A Forbes magazin elemzői szerint a Gyurcsány-kormány a kiadások visszafogása helyett a bevételeket növelte, jelentette ki a fideszes Mádi László, aki Veres János pénzügyminiszterhez intézett interpellációt "Miért nem hisznek már a felelős nemzetközi pénzügyi körök a kormánynak?" címen. Ezután idézte azokat a véleményeket, amik egészségügyi és nyugdíjreformot követelnek. Mádi szerint az IMF legfőbb kritikája pedig az állami újraelosztás aránya, ami a GDP ötven százaléka. Az IMF álláspontját idézve pedig attól tartott, hogy Magyarország nem használja ki a környező országok gazdasági fellendülését.