Rendőr voltam, nem besúgó
További Belföld cikkek
-
Júniustól elindul a BKK éjszakai közlekedést fejlesztő reformprogramja
- Kiderült, milyen energiaitalokat nem vehetnek a 18 év alattiak
- Tovább bővíti töltőhálózatát a Tesla Magyarországon
- Vitézy Dávid: Az ideiglenes BKV-vezérigazgató is benne volt az M3-as metró ügyében
- Rühös lett egy rab a tököli fiatalkorúak börtönében
Az MSZP III. kerületi polgármester-jelöltje, Pető György közleményben jelentette be, hogy elégtételt vár a szabaddemokraták fővárosi frakcióvezetőjétől, mert azt nyilatkozta az Indexnek, hogy pártja elfogadhatatlannak tartja az "ügynökmúlttal rendelkező" Pető jelölését.
Farizeusok
Meggyőződésből
Bőhm András fővárosi SZDSZ-frakcióvezető az Indexnek azt mondta, korábbi nyilatkozatában kizárólag az SZDSZ értékítéletéről beszélt, nem a szocialisták óbudai polgármester-jelöltjéről. Bőhm meggyőződése, hogy a lényegen nem változtat, hogy a pártállam titkosszolgálatai közül melyiknél munkálkodott Pető György, a liberálisoknak meg kell fontolnia, ilyen múlttal támogatható-e szocialisták III. kerületi aspiránsa.
Kémelhárító hely
A III/II. Kémelhárító csoportfőnökség tízegy kisebb egységet fogott össze. Az ott foglalkoztatottak feladata volt az USA és egyes latin-amerikai országok, az NSZK és Ausztria, valamint a többi európai NATO-ország és semleges állam hírszerzésével szembeni elhárítás. Ott figyelték a közel-, és távol-keleti országok magyarországi ösztöndíjasainak hírszerzési próbálkozásait, és szervezték a határon túli operatív intézkedéseket is. A III/II-esek foglakoztak többek között a nemzetközi együttműködés és az idegenforgalom területén jelentkező védelmi feladatokkal.