A főváros vonatkozásában a legfontosabb az, hogy a kórházi intézményrendszerben pótoljuk a kieső bevételeket, mondta Demszky Gábor főpolgármester a közszolgálati televíziónak adott vasárnapi esti nyilatkozatában. A szabad demokrata politikus hozzátette, a tandíjat, a vizitdíjat és a kórházi napidíjat el fogják törölni, ezeket a bevételeket pótolni kell.
Demszky Gábor úgy látja, hogy "vagy az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak kell többet adni", vagy ha nem, akkor a kórházaknak kell pluszbevételekhez jutniuk vagy a kiadásukat csökkenteniük. "Fel kell gyorsítani a szerkezetátalakítást" - fűzte hozzá, ami - mint mondta - további kórházösszevonásokat, kisebb létszámot jelenthet. (MTI)
Közvéleményt kutat az Index a szocialista pártházban, a népszavazást firtató kérdésre érkező válaszok azonban bizonytalanabbak a vártnál. Normál esetben 80 százalék igenre számítanak, ám a vártnál magasabb, 50-55 százalékos részvétel két dolgot jelenthet. Az első változat alapján az igenlőket mozgósították nagyobb számban, így 80 százaléknál magasabb lehet a Fidesz-támogatók aránya. A másik verzió, hogy a korábbi felmérések során a nem pártiak passzívabbnak mutatkoztak, most viszont jóval többen mentek el az urnákhoz.
Közben szép lassan csordogálnak a hivatali Audik. A sort egy piros Mini Morris töri meg, volánját a "külsős kampánytanácsadó", Szigetvári Viktor markolja.
A Fidesz elnöksége szokásához híven a sajtótól elzárva várja a népszavazási eredményeket, egyelőre nem tudni, ki és mikor kommentálja a részvételi adatokat. A Polgárok Házában a sajtó előtt megnyitott két emeleten negyven-ötven ember lehet, javarészt újságírók.
A hagyományosan jobboldali kötődésű településeken jóval magasabb volt a részvételi arány, mint a hagyományosan baloldali kötődésűeken. A legaktívabb és a legpasszívvabb városok között kétszeres volt a részvételi hajlandóság különbsége.
A választási részvétel meghaladta az 50 százalékot, az egyes kérdésekre adott igenek aránya 42-44 százalék.
Tarlós István negyed nyolckor, Navracsics Tibor fél kilenckor, Orbán Viktor pedig valamivel kilenc óra után fog a sajtónak nyilatkozni a Fidesz népszavazási központjában az ATV információi szerint.
"Amit a miniszterelnök ma elmondott, az már kevés. Ezeket előbb kellett volna mondania, ezeket előbb kellett volna megtennie. Most már kutya kötelessége ezeket az intézkedéseket eltörölnie" - jelentette ki Tarlós István, a Fidesz népszavazási felelőse a Polgárok Házában. "Ma azok győztek, akik a népszavazás, a legrégibb demokratikus intézmény oldalára álltak. Azok, akik az egyszerű igazságok oldalára álltak" - mondta, hozzátéve, hogy a nép politikai ítéletet mondott. "A legerősebb párt a Fidesz lett a fővárosban" - jelentette még ki.