Dezső
15 °C
28 °C

A vizitdíj maradna, de ne keseredjen el!

2007.10.19. 07:50
Jó, hogy kipróbáltuk, legközelebb talán óvatosabban helyezi ide vagy oda az ikszeket az olvasó is. Az Index-próbanépszavazás 2007 tanulsága, hogy a szorongatott kormányoldalnak sikerült olyan friss populista témákat felhajtania, amelyekben szinte száz százalékig egyetérthet húszezer internetező, a fideszes örökzöldek viszont megszürkültek, a vizitdíj és társai eltörlésének kísérletei ebben a körben csúnyán megbuktak.

MÓDSZERTAN (Index-próbanépszavazás 2007)

2007. október 16-án fogtuk az Fidesz és az MSZP népszavazásra szánt kérdéseit, és pártsemlegesen, a kérdező megnevezése nélkül összekevertük őket. A 3 + 8 ellenzéki és a 20 szocialista indítvány esélyegyenlőségét tovább növeltük azzal, hogy minden olvasó más, véletlenszerű sorrendben kapta meg a kérdéseket, amelyekre - nem reprezentatív módon - bárki igen vagy nem válaszokat adhatott, remélhetőleg csak egyszer. A szavazást akkor zártuk le, amikor néhány kérdés esetében a leadott szavazatok száma elérte a 20 000-et.

Az október 16-17-én lefolyt referendum eredményeinek elemzéséből kitűnik, hogy még Magyarországon is lehet találni olyan témát, amelyben megvalósulhat a teljes egyetértés. Az összesítés alapján kijelenthető, hogy az utóbbi hónapokban számos üggyel megszorongatott kormányoldalnak sikerült a témákat megtalálnia. A Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezésére szükségből erényt kovácsoló szocialisták a húszezer szavazat ellenére több kérdésben a hibahatáron belül elérték a százszázalékos támogatást.

Erre nem mondhatnak nemet

A húszas szocialista blokkból a csúcsot az Egyetért-e ön azzal, hogy a közpénzekből finanszírozott támogatásokkal kapcsolatos adatok közérdekből nyilvánosak legyenek? állította fel. Tizenhét évvel a rendszerváltás után 97,89 százalék mondott rá igent, de nem maradt el tőle sokkal az Egyetért-e ön azzal, hogy a közpénzekből finanszírozott egyedi támogatásokból a támogatási döntés meghozatalában részt vevők ne részesülhessenek? sem 97,17-es eredményével.

Általánosságban kijelenthető, hogy az MSZP a közpénzek és a közszereplők szétválasztására vonatkozó kérdéseivel nem tudott 90 százaléknál rosszabb eredményt elérni. Kiugróan magas, 96,54 százalékos az igenek aránya az Egyetért-e ön azzal, hogy a pártok kiadásait a szokásos piaci árak figyelembevételével ellenőrizze az Állami Számvevőszék? esetében, és nagy népszerűségnek örvendenek a miniszterelnök, a miniszterek, az államtitkárok és az országgyűlési képviselők jövedelmeit emlegető kérdések is.

Nem voltak bemelegítve

A szocialista evidenciákhoz képest jóval problémásabbnak tűnik, pedig kétharmados támogatottsága van a képviselői és a polgármesteri poszt összeférhetetlenségére vonatkozó indítványnak. Az országgyűlési képviselők elszámolási kötelezettséggel nem terhelt költségtérítésével kapcsolatban azonban tisztább a kép, több mint 95 százalék szeretné, ha megszűnne.

A Fidesz is a vezető politikusok vagyoni ügyeivel tudta elérni a legmagasabb támogatottságot. A miniszterelnök, a miniszterek, az államtitkárok és az országgyűlési képviselők vagyongyarapodásának évenkénti vizsgálatát csak 5 százalék utasította el, a három kormánybuktatónak szánt kérdést viszont a szavazók fele nem szavazná meg. A kampány előtti időszakban lefolytatott próbanépszavazáson - sokféleképp magyarázható módon - az ellenzéki párt három fő kérdéséből kettő elbukott: a vizitdíjellenes indítvány 43,44 százalékkal az összes kérdés közül a legkisebb támogatást kapta, de és nem sokkal szerepelt jobban a tandíj eltörlését indítványozó javaslat sem, 44,66 százalék mondott rá igent. Gyengén kezdett, de végül 51,18 százalékkal átment a kórházi napidíj eltörlésére vonatkozó kérdés.

A kérdésekre leadott szavazatok száma között - vélhetően a rotáció miatt - az Index népszavazásán nem volt jelentős eltérés. Kivételt csupán a szocialisták innovatív formába öntött, öt darabból álló kérdéscsoportja jelentett. A T/akárhányas törvény vagy törvénymódosítás " javaslat szerinti formában" való elfogadását szondázó, egy kaptafára fogalmazott kérdésekről bebizonyosodott, hogy garantáltan eredménytelenségbe fullasztana egy valódi népszavazást. A válaszadók egy ötöde nem tudta vagy nem is akarta fárasztani magát azzal, hogy megértse, ezért nem is voksolt rá.

A szavazás végeredményét itt nézheti meg.