Pósán Lászlónak (Fidesz) Magyar Bálint válaszol majd arra a kérdésre: "Ha Ön fontosnak tartja a kistelepülési óvodák, iskolák megtartását, akkor miért záratja be őket?". Számok, normatívák, aminek a végén kisiskolákat zárnak be, pedig Gyurcsány Ferenc nemrég felemelte szavát a kisiskolák mellett, mégis tízmilliárdokat vonnak el tőlük - foglalható össze az interpelláció. A miniszterelnök konvektorlecsavarással gázt spóroló anyukája itt is feltűnik.
Magyar Bálint a 21-30 fős osztatlan iskolák alacsony színvonalával érvel, és azzal, hogy aki csak teheti nagyobb iskolába viszi a gyerekét. Július 15-e óta szerinte 28 iskola zárt be, de sokkal több nyílt. A normatívák a miniszteri válaszban is feltűnnek, de itt pozitív a hatásuk. A gyerek is kevés ráadásul, és össze is lehet vonni a sok kis rossz iskolát egy naggyá.
A pénzt elvonták a 3500 fő alatti települések iskoláitól, ami a cinizmus ne továbbja, sőt a fideszes képviselő a pofátlanság szót is a szájára veszi, ami felzúdulást kelt a szocialista sorokban. Szégelljék magukat - zárja szavait a képviselő, aki nem fogata el a választ. A parlamenti szavazógép viszont igen.
Nem lennénk Kóka János helyében. A gazdasági és közlekedési minisztert a parlament legmagasabb országgyűlési képviselője, az egykori körmendi kosaras kérdezte: "Kirobbanó siker? - avagy az országos adatokhoz hasonlóan Körmenden is drámai mértékben nő a munkanélküliek száma 2002 óta". (Beszédébe neki is sikerült becsempésznie a Fidesz Központi Bizottsága által határozatba foglalt "Gyurcsány Ferenc csak beszél"-fordulatot. Beszédében - visszatérő fideszes szokásként - a televízió előtt ülő munkanélküliekre hivatkozik.)
Nem csoda, hogy Dióssy Gábor, a minisztérium politikai államtitkára válaszolt. "Marha jók vagyunk" - summázhatnánk.
A képviselő nem, a parlament igen.
So it goes...
A gazdasági miniszter szerint annyira jó a kormány gazdaságpolitikája, hogy a Fidesz nem tud belekötni, ezért fújja fel inkább helikopterbalesetének ügyét. Kóka János szerint nincs ügy, a megfelelõ hatóság vizsgálja a balesetet.
Augusztus elején egy, a minisztert szállító helikopter könnyebben megsérült leszállás közben. Az esetet csak most kezdte el vizsgálni a Magyar Polgári Légiközlekedési Hatóság.
"Úgy kell elképzelni, mint amikor autóval parkol az ember, és a járda széle meghúzza a kocsi felnijét" - magyarázta az Indexnek Kóka. Mint mondta, nem õ volt a parancsnok, tehát nem neki kellett jelentenie a balesetet, hanem a gép üzemeltetõjének.
Ha viszont a közlekedési minisztérium alá tartozik a légügyi hatóság, valóban furcsa, hogy az ügy vizsgálata csak most kezdõdött el.
Bár a Fidesz szerint a szocialisták kezdtek korán kampányolni, az ellenzéki párti frakcióirodában már javában folyik a kampányfotók készítése.
Folyosói információink szerint a vidéki képviselőket kapták le a parlamenti irodájukban, hogy ne kelljen majd külön emiatt Budapestre látogatniuk. Az egyik képviselő fideszes társának azt újságolta a folyosón, hogy gyorsan zajlott az akció, mert a fényképész szerint a honatya fotogén volt.