Viszi a reform Gergényit?

2006.07.20. 06:45
Bene László országos rendőrfőkapitány előtt a rendőri szervezet átalakítására vonatkozó reformcsomag. Hét régió lehet, a főkapitányságok helyéről a politika dönt. A BRFK a központi régióba integrálódhat.

Csütörtökön kerül Bene László országos rendőrfőkapitány asztalára a négy bizottság által kidolgozott reformcsomag. A rendőri szervezet átalakításának koncepciójában 6+1 régió szerepel, kevesebb vezetői szint, gazdaságosabb működés és központosított kommunikáció.

Hogy az összevont régiókban mely városokban lesznek majd a főkapitányságok, a politika dönti el. A Népszava úgy tudja, hogy az átalakítás nagy vesztese Gergényi Péter budapesti főkapitány lehet, miután a BRFK várhatóan "beintegrálódik" a központi régióba, amit viszont Ignácz István Pest megyei főkapitány vezethet majd.

A régiós főkapitányokat Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter nevezi majd ki. Mivel jelenleg minden megyei főkapitánynak három helyettese is van (két szakmai és egy gazdasági), így az összevonások után minden régióban két főkapitány és hat helyettes feleslegessé válik.