További Belföld cikkek
- Pályahiba miatt nem jár a 3-as metró egy szakaszon
- Mikulásruhát és párásítót lopott a betört kirakatból egy kenderesi férfi
- Egy dologban egyetértenek a történészek: valami nem stimmel a karácsonnyal
- Újabb közös előterjesztéssel rukkolt elő Karácsony Gergely és Vitézy Dávid
- Lázár János beköltözik Hajdú Péterhez, kényes kérdésekre ad választ
Zuschlag János tagadja, hogy köze lenne az ellene és hat társa ellen az egyesületekhez és alapítványokhoz befolyt pénzek törvénytelen felhasználása miatt indított ügyhöz. Ezt az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnöke maga közölte pénteken.
"Bűncselekményt nem követtem el, az ügyhöz pedig semmi közöm nincsen" - mondta Zuschlag János, aki a kiskunhalasi MSZP szervezet elnöke. A szocialista politikus tagja a megyei közgyűlésnek is, de a testület pénteki ülésén nem jelent meg. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés üléséről hiányzott Katus Ferenc is, aki a nyomozás eddigi adatai szerint szintén gyanúsítható az alapítványi és egyesületi pénzek törvénytelen felhasználásával. Katus Ferenc is a szocialista frakció tagja.
Ilyen beszélgetés nem volt
Arra a kérdésre, hogy az Élet és Irodalom pénteken megjelent számában Zuschlag Jánosnak tulajdonított kijelentés, mely szerint "ez rendkívül bonyolult ügy, amelynek vannak jobboldali szálai is", mit is jelent, kijelentette: "ilyen tartalmú beszélgetés köztem és az érintett újságíró között nem zajlott".
Zuschlag János kategorikusan kijelentette, az ügyről nem tud többet mondani.
Különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsította meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség Zuschlag Jánost, aki az MSZP Bács-Kiskun megyei területi szövetségének ügyvezető elnöke, és hat társát, akik a gyanú szerint alapítványoknak és egyesületeknek különböző pályázatokon az önkormányzatoktól és a minisztériumoktól elnyert pénzeit nem rendeltetésszerűen használták fel.
2005-ben indult vizsgálat
Az ügy egy rutinellenőrzés után került napvilágra 2005-ben, majd a Kiskunhalasi Városi Ügyészség vizsgálatot indított számviteli fegyelem megsértésének alapos gyanúja miatt több alapítvány és egyesület pályázatokon nyert pénzeinek felhasználása miatt.
Az Élet és Irodalom e heti számában megjelent tényfeltáró riport szerint néhány ifjú szocialista politikus csak formálisan működő társadalmi szervezeteket hozott létre, melyek minisztériumi és a fővárosi önkormányzati pályázatokon keresztül jutottak pénzekhez.
A milliós nagyságrendű átutalások több esetben a gyanúsítottak családtagjainál landoltak. A nyomozáskor kiderült, hogy a vizsgált egyesületek és alapítványok több mint 50 millió forint pályázaton nyert pénz rendeltetésszerű használatával nem tudnak elszámolni.
Zuschlag irányíthatott a háttérből
Az ügyészség szerint a nyomozati vallomásokból az derült ki, hogy a szálakat a háttérből Zuschlag János irányította, és több Bács-Kiskun megyei szocialista politikus mellett az újbudai szocialista önkormányzati képviselő, Krausz Csaba és Marsovszky Balázs, a Fiatal Baloldal fővárosi elnöke is gyanúsított.
A kihallgatottak között van Katus Ferenc, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés szocialista tagja és Kullai Tamás, aki az előző ciklusban Kecskeméten volt MSZP-s önkormányzati képviselő. A gyanúsítottak közé tartozik még Ő. András és V. Zsolt, valamint Zuschlag volt titkára, Lados István, akit köröz az ügyészség. A gyanúsítottak mindegyike panasszal élt a gyanúsítással szemben. A napokban a Legfőbb Ügyészség magához vonta az ügyet.