Újabb vita a koalícióban: a tét 25 milliárd forint
További Belföld cikkek
- Ideiglenesen leállt a MOL Bubi szolgáltatás, hamarosan jön a Bubi 3.0
- Meghalt a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról
- Felhős égbolttal és viharos széllel folytatódik a hét
- Leugrott egy férfi hétfő hajnalban a budapesti repülőtér galériájáról
- Egy ideig még rácsok mögött marad a „Lakatos Márk-ügy” gyanúsítottja
Az MSZP és az SZDSZ a szerda délutáni koalíciós egyeztetésen a több-biztosítós modell mellett egy újabb vitás kérdést is rendeznie kell, ami eddig nem szerepelt a napirenden. Mint az Index is beszámolt róla, történetében először idén nem lesz veszteséges az Egészségbiztosítási Alap. 2007-ben várhatóan 20-25 milliárdos pozitív egyenleggel zárja az évet. A pozitív eredmény a komoly megtakarításoknak köszönhető, illetve 15 milliárd forintos többletbevétel várható abból is, hogy elkezdték kiszűrni a több mint egymillió járulékot nem fizető vagy biztosítási jogviszonnyal nem rendelkező potyautast.
Az MSZP és az SZDSZ abban egyetért, hogy ezt a pénzt még idén, tehát az utolsó negyedévben vissza kell juttatni a kórházaknak. A pénz elosztásának elveiben azonban információink szerint jelentős véleménykülönbség van az MSZP és az SZDSZ között.
Röviden összefoglalva a vita lényege az, hogy a „kevesebb kórháznak több jut”, vagy a „mindenkinek egy kicsit” elve érvényesüljön. Az MSZP politikusai inkább kisegítenék az áprilisi intézményösszevonások után nehéz helyzetbe került kórházakat, az SZDSZ inkább differenciáltan osztaná el a pénzt a nagyobb intézeteknek, a mentőszolgálatnak, és a betegek érdekében a kórházi étkeztetés javítására.
Az MSZP számára két fontos elv van, foglalta össze a párt álláspontját az Index kérdésére Kökény Mihály, az MSZP egészségpolitikusa. Plusz támogatást kapnának azok a kórházaknál, amelyeknél kiderült, hogy az április intézményátalakítás után nem elegendő a támogatás új feladataik ellátásához. Fontos, hogy ezek a kórházak teljesíteni tudják ellátási kötelezettségüket, mondta Kökény Mihály.
A másik fontos elv, hogy azokat a kórházakat részesítsék előnyben, amelyek aktívan dolgoztak az intézmény átalakításán és alkalmazkodtak az új feladatokhoz. "Azt a kórházat nem támogatjuk, amelynek feladatai csökkentek és mégsem tette meg a szükséges gazdasági lépéseket" - mondta Kökény Mihály.
Az SZDSZ elképzelése az, hogy a 20-25 milliárd forintból ne a korábbi rossz gazdálkodásuk miatt nehéz helyzetbe került kórházak kapjanak, hanem azok a nagyobb intézmények, amelyek az április intézményösszevonásokkal jöttek létre vagy új feladatokat kaptak. Az egészségügyi tárcát irányító SZDSZ ezzel nem titkoltan az új kórházi struktúrát szeretné megerősíteni.
Az SZDSZ információink szerint a pénz legnagyobb részét a legalább 400 ágyas, öt alapszakmát (sebészet, belgyógyászat, gyermekgyógyászat, szülészet, nőgyógyászat) vivő kórházakat részesítené előnyben a pénzből, amelyek kiemelt, országos feladatot látnak el és részt vesznek a népegészségügyi programokban.
Kétmilliárd forintot fordítanának a mentőszolgálat további fejlesztésére és a pártban azt is fontosnak tartják, hogy a pénzből a betegek számára is érzékelhető javulás mutatkozzon. Ezért például 3 milliárd forintot fordítanának a kórházi étkeztetés javítására.
Kökény Mihály szerint nem politikai jellegű vitáról van szó, és ezeket a szakmai kérdéseket a szerdai egyeztetésen tisztázni tudják. Nem véletlen, hogy a délutáni egyeztetésre meghívták a Magyar Kórházszövetség képviselőjét is.
Megkerestük a Pénzügyminisztériumot is azzal a kérdéssel, milyen elképzelései vannak a tárcának az Egészségbiztosítási Alapnál jelentkező maradvány felhasználásáról. A tárca röviden azt a választ adta, hogy csak olyan pénzt lehet elosztani, amely már megvan.