Persányi az időjárásban bízik
Az Orbán-kormány alatt kidolgozott, az árvizek megelőzésére is hivatott Vásárhelyi-terv megvalósítását kérte számon az elmúlt napokban a kormányon a Fidesz és nyolc tiszai település polgármestere is. A Medgyessy-kormány 2003 októberében döntött a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztésének I. üteméről. 2007-ig hat árapasztó tározónak kellene megépülni a Felső- és Közép-Tisza mentén.
Semmi sem történt
Az Este című műsorban az is elhangzott, hogy a Tisza menti Vezseny és Nagykörü polgármestere szerint a 2000-es nagy árvíz óta településük határában az árvízi megelőzésben szinte semmi nem történt.
A miniszter szerint is jelentős lehet az idei tiszai árhullám, bár a jeges ártól már nem kell tartani. Persányi úgy véli, kedvező lehet a hétvégi lehűlés, mert a hóban tárolt vízkészlet így lassabb ütemben olvadhat el.
Árvíz jöhet
A jelentős hókészlet miatt egyre nagyobb a realitása a magasabb árhullám kialakulásának a Tiszán, közölte Kovács Sándor, a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője csütörtökön az MTI-vel.
Átlagosnál kevésbé csapadékos időjárás esetén is szinte biztos a 750-800 centiméter közötti árhullám kialakulása. A Közép-Tiszán a 900 centiméter feletti árhullámot már 30-40 milliméter, területi átlagban öt nap alatt lehulló eső is előidézheti.
Meteorológusok szerint a jövő hét közepén enyhülés és csapadék is várható, ezért a Tiszán és mellékvizein akár jelentős árvízre számíthatunk.