Csak egy őrültség után menesztenék a főépítészt
Lehet, hogy vannak olyan hangok, amelyek azt követelik, hogy mentsem fel, sőt rúgjam ki Schneller Istvánt, de én egyszerűen nem akarom ezeket meghallani, jelentette ki az Indexnek Tiba Zsolt, a fővárosi önkormányzat főjegyzője.
Csak őrültség árán
Tiba elmondta, hogy megítélése szerint a főépítész kiváló szakemberként végzi munkáját a poszton, ezért az évtizedes munkatársi tapasztalatra alapozva fel sem merült benne a menesztés gondolata, ugyanakkor ő az egyetlen, aki beosztásánál fogva ezt kezdeményezhetné. Tiba szerint Schneller az elmúlt hónapokban is egy nagy munkát tett le az asztalra, amellyel hamarosan a közgyűlés is foglalkozik, ezért a főépítészt csak akkor lenne hajlandó eltávolítani posztjáról, ha a következő hetekben, hónapokban valamilyen hatalmas hibát vagy őrültséget követne el.
Nincs napirenden
A főépítész távozásának hírét legutóbb az SZDSZ frakcióvezetője lebegtette meg. Bőhm András a múlt héten azt mondta: nincs ugyan napirenden a váltás, de elismerte, hogy fennáll a lehetősége egy új főépítész kinevezésének. Schneller távozását az év elején a budapesti peremkerületek szocialista polgármesterei vetették fel, és az MSZP fővárosi politikusai is határozottan új ember kijelölését kérték a főpolgármestertől.