Repülős támadás, idegen ügynökök: verziók a merényletinformációra

2006.09.22. 10:54
Egy nappal azután, hogy a Fidesz-nagygyűlést titkosszolgálati információk miatt lemondták, már több verzió is kering arról, hogy mit mondhatott az NBH Kövér Lászlóéknak, ami meghátrálásra kényszerítette a pártot. A politikusok között terjedő magyarázatok között repülős támadás, idegen ügynökök diverzáns akciója és bevadult titkos szabadcsapatok is szerepelnek.

A titkosszolgálati információkról tájékoztatást kapott ellenzéki politikusok hitelesnek minősítették az NBH-tól érkezett jelzéseket. Hivatalosan Simicskó István, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának KDNP-s elnöke csak annyit árult el, hogy az átadott jelentésben bűnözői csoportok szervezetek tevékenységéről volt szó, olyan hiteles forrásokból, amely alapján a Fidesz vezetése nem tehetett mást, minthogy lemondja a szombatra tervezett, a párt reményei szerint többszázezres demonstrációt. Az információgazda, Szilvásy György titkosszolgálatot felügyelő miniszter csütörtökön bővítve a nyilvános információk körét, azt mondta, külföldről is érkeznek szélsőséges csoportok Magyarországra.

Elrabolt gép

Politikai körökben egy nap alatt már többféle magyarázat is elterjedt arról, hogy milyen információk késztették a több napig a nagygyűlés megrendezése mellett kiálló Orbán Viktort a meghátrálásra. (Orbán úgy nyilatkozott: a kényszer győzött, nem a józan ész.)

Van, aki azt állítja, hogy az NBH olyan politikától független bűnözői csoportot fülelt le, amely repülős támadást tervezett a demonstrálók ellen. A hírek szerint egy Budapest környéki reptéren raboltak volna el egy kisrepülőt szombaton. A levegőből pedig gyúlékony anyagot szórva óriási pánikot, az augusztus 20-ihoz hasonló tumultuózus jeleneteket okozva a nagygyűlésen.

Beszivárogó külföldiek

A másik magyarázat némileg kapcsolódik a kancelláriaminiszter által megerősített információkhoz. Eszerint külföldi ügynökök igyekeznek már hosszabb ideje destabilizálni a magyar belpolitikai helyzetet. A hírek szerint a titkosszolgálat arról tájékoztatott, hogy a további akciók is várhatók, és erre a legalkalmasabb terep a szombati esemény lett volna. Az állítólagos tájékoztatás szerint nem lehetett volna kizárni, hogy robbantásos merénylet ideális színhelye lett volna a Hősök tere az ügynökök számára.

Elszabadult szabadcsapat

Főként kormánypárti politikusok beszélnek arról, hogy a meghátrálás oka az volt, hogy titkosszolgálat megtalálta azokat a fideszes háttéremberekhez kapcsolható csoportokat, amelyek gerjesztették az elmúlt napokban az utcai demonstrációk hangulatát, és amelyek tettlegesen is részt vettek az összecsapásokban. A harmadik verzió szerint ezekről az önállósodott, de a párt számára óriási népszerűségvesztési kockázatot jelentő csoportokról bemutatott adatok miatt választották Orbánék kompromisszumként a tüntetés lemondását.

Bónusz: plusz egy elmélet a Gyurcsány-hanganyagról

A titkok népszerű magyarázatai mellett megjelent egy újabb elmélet a demonstrációkat kirobbantó Gyurcsány-hanganyag nyilvánosságra kerüléséről is. A legfrissebb teória lényegében egyesíti a korábban legvalószínűbbnek tartott magyarázatokat. Az elmélet részben igazolja Gyucsány Ferenc hétfő esti MTV-s interjújában elmondottakat, de az ellenkezőjé is. Eszerint a májusi felvétel röviddel a zárt ülés után a Fidesz birtokába került, és a párt ennek ismeretében dolgozta ki az önkormányzati választás előtti "hazugság" kampányát. A nyáron elkészült eredeti terv szerint viszont a legsúlyosabb idézeteket csak a nagygyűlésen játszották volna be hangosbemondón az összegyűlt tömegnek, nem hagyva időt a miniszterelnöknek a magyarázkodásra. Az elmélet szerint ezt valószínűsíti az is, hogy a Fidesz az elmúlt hónapokban gyakorlatilag nem csinált semmit a kampányban, és már júniusban bejelentette a kormányfői hazugságok ellen tiltakozó nagygyűlést.

A teória szerint viszont a Fidesz terveiről információkat szerzett az MSZP, és azért, hogy megelőzzék a nyilván nagy sokkhatással járó, nagygyűlésen történő nyilvánosságra hozatalt, a szocialista kampánystáb döntött a teljes felvétel sajtóhoz juttatásáról.