Mulasztásos törvénysértés
A szervezett bűnözés elleni törvény 1999. szeptemberi életbelépését követően az önkormányzatoknak türelmi zónákat kellett volna kijelölniük, ahol megengedett az üzletkötés. Az önkormányzatok azonban mulasztásos törvénysértést követnek el, hiszen azóta sem jelölték ki ezeket a zónákat.
A belügyminisztériumi főosztály szerint a közigazgatási hivatalok hatáskörébe kellene utalni a zónák kijelölését. Felül kell vizsgálni az övezetek határait kijelölő távolságokat is, mert a védendő területek jelenleg gyakran az érintett településrész egészét lefedik. Az anyag szerint politikai döntés szükséges ahhoz, hogy a prostitúció vállalkozói rendszerbe terelhető legyen. Mindez azonban szétfeszítené a New York-i egyezmény kereteit, és alig-alig áthidalható korlátok elé állítaná a jogalkotást - írja a Népszabadság.
Három megoldás
A jogi főosztály három megoldási lehetőséget sorol fel: az első megszabná, mely területeken nem folytatható a prostitúció, ám mentesítené az önkormányzatokat a türelmi zóna kijelölésétől. A második változat fenntartaná a türelmi zónákat, de nem korlátozná a magánlakásokban folyó prostitúciót, szemben a jelenlegi helyzettel. A harmadik verzió megtiltaná az utcai prostitúciót, és csak a védett övezeteken kívüli, türelmi zónán belüli nyilvános helyeken vagy magánlakásokban engedélyezné azt.
- Budapest, XI. kerület Sasadi út 176.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, XI. kerület Medvetalp utca 7.
- Alapterület 187 m2 Szobák 4 db Vételár 136,85 M Ft
A prostituáltak kihasználását tiltó New-York-i egyezmény felmondását fontolgatja a belügyi tárca. Ha mindez bekövetkezne hetven év után újra legálisan működhetnének a bordélyházak.
Rovataink a Facebookon