Nem hülyeség, hanem morális leépülés

Levelet írt a főnökének, Szabó Ferenc tábornoknak a Köztársasági Őrezred morális válságáról. Aztán továbbította a levelet a miniszterelnöknek is. Mit jelent az, hogy morális válság van?

Én arról tájékoztattam – nemcsak 2006 nyarán, hanem korábban is – az Őrezred vezetését, hogy az állomány lelkiállapota egyre rosszabb, nem bíznak a vezetőikben, és nem tartják követendő példaképnek őket. Felborult az értékrendszer, sokan visszaélésekről, akár bűncselekmények gyanúját felvető esetekről beszélnek, márpedig mindez nyilvánvalóan kihat a munkavégzésre.

Szeretném leszögezni: az Őrezred problémája nem az állományban rejlik. A többség kiválóan képes lenne feladata ellátására, sőt szeretné is ezt tenni, de a vezetési hiányosságok elkedvetlenítik, másfelé terelik a legalkalmasabb embereket is. A miniszterelnöknek azért továbbítottam a levelet, mert ahogy korábban, tavaly nyáron sem kaptam választ a felvetésekre.

Ugyanakkor tény, hogy tavaly nyáron, a választások idején amúgy is kiélezettebb volt a helyzet, hiszen az állomány a korábbi kormányváltások idején azt szokta meg, hogy a vezetés cserélődik, és így – közvetve – mindenkinek bizonytalan a helyzete. Az ideológiailag is megosztott közegben tapintani lehetett a feszültséget.

Kormányőr azért nem terem minden fán, nem olyan könnyű cserélni az állományt. Vagy igen?

Sajnos, sokkal könnyebb, mint azt kívülről hinnék. Éppen ez volt az egyik legnagyobb probléma, amivel egyre szélesebb körben, rendfokozattól, beosztástól függetlenül találkoztam. Az emberek úgy érezték, nem tényleges szakmai tudásuk, képességeik, addigi munkájuk alapján ítélik meg és osztják be őket, hanem kapcsolataik számítanak. Akad példa arra, hogy valaki alig néhány éves rendőri, adott esetben objektumőri múlttal egyszer csak személyvédő lesz.

A kontraszelekció egészen a kiválasztásig érvényesült. Én is kaptam direkt és indirekt jelzéseket arra, hogy egy jelentkezőt alkalmasnak kell minősítenem, mert ő valakinek a rokona, barátja, ismerőse, de volt, amikor az elöljárói akarat valakinek éppen a vesztét kívánta.

És mi kell ahhoz, hogy jó kapcsolatokat építhessen ki valaki?

Lojalitás. De nem a testület papíron vállalt értékei, hanem az egyebek között a beosztásokat, vezényléseket készítő vezetők felé. Nyilván megbízhatóbb az a kolléga, aki segít egy parkolási ügyet elintézni, esetleg megjavítja maszek melóban a főnök vízvezetékrendszerét. Utóbbival ráadásul máris elérte azt is, hogy hallgatólagosan tudomásul vették másodállását.

Éppen az ilyen kis megállapodások szülnek olyan érdekkört, amely könnyen felülírja a szakmai kiválasztás szempontjait. Ám az is gyakori belső konfliktus tárgya, hogy a szívességeket követően az épp lekenyerezett főnök ugyanúgy keresztül néz a szívességtevőn, mint annak előtte.

Az, hogy valaki vízvezetéket szerel másodállásban, különösen a rendőri fizetéseket ismerve, még nem tűnik olyan komoly problémának.

De az már az, ha például az objektumőrök és technikusok egy része – kihasználva a 24-72 órás beosztást – voltaképpen a másodállásuk fáradalmait kipihenni jönnek be szolgálatba. És persze távolról sem kizárólag vízvezeték-szerelés képzelhető el másodállásként.

Komoly gond az is, hogy a másodállás nyilván elsősorban a pénzről szól, de nagyon fontos lenne, hogy az Őrezreden belüli munkát a hivatástudat határozza meg. Az állománynak éreznie kellene, hogy fontos munkát végez, amit a testületenben erkölcsileg is megbecsülnek. Ehhez képest az úgynevezett tanult tehetetlenség jelenségével találkoztam: mivel a kiválasztás eltolódott a szakmai szempontok felöl, az, hogy egy nyelvtanfolyamról vagy egy vágyott beosztásról sokkal inkább a kapcsolatok döntenek, a feleslegesség érzését kelti az emberekben. Kiégnek. Úgy látják el a szolgálatot, hogy alig várják, mehessenek haza. Ez pedig bizonyos posztokon megengedhetetlen.

Ezen alapvetően nyilván az segítene, ha jobban fizetnék őket.

Távolról sem csak erről van szó. A kiemelkedő felelősség és teljesítmény megfelelő honorálása mellett olyan vezetőkre van szükség, akik az adott körülmények között is törődnek az állománnyal, odafigyelnek a beosztottaik problémáira, és segítik a kezdetben mindenkiben meglévő tartás, erkölcsi érzék fenntartását. Ez részben az állománnyal való szoros kapcsolattartást igényel, másfelől a kiképzésekre való sokkal nagyobb odafigyelést.

Persze, ha egy kiképzőtiszt azt látja, hogy kisebb működési költséggel dolgozhat, mint amennyi egy vezetői iroda felújítására jut, nem csoda, hogy megtörténnek olyan esetek, amikor az egyébként ritka továbbképzések kedvéért nem mondja le megszokott napközbeni teniszpartnerét. Ebből speciel kisebb ügy is volt benn, de mégsem ez a jellemző, hanem az, hogy bárki szinte bármit, következmények nélkül megtehet.

Az, hogy kinek kell következményekkel számolnia, részben esetleges, részben azon múlik, mennyire jó kapcsolatokat ápol. Csak egy példa: egy védett vezetőt őrző személy elaludt szolgálatban a védett vezető folyosóján. Nem lett belőle ügy. Ehelyett azonban a többség azzal szembesül – a már említettek mellett –, hogy a vezetők körében is mindennaposak a kisebb-nagyobb – akár bűncselekmény gyanúját felvető – visszaélések.

Márpedig ha beosztott azt látja, hogy felsőbb szinteken szabad akár csak egy parkolási büntetést elintézni, akkor nyilván maga is másképp értelmezi a rá vonatkozó szabályokat.

Az elmúlt hetek eseményei alapján ez általános jelenségnek tűnik a rendőrségen.

Igen, és ez nem véletlen. A többség úgy érzi, az egyenruha úgyis megvédi, és elég ha magának szab határokat. Nemrég eljárás indult egy ittasan balesetet okozó rendőrtiszt ellen, aki azt mondta, egy névnapi ünnepségről tartott hazafelé. Mit gondolunk, egyedül mulatott? Vagy a többiek villamossal mentek haza? A többségben egyszerűen fel sem merül a lebukás lehetősége: nem a hülyeséget, hanem morális gátak teljes leépülését kell látnunk a Széna téri OTP-ből lopó rendőrtiszt esetében.

Ebben van megkerülhetetlen nagy szerepe a vezetésnek. Ha felül a legkisebb stiklit is szabad, akkor alul is felborul az értékrend, és mindig lesznek, akiknél már komoly bűncselekmény elkövetésétől kell tartani. A mostani vezetők jó része már blamálta magát valamiképp, ezért nem tud igazán jó példával az élen járni még akkor sem, ha megígéri, hogy holnap megváltozik.