További Belföld cikkek
-
Hivatalosan is Baka András az egyetlen köztársaságielnök-jelölt - Így zajlik majd az államfőválasztás, és ezért nem léphet azonnal hivatalba az új elnök
- A rendőrség nyomozást indított a DJ Oti koncertjén történtek miatt
- Megszűnik a Viasat Film, szeptembertől hiánypótló, népszerű csatorna veszi át a helyét
- Nézzenek oda! A kormányváltás óta eltelt időszak egyik legfontosabb parlamenti ülése következik
|
Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium politikai államtitkára a voksolás előtt visszautasította azokat a véleményeket, hogy cenzúrát jelentene a reklámok előzetes bemutatása. Az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) nevű szakmai szervezet ugyanis úgy értelmezett egy indítványt, hogy az kötelezővé tenné minden egyes reklám bemutatása előtti előzetes engedélyeztetését a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségen. A kérdéses javaslat azonban arról szólt, hogy a bemutatás teljesen önkéntes, az FF véleményezése viszont kötelező, vagyis akár betiltást is jelenthet. Támogatta az Országgyűlés azt a módosítást is, hogy a fogyasztó ne indíthasson felügyeleti eljárást a még nyilvánosságra nem hozott reklámmal kapcsolatban.
|
A Ház elfogadta azokat a módosító indítványokat, amelyek megtiltják a pornográf reklám és szolgáltatás közzétételét, kivéve szexuális árukat forgalmazó üzletekben.
Az Index által megkeresett szakemberek korábban enigmatikusnak minősítették azt a javaslatot, miszerint ne lehessen úgy reklámozni árut, hogy az egyúttal nyereményjátékban való részvételre is felhívjon. A képviselők is hasonlóan vélekedhettek, mivel nem szavazták meg az indítványt.