Paff lett az önkormányzati drogharcos

2004.12.23. 12:47
Harmincötezer darabot adtak el a Paff, a bűvös sárkány című dal átdolgozásának maxicédéjéből, még mielőtt a boltokba került volna. A 100 Folk Celsius frontembere által összehozott drogellenes lemezre százezreket költöttek a kerületi és vidéki önkormányzatok; iskoláikban fogják szétosztani a lemezeket. A drogellenes üzenetet az iskolások szemében "hiteles" figurák: többek közt Majka, Kicsi Tyson, Kozmix Lala közvetítik a Paff, a bűnös sárkány című lemezen. A Nemzeti Drogmegelőzési Intézet az akcióról nem tud, egyik munkatársa szerint a cd nem alkalmas a drogprevencióra.

Megjelenés előtt platinalemez lett a Paff, a bűvös sárkány című dal drogellenes feldolgozása, melynek elkészítésében többek közt Majka, Kozmix Lala és Kicsi Tyson vett részt. A lemez korai népszerűségének az okozza, hogy a mentálhigiénés üzenettel felruházott rapváltozatból kerületi és vidéki önkormányzatok megvettek harmincötezer példányt, amit Majka említett meg nemrég a Blikkben. A Paff, a bűnös sárkány című lemezt az önkormányzatok az iskolákban osztogatják majd.

Orbán Józsefet, a Paff első magyar változatát jegyző 100 Folk Celsius frontemberét és a drogellenes CD ötletadóját a turnéin tapasztalt "kiábrándító helyzet" késztette a lemez elkészítésére. Mint az Indexnek elmondta, az országot járva szembesült vele, hogy a gyerekek már egészen fiatal korban kóstolgatják a kábítószereket, ezért úgy érezte, cselekednie kell. "Mivel az önkormányzatoknál tornyosulnak a drogmegelőzési célra szánt pénzek - mondta -, elkezdtem tarhálni, míg végül összejött a pénz."

Ferencváros diákjai megkapják

Kétezer bűnös sárkányhoz jutott a ferencvárosi önkormányzat, illetve a hozzá tartozó és fővárosi felügyeletű középiskolák. Eredetileg ezer darabot rendeltek, de végül - a tervezett árnál olcsóbban - kétezer maxicédéük lett. Az önkormányzat költségvetéséből hatszázezer forintot fordítottak Paffra, tájékoztatott Törőcsik Judit, MSZP-s képviselő, a kerület egészségre és biztonságos életre nevelő tanácsnoka. A képviselő nem kívánta elmondani, mennyibe kerültek egyenként a cédék, és azt sem, miként jutottak végül kétezer darabhoz a megrendelt ezer helyett.

Mint mondta, a Paff úgy került a látóterükbe, hogy Orbán József - akit Törőcsik személyesen is ismer - elvitte az önkormányzathoz a hanganyagot. Mivel a polgármesternek is tetszett, a testület elé vitték az ötletet, és a képviselők megszavazták. A kerületi fenntartású iskolákba csak ezer diák jár, de a kétezer lemezből a kerületben található fővárosi középiskolák tanulói is kapnak.

Innen is, onnan is

Kérdésünkre, hogy végül honnan sikerült pénzt szereznie, Orbán József úgy válaszolt: "Innen is, onnan is, amonnan is." Mint mondta, az adakozók nem akarták exponálni magukat ebben a dologban; aki a legnagyobb összeggel támogatta a lemezt, kifejezetten kérte, hogy ne jelenjen meg a borítón a neve.

Kérdésünkre Orbán elmondta, kerületi és vidéki városi önkormányzatok táraztak be előre ilyen sok példányt. A IX. kerület mellett Szegedet említette, ahol most folynak a tárgyalások. Volt olyan polgármester, aki csak annyit kérdezett: "Hány tanulónk is van? 3200. Akkor kapjon mindegyik egyet!"

Minimális haszon

A főszervező elmondta, a Paff-feldolgozás készítésében részt vevők egyike sem keres ezen a munkán. A kiadó is karitatívan, minimális haszonnal dolgozott. Orbán a szerzői jog után járó díjat ugyan megkapja, de a pénzt egy igazán ütős videoklipbe szeretné visszaforgatni.

Orbán József büszkén mondta, tudomása szerint sohasem fordult még elő Magyarországon, hogy egy lemez megjelenés előtt elérte volna a platinalemezhez szükséges példányszámot. Mint mondta, azért a Paff lett a drogellenes üzenet közvetítője, mert nagyon ismert dal, egy egész generációnak lett meghatározó élménye. Orbán tisztában van vele, hogy a Puff, the Magic Dragon "a kábítószeresek himnusza" volt a hippikorszakban; "a puff azt jelenti: szívni" - magyarázta.

A MAHASZ nem tud róla

A MAHASZ egyelőre nem tud róla, hogy a Paff platinalemez lenne. A lemezeket általában a boltok összesített eladási adatai alapján nyilvánítják platinává. Ha így nem jön össze a határérték, azaz harmincezer példány, akkor a lemezkiadóknak számlákkal kell bizonyítaniuk az eladásokat. A MAHASZ ezután fogja hitelesíteni az eredményt, mondta az Indexnek Jeszenszky Zsolt, a szövetség munkatársa.

Nem jó piszkálni a gyerekeket

Felvinczi Katalin, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet (NDI) igazgatója nem halott még a drogellenes Paffról. Az Indexnek elmondta, információi szerint a GYISM sem támogatott ilyen kampányt.

"Végigkérdeztem az intézet minden dolgozóját, de senki nem tudott a Paff-kampányról" - mondta Fábián Róbert, az NDI tudományos munkatársa. Tapasztalataik azt mutatják, hogy a középiskolai megelőzéssel jobb kifejezetten a veszélyeztetett csoportokat megcélozni, mivel a fiatalok körülbelül kétharmada a prevenciós előadáson találkozik először a kábítószerek témakörével. Mint mondta, a szakmában bumeránghatásnak nevezett jelenség miatt "általában piszkálni a gyerekeket nagyon nagy hiba". Véleménye szerint a Paff sem fog működni, hiszen inkább figyelemfelhívó, semmint elriasztó.

A lemez kiadója, a Magneotonból lett M-ton nem kívánta kommentálni az ügyet.