökeresen eltér. De kíváncsiak lennénk, ha a Fidesz nyerte volna a választásokat, akkor most radikális, tíz százalékpontos tébéjárulék-csökkentés lenne-e vagy hasonló megszorításokra készülnénk.
A választási program nem kormányprogram.
„Kifejezetten örültem a franciák vereségének. Hiába, a mi nemzedékünk ilyen” – tudjuk meg a Parlament erkélyére kilépő Boross Pétertől, kinek nem drukkol az 1928-as születésű volt miniszterelnök. Bizony, a régi szép idők [1939-1941], amikor „még Vitéz Ginzery Dénesnek hívták a szövetségi kapitányt”. Sárosi „Doktor” jogtanácsos volt, ami mellett focizott, és 1938-ban ezüstérmet szereztünk [az olaszoktól kaptunk ki 4-2-re]. „Sajnálom, hogy csak olyanokról nevezték el a mostani sportlétesítményeket, akiket a fiatalok ismernek, Puskásról, Bozsikról.” Talán mert búskomor a fajtánk, a szó a vasárnapi világkupa-döntőre terelődik. „A szerbek most élik meg a maguk Trianonját, ami gyilkos érzelmeket vált ki belőlük” – elemzi a meccset Boross. A tétel az argentinok elleni 6-0-ás szerb zakóra nem igaz, ismeri azért el. „Jaj de kár, hogy nem volt tévé ’54-ben!” – mondja, majd elnyomja cigarettáját, és visszaül vitatkozni.