Azonosították a fotóst verő rendőrt

2006.06.07. 12:04
A Magyar Hírlap úgy tudja, nem érte retorzió a Magyar Nemzet fotósát bántalmazó rendőrt. Az ügy megítélése a testületen belül sem egyértelmű. A rendőr továbbra is ellátja feladatát, de az ügyészség nyomozást rendelt el. Emberi jogvédők is tiltakoznak, az SZDSZ pedig vizsgálatot kért az ügyvezető belügyminisztert, amit Lamperth el is rendelt.

A rendőri vezetés és a Készenléti Rendőrség parancsnoka kedden már tudta, hogy melyik munkatársuk bántalmazta a Magyar Nemzet fotóriporterét szombaton a Puskás Ferenc stadion közelében - írja a Magyar Hírlap.

A lap úgy tudja, semmilyen retorzió nem érte a rendőrt, továbbra is ellátja feladatát. A bevetést irányító parancsnoknak azonban külön jelentésben kellett tájékoztatnia feletteseit a történtekről.

Az ügyészség nyomoz

Nyomozást rendelt el szerdán a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Magyar Nemzet fotósának feljelentése nyomán, tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Főügyészség szóvivője.

A lap fotósa a szombaton az Újpest-Fehérvár labdarúgó-mérkőzés után történtek miatt, rendőri túlkapás ügyében tett feljelentést, amit a Budapesti Rendőr-főkapitányság az ügyészségre továbbított. "A feljelentés alapján a Budapesti Nyomozó Ügyészség a mai nap folyamán bántalmazás hivatalos eljárásban vétség gyanúja miatt nyomozást rendelt el" - közölte Morvai Attila. A szóvivő elmondta, hogy a nyomozás törvényben biztosított ideje két hónap, ami szükség esetén meghosszabbítható.

Padlóra tesznek a stresszek

Állítólag a rendőrségen belül sem egyértelmű az eset megítélése. Alacsonyabb és magasabb szinteken egyaránt hallhatóak olyan vélemények, amelyek szerint elkerülhető és szükségtelen volt a bántalmazás. Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy stresszhelyzetben, felfokozott idegállapotban, sebesült rendőrkollégákat látva előfordulhat, hogy valaki túllő a célon.

Lapid Lajos, a BRFK közbiztonsági főkapitányhelyettese az üggyel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy nem kell bocsánatot kérnie a rendőrségnek amiatt, hogy kollégái hivatásos fotósokat bántalmaztak. A főrendőr úgy véli, egy veszélyes helyszínen semmi dolga másnak a rendőrségen kívül. Kollégái nem automaták, hanem emberből vannak.

Az SZDSZ vizsgálatot kért, Lamperth vizsgálatot rendelt el

A szabad demokraták szerdán közleményükben szorgalmazták, hogy az ügyvezető belügyminiszter azonnal indítson vizsgálatot. "Mi, liberálisok elfogadhatatlannak tartjuk a rendőrök magatartását" - írta a kisebbik kormányzópárt, úgy vélve: egy demokráciában sem a belügyminiszter, sem a rendőrség nem hagyhatja szó nélkül az ilyen incidenseket.

"Mi, liberálisok úgy gondoljuk: az olyan rendőri vélemény, mely szerint semmi dolga egy fotósnak ott, ahol rendőrök próbálnak megfékezni dühös szurkolókat, utoljára a nyolcvanas évek államszocializmusában maradhatott következmény nélkül" - tartalmazza a nyilatkozat. A felszólítja a belügyminisztert, azonnal indítson vizsgálatot a bántalmazó rendőrök ügyében, a hatáskörüket súlyosan túllépő rendőrök pedig kérjenek bocsánat viselkedésükért.

Nagyjából az SZDSZ közleményével egy időben nyilatkozott a Klubrádiónak Lamperth Mónika ügyvezető belügyminiszter. Az MTI ismertetése szerint alapos vizsgálatot kért az országos rendőrfőkapitánytól a Budapesten bántalmazott újságíró ügyében az ügyvezető belügyminiszter, aki a Klubrádiónak adott szerdai nyilatkozatában nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a rendőrség bocsánatot fog kérni.

A rádió honlapja a nyilatkozatot ismertetve azt hangsúlyozta, hogy a vizsgálat lezárulta után a rendőrség mérlegeli a teendőket, köztük a bocsánatkérést. A mellékelt hangidézet szerint Lamperth Mónika úgy fogalmazott: a rendőrfőkapitány a vizsgálat eredményeinek ismeretében alaposan megfontolja, mit fog tenni, mert "megvannak ennek az ügynek a tanulságai".

Súlyosabbak a reakciók, mint a verekedés

Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke aggályosak nevezte az incidenst követő rendőri reakciókat. Megítélése szerint "a rendőrség a bambát játssza" ahelyett, hogy bocsánatot kérne a bántalmazott fotósoktól.

"Maga a verekedés sem tesz jót a rendőrségnek, de ahogy utólag rendőri vezetők nyilatkoznak az ügyben, az egyértelműen káros" - tette hozzá az újságíró szövetség elnöke.

"Bízom abban, hogy a főkapitány végül megteszi azokat a lépéseket, melyek a jövőben megelőzhetik az ilyen eseteket. Sok bába között ne vesszen el a gumibotos" - fogalmazott Eötvös Pál.

A belügyminiszter politikai felelősségét firtatják

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) is tiltakozását fejezte ki a fotósverés ügyében. A TASZ szerint elfogadhatatlan, hogy a rendőrség ismét a jogi értelemben nem létező "műveleti terület" fogalommal magyarázza az akció brutalitását. A szervezet úgy foglalt állást: "azok a rendőrök, akik nem tudnak megkülönböztetni egy fotóriportert a randalírozó futballhuligánoktól, nem hogy nem valók emberek közé gumibotokkal az utcára, hanem egyszerűen alkalmatlanok bármilyen rendőri munkára".

Az Amnesty International is tiltakozását fejezi ki az ügyben, nehezményezve az eseményeket kommentáló rendőri vezetők nyilatkozatait is. A szervezet felhívja a figyelmet arra, hogy az ilyen akciókért a rendőrség irányítását és kontrollját ellátó belügyminiszter politikai felelősséggel tartozik.