A Vatikánban elfogadták a váci püspök lemondását
A pápa elfogadta Keszthelyi Ferenc püspök lemondását. A váci egyházmegye püspöke 75. életéve betöltése miatt jelezte II. János Pálnak távozási szándékát. A katolikus kánonjog szerint tavaly Paskai László bíborosnak kellett távoznia az esztergom-budapesti érsekség éléről, mert betöltötte a püspöki "nyugdíjkorhatárt".
II. János Pál a Vatikán honlapján közölt hír szerint elfogadta Keszthelyi Ferenc püspök lemondását.
Korhatáros posztok
A váci püspökséget épp tizenegy éve vezető főpap március 16.-án töltötte be a 75. életévét, ami a kánonjog szerint kötelezi lemondásának benyújtására. Az Index érdeklődésére a Magyar Katolikus Püspöki Konferencián egyelőre nem tudtak információt adni arról, hogy Keszthelyi Ferenc mikor juttatta el lemondó levelét a Szentszékhez. A közeljövőben további változás is várható az egyház vezetésében, ugyanis a székesfehérvári püspök, Takács Nándor is túllépte már a korhatárt.
Az ajánló is távozik
Mint arról beszámoltunk, Paskai László bíboros tavaly augusztusban hasonló okokból jelezte lemondási szándékát. Akkor azonban a pápa csak több hónappal később rendelkezett az ügyben. December elején Erdő Pétert, a Pázmány Péter egyetem rektorát nevezve ki utódjának. Az érsek utódlásában közreműködött a Magyarországi szolgálatából a közeljövőben távozó Karl-Josef Rauber, apostoli nuncius is, aki az egyházi szokások szerint a jelöltek listájának összeállítását végezte. Az Index információi szerint egyházi körökben Spányi Antal és Beer Miklós esztergom-budapesti segédpüspökök kinevezését valószínűsítik.