Mit kíván a magyar nemzet?

2006.09.25. 10:42
Petícióírós nemzet a magyar. A Kossuth téri tüntetés második hetére már minimum négy különböző beadványban követelik mindenféle csoportok a parlament feloszlatását, Gyurcsány lemondását, új választások kiírását, esetleg az alkotmány átírását értelmetlen mondatokra. És legyen elsőosztályú a Ferencváros. Petíciószemle.

Nemzeti sporttá vált a petícióírás a Kossuth téren tüntetők körében. Szeptember 18-án az egybegyültek "közfelkiáltással" fogadták el első petíciójukat, amiben Gyurcsány Ferenc lemondását követelték, mert "csalással került hatalomra". Követelésükben az alkotmány 3. paragrafusára hivatkoznak, miszerint "A társadalom egyetlen szervezetének, egyetlen állami szervnek, vagy állampolgárának a tevékenysége sem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére, vagy gyakorlására, illetőleg kizárolagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult, és egyben köteles fellépni."

Bosszantja őket az útszéli stílus

A petíció megfogalmazói felháborítónak tartják, hogy Gyurcsány "útszéli stílusban előadott" beismerését pozitív tettként próbálta beállítani. A tüntetéseken többször is téma volt, hogy Gyurcsány - Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnökének megfogalmazásában - "cédához hasonlította szeretett hazánkat".

A tüntetők egyébként petíciójuk szerint nem elégednek meg a "látszatszemélycserével", a parlament feloszlatását és új választások kiírását követelték Sólyom László köztársasági elnöktől. Petíciójukat az MTV-ben be akarták olvasni, miután ez nem sikerült, futballhuligánok vezetésével lerohanták a tévészékházat.

Hajrá Fradi, hajrá új alkotmány

A Kossuth téren egy hete követelőzök nemsokára már azt is indítványozták, hogy a Ferencváros újra első osztályú lehessen. Körülbelül ugyanennyi realitása volt annak a követelésüknek, hogy a téren egybegyültek alakuljanak alkotmányozó nemzetgyűléssé.

Az alkotmányozó nemzetgyűlés és a parlament feloszlatásának gondolatát azóta szinte mindenki átvette tőlük. Szeptember 21-én, csütörtökön az addig teljesen ismeretlen Nemzeti Felemelkedési Mozgalom képviselői 193 parlamenti képviselőt próbáltak rábírni petíciójukkal arra, hogy lemondásukkal kényszerítsék ki az országgyűlés feloszlatását. Ugyanők Forradalmi Nemzeti Bizotmányt alakítottak. Ennek tagjai Ekrem Kemál György, a tüntetések egyik szervezője, Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője, Kőrösi Imre, illetve ifjabb Hegedűs Loránd lelkész, volt parlamenti képviselők, az egybegyűltekhez korábban szóló Nagy László ügyvéd és Schuszter Loránt rockénekes is.

Visszakérik a pártvagyont

Csütörtökön petícióztak a Londonban tüntető magyarok, akik a szokásos követeléseken túl az összes politikai párt és mozgalom feloszlatását, a pártvagyonok visszaszolgáltatását, az elmúlt 16 év közszereplőinek elszámoltatását, a "forradalmi tevékenységbenrésztvett" letartóztatottak szabadon bocsátását, valódi és az igazi rendszerváltást követelték.

Ugyanők a szentkorona-tan alapján átíratnák az alkotmányt is, aminek első pontja például az lenne, hogy "Magyarország örökké szabad", továbba "minden magyar érték a magyar érdeket szolgálja". A legérdekesebb követelésük szerint az alkotmány 2. pontja a következő lenne: "a) A Szent Korona tagja az államalapító magyar nemzet tagja, bárhol él a világon, valamint az államalkotó nemzetek tagjai, ha a Szent Korona Országának területén élnek. b) Államalkotó nemzet az, amely elfogadva a Szent Korona értékrendjét, kultúrájának helyet talált a Szent Korona Országának területén."

De szombat volt a petíciók nagy napja. Elsőként Bethlen Farkas, Hargitay András, Kelemen András, Makovecz Imre, Melocco Miklós, Molnár V. József, Papp Lajos, Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás és Tőkés László követelt alkotmányozó nemzetgyűlést, ideiglenes kormányt és a tárgyalások azonnali megkezdését. Petíciójukat Szili Katalinnak és Sólyom Lászlónak címezték, hétfőn tervezik átadni. A petíció tartalmát bővebben nem ismertették, de elárulták, hogy a szöveget a Magyar Művészeti Akadémia egyik termében fogalmazták meg.

Ne fizessen senki adót

Ugyancsak szombaton Toroczkai Lászlónak, aki hétfőn a tévészékházhoz vezényelte a tüntetőket, sikerült átadnia egy petíciót az MTV hírigazgatójának, aki elmondása szerint gyűlölettel nézett rá. Mivel az MTV híradójában csak annyit idéztek a szövegből, hogy a tüntetők a kormány lemondását, az államfőtől a parlament feloszlatását és új választásokat követelnek, nem tudni, hogy ez a hétfői petíció, vagy egy újabb.

Toroczkai az átadás sikeréről beszámolva a téren mindenesetre arra buzdított, hogy az emberek ne fizessenek adót és járulékokat. Amennyiben az utóbbit, ahogy arról tájékoztatták, tényleg a munkaadó fizeti a munkavállaló után, akkor cserébe ne fizessék a gáz- és villanyszámlákat, illetve ne vegyenek jegyet a BKV-n, járjanak inkább biciklivel.

Hétfőn a több száz, magyar származású amerikai és európai egyetemi tanár és kutató, ahogy magukat elnevezték, a Magyar Lobbi követelte, hogy Sólyom László "kezdeményezzen bizalmatlansági indítványt" a Parlamentben Gyurcsány kormányával szemben. A sok bölcs ember nyilván nem tudhatja, hogy Sólyom Lászlónak ez nem áll jogában, viszont már 78 parlamenti képviselő megteheti, amennyiben képes javaslatot tenni az új miniszterelnökre.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.

február 26., 15:06

  • Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.

február 26., 13:14

  • Belföld
Megújult Az Élet Menete Alapítvány

Megújult Az Élet Menete Alapítvány

Programjaik viszont változatlan színvonalúak maradnak.

11 perce

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

27 perce

  • Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Vallomást sem tett az ügyben.

február 26., 14:46

  • Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.

február 26., 16:34

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné

A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.

február 26., 14:27

  • Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.

február 26., 15:27

  • Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.

3 órája

  • Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.

33 perce

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

8 órája

  • Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének

2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.

február 26., 07:43

  • Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.

február 26., 12:10

  • Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

A rapper a határon túlra is ellátogat majd.

február 26., 16:57

  • Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.

február 26., 12:59

  • Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.

február 26., 18:09

  • Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.

február 26., 17:46

  • Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.

február 26., 08:35

  • Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.

február 26., 10:20

  • Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.

február 26., 10:12

  • Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett

Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett

Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.

február 26., 08:19

  • Címlapon
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.

27 perce

  • Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.

3 órája

  • Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket

Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket

Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.

február 26., 10:22

  • Címlapon
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.

2 órája

  • Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti

Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti

A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.

5 órája